Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Dream

A pszichológus feltárta – ijesztő oka lehet, ha azt álmodod, kihullanak a fogaid

2026. január 08.

4 perc olvasás

ELLE

fogak álom pszichológus álomfejtés
A pszichológus feltárta – ijesztő oka lehet, ha azt álmodod, kihullanak a fogaid
© Shutterstock

A fogak kihullásáról szóló álmok már önmagukban is elég félelmetesek lehetnek. 


Szinte biztos, hogy veled is előfordult már: felriadsz egy álomból, és néhány másodpercig teljesen úgy érzed, ami történt, az a valóság. A fogak kihullásáról szóló álom is pont ilyen, mert jellemzően annyira élethű és nyugtalanító tud lenni, hogy még később, a nap folyamán is szorongva gondolsz vissza rá. Ezt pedig nem is véletlen, a pszichológusok szerint ugyanis komoly okai lehetnek egy ilyen álomnak. 

Mit jelenthet, ha azt álmodod, hogy kihullanak a fogaid?

Marc Rodríguez, érzelmi intelligenciára specializálódott pszichológus szerint a fogvesztésről szóló álmoknak több lehetséges jelentése is van, és általában nem a fogmosási szokásainkról árulkodnak. Inkább lelki folyamatokra, félelmekre és bizonytalanságokra mutatnak rá.

A szakértők a leggyakrabban ezeket a jelentéseket említik:

1. Szorongás, kontrollvesztés érzése

Az, hogy az álomban kiesnek a fogaid, szimbolizálhatja azt, hogy úgy érzed, kicsúsznak a kezedből a dolgok.

  • Nagy a nyomás a munkában?
  • Bizonytalan vagy a jövőddel kapcsolatban?
  • Túl sok a változás körülötted?

Ilyenkor az álom azt tükrözheti, hogy mélyen belül félsz attól, hogy nem tudod irányítani az életed fontos területeit.

2. Félelem az öregedéstől, változó külsőtől

A fogak szorosan kapcsolódnak a megjelenésünkhöz, az erőhöz, az egészséghez. Ha azt álmodod, hogy kihullanak akkor

  • aggódhatsz a kinézeted miatt,
  • zavarhatnak az öregedés jelei,
  • vagy azt érezheted, „veszítesz” a vonzerődből.

Ez különösen gyakori olyan időszakokban, amikor jobban figyelsz a külsődre, vagy épp valamilyen testi változáson mész keresztül.

3. Bizonytalanság, alacsony önértékelés

A fogvesztés sokaknál az önbizalom csökkenésével függ össze. Előfordulhat, hogy:

  • nem érzed elég jónak magad,
  • kételkedsz a képességeidben,
  • félsz attól, hogyan látnak mások.

Ian Wallace álomszakértő szerint ez a fajta álom gyakran egy olyan élethelyzetre utal, ahol úgy érzed, nem tudsz kiállni magadért, nem tudod megvédeni az álláspontodat.

4. Veszteség, lezárás

Sokaknál a fogak kihullása valamilyen lezárást vagy veszteséget jelképez:

  • szakítás, válás,
  • költözés, munkahelyváltás,
  • egy szeretett személy elvesztése,
  • életszakasz-váltás (pl. gyerekek kirepülése, munahelyváltás).

Az álom ilyenkor azt üzeni: valami fontos dolog véget ért, és az agyad próbálja feldolgozni ezt a változást.

5. Nehézség az őszinte kommunikációban

  • Fogak, száj, beszéd – nem véletlen a kapcsolat. A fogak elvesztése szólhat arról is, hogy:
  • nem mered kimondani, amit érzel,
  • visszafogod magad konfliktushelyzetben,
  • félsz attól, hogy mások hogyan reagálnának az őszinteségedre.

Az álom ilyenkor rámutathat: belül feszít valami kimondatlan dolog.

Miért álmodunk? 

Rodríguez szerint egyébként az álmodás pontos oka még ma sem teljesen ismert, de több elmélet is létezik. Egyes feltételezések szerint az álmok kvázi segítenek rendezni a nap során megélt élményeket, emlékeket, érzéseket. Létezik azonban egy Freudhoz köthető pszichoanalitikus megközelítés is, mely szerint az álmok a tudattalan vágyainkat, konfliktusainkat fejezik ki, gyakran szimbolikus formában.

Mit kezdj az olyan álmokkal, mint például a foghullás? 

Nem kell megijedni: az ilyen álmok nem jóslatok, és nem azt jelentik, hogy baj lesz a fogaiddal. Inkább üzenetek saját lelkiállapotodról. Éppen ezért érdemes lehet megfigyelni, milyen élethelyzetben jelentkeznek ezek az álmok, és milyen érzést hagynak maguk után az ébredést követően. Ha a fogvesztéses álom gyakran ismétlődik, hasznos lehet naplót vezetni az álmaidról és a napközbeni stresszhelyzeteidről, akár hiszed, akár nem, de sokszor meglepően egyértelmű kapcsolatok rajzolódnak ki. Ha pedig az álmokhoz erős szorongás, alvászavar vagy tartós rossz közérzet társul, érdemes pszichológussal beszélgetni róla.

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Szerinted ki...
1

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Ha 5 másodpe...
2

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Egy zseni va...
3

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Kitalálod, m...
4

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2025.10.20. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hihetetlenül...
5

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Csak egy szü...
6

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hány kutyát...
7

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2025.10.17. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Melyik arcot...
8

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Ezek is érdekelhetnek

A tudósok sz...

A tudósok szerint az optimisták tovább élnek – és ez a gondolkodás tanulható

2026.03.06. 4 perc olvasás

kezdd el

Az intellige...

Az intelligencia egyik legbiztosabb jele? Ha így kezeled a félelmeidet

2026.02.26. 4 perc olvasás

pszichológia

Üvöltő szele...

Üvöltő szelek – egy klasszikus történet pszichológusok szemével

2026.02.24. 5 perc olvasás

Vízió és valóság

A klinikai s...

A klinikai szakpszichológus állítja, ez a 3 stresszkezelő módszer tényleg működik

2026.02.07. 3 perc olvasás

Psychology

A pszichológ...

A pszichológus elárulta: így lehet boldogabb a párkapcsolatod

2026.01.24. 3 perc olvasás

Happy relationship

Milyen titko...

Milyen titkokat rejtenek a fogak? – a Mind Your Body podcastből kiderül

2026.01.19. 3 perc olvasás

podcast

A pszichológ...

A pszichológusok szerint ezek a konkrét jelei, hogy közel állsz a szakításhoz

2026.01.14. 5 perc olvasás

Szakítás

Az AI-hoz já...

Az AI-hoz jársz terápiára? Ezért lehet veszélyes a mentális egészségedre

2026.01.14. 4 perc olvasás

aggályos

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves