A pszichológus figyelmeztet: éppen a csendes gyerekre kell a legjobban odafigyelni

Nem mindig a hangos, problémásnak tűnő gyerek viselkedése ad okot aggodalomra.

Szülőként teljesen természetes, hogy elsősorban arra figyelünk fel, ha a gyermekünk hangos, dacos, nehezen kezelhető, vagy gyakran kerül konfliktusba. Ha egy gyerek sokat vitatkozik, dühkitörései vannak, visszabeszél, vagy állandóan felhívja magára a figyelmet, könnyű azt gondolni, hogy vele van a legtöbb probléma. Egy pszichológus szerint azonban érdemes megfordítani ezt a gondolatmenetet. Nem feltétlenül azzal a gyerekkel van a legnagyobb baj, aki a leghangosabb a családban. Sőt, néha éppen az a gyermek szorul több figyelemre, aki soha nem panaszkodik, könnyen alkalmazkodik, ritkán kér bármit, és szinte mindig azt mondja: „Nekem mindegy.”

Maria Gambino pszichológus arra figyelmezteti a szülőket, hogy ne hagyják figyelmen kívül az úgynevezett „könnyű természetű” gyermeket. Az együttműködő, engedelmes és alkalmazkodó gyerek ugyanis nem minden esetben azért ilyen, mert egyszerűen nyugodt személyiség. Előfordulhat, hogy megtanulta háttérbe szorítani a saját szükségleteit.

Minél könnyebb vele, annál jobban kell figyelni rá

Gambino szerint terapeutaként éppen azok a gyerekek keltenék benne a legnagyobb aggodalmat, akik látszólag minden helyzetben könnyen kezelhetők.

Minél könnyebb a gyermekeddel, annál inkább aggódnék érte terapeutaként. A könnyed, engedelmes és együttműködő gyerekek gyakran azok, akik a legtöbbet elfojtják

– fogalmaz.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden csendes vagy alkalmazkodó gyermeknek problémája van. Egyes gyerekek valóban nyugodtabb természetűek, introvertáltabbak, vagy egyszerűen kevésbé igénylik a figyelmet. A különbség sokszor abban rejlik, hogy a gyermek szabadon fejezi-e ki a saját igényeit, vagy már megtanulta, hogy jobb, ha inkább csendben marad.

Amikor a gyerek megtanulja, hogy nincs helye az igényeinek

A pszichológus szerint egyes gyerekek már egészen fiatalon azt tanulhatják meg, hogy a saját szükségleteik túl sok helyet foglalnak el a családban. Talán azt érzik, hogy a testvérük több figyelmet igényel. Talán valamelyik szülő túlterhelt, fáradt vagy folyamatosan stresszes. Máskor pedig egyszerűen arról van szó, hogy a családban kialakul egy olyan dinamika, amelyben a hangosabbak igényei automatikusan előrébb kerülnek.

A csendesebb gyermek ilyenkor könnyen arra a következtetésre juthat, hogy neki nem érdemes külön figyelmet kérnie. Megtanulhatja, hogy jobb alkalmazkodni. Nem kér második mesét, mert látja, hogy anya fáradt. Nem mondja el, hogy nem szeretne elmenni valahová, mert tudja, hogy a család többi tagja már nagyon várja. Nem panaszkodik, ha valami bántja, és inkább azt mondja: „Semmi baj.” Kívülről mindez a könnyű, problémamentes gyerek képét mutathatja. A háttérben azonban egészen más folyamat is lejátszódhat.

Nem akar gondot okozni

Gambino szerint ezek a gyerekek akár azt is megtanulhatják, hogy nem szabad túl nagy terhet jelenteniük a család számára.

Nem szabad túl sok teret elfoglalniuk, és nem szabad megterhelniük a család többi tagját. Ezért inkább a háttérben maradnak. Sodródnak az eseményekkel, és könnyű velük

– magyarázza.

Ez a viselkedés rövid távon valóban kényelmes lehet a környezet számára. A gyerek nem vitatkozik, nem követelőzik, ritkán mond nemet, és szinte mindenre azt válaszolja: „Jó úgy, ahogy van.” Csakhogy fontos, hogy egy gyermek megtanulja felismerni és kifejezni a saját érzéseit, vágyait és határait. Ha rendszeresen azt tapasztalja, hogy mások igényei fontosabbak, idővel számára is nehezebbé válhat felismerni, hogy ő maga mit szeretne.

Segítsünk neki megfogalmazni, mit szeretne

A pszichológus arra ösztönzi a szülőket, hogy tudatosan kérdezzék meg a csendesebb gyermek véleményét. Nem elég ugyanis azt kérdezni: „Mit szeretnél?”, majd elfogadni az első „mindegy” választ. Néha érdemes egy kicsit tovább kérdezni. „Biztos, hogy mindegy? Tényleg szeretném tudni, mit gondolsz.” Vagy akár: „Nem, most te választasz. Melyik pólót szeretnéd felvenni?” „Melyik mesét olvassuk el este?”
A cél természetesen nem az, hogy minden döntést a gyermek hozzon meg. Sokkal inkább az, hogy megtapasztalja: a véleménye számít. Megtanulja, hogy szabad választania, szabad nemet mondania, és az érzései akkor is fontosak, ha valaki másnak éppen más az igénye.

Mit tehetünk szülőként?

A legfontosabb talán az, hogy ne csak akkor vegyük észre a gyermekünket, amikor valami problémát okoz, hanem akkor is, amikor látszólag soha nincs vele semmi gond.

Kérdezzük meg, mit szeretne, és adjunk neki valódi lehetőséget a választásra. Ha azt mondja, „mindegy”, kérdezzünk vissza gyengéden. Ne kényszerítsük arra, hogy beszéljen, de mutassuk meg neki, hogy mindig van helye a véleményének. És ami talán a legfontosabb: ne csak akkor figyeljünk rá, amikor valami nincs rendben. A gyermeknek azt is meg kell tapasztalnia, hogy az örömei, kívánságai, félelmei és apró problémái egyaránt számítanak. Érdemes azt is megmutatni neki, hogy a családban nem kell „kiabálnia” ahhoz, hogy meghallják. Nem kell problémát okoznia ahhoz, hogy figyelmet kapjon. A szülő feladata az, hogy biztonságos teret teremtsen a gyermeke számára, ahol önmaga lehet. Mert egy valóban kiegyensúlyozott gyermek nem feltétlenül az, aki mindig engedelmes, hanem az, aki tudja, hogy lehet saját hangja – és közben továbbra is szerethető marad.

(via)