Kihnu – a sziget, ahol a nők irányítanak

Kihnuban, a Balti-tenger észt kis szigetén szinte minden az UNESCO védelme alatt áll, mint a kulturális világörökség része: a pasztell színű házak, a kék-fehér világítótorony, a természet, de mindenekelőtt az estéket kísérő dalok, a kézműves termékek, a virágszoknyák és a színes női sálak.

Ez egy olyan hely, amin nem fog az idő, amely törékeny egyensúlyban van a külvilág modernségével, és amire oda kell figyelnünk, aminek meg kell maradnia, mert egyedülálló a maga nemében. A sziget népviseletével, a nyelvével, a népzenéjével és a kézműves munkáival az UNESCO kulturális örökségének listájára került 2008-ban. Kihnut "a nők szigetének" is nevezik, mivel a nők azok, akik a hagyományokat életben tartják, a döntéseket hozzák és akik irányítják ezt a szigetet, míg a férfiak a parttól távol halásznak hónapokon keresztül. Egyesek szerint ez az egyik utolsó matriarchális társadalom, ami még létezik.

Egy gyors körültekintés alá is támasztja Kihnu hírnevét: csak nőket látni mindenhol. Nem arról van szó, hogy a férfiak ne lennének a környéken sem, csak arról, hogy az évszázadok során sokan továbbálltak innen, és szerencsét próbáltak, sokan halászként, ácsként, katonaként dolgoztak a közeli szigeteken. A nők viszont maradtak. "A férfiak mindig messze voltak a szigetünktől, a történelmünk ezért alakult így -  a nők erőssé és függetlenné váltak az idők során" - magyarázza Mare Matas, a sziget közösség vezetője, a Kihnu Kulturális Tér Alapítvány elnöke.

Ahogyan a szigeten sétálgatunk, a nők, akikkel találkozunk, mind valamilyen elfoglaltság közepén vannak és legtöbben hagyományos viseletet hordanak: színes szoknyákat, melyek hihetetlenül hasonlítanak a perui andok nőkéhez, hímzett blúzokat, kötött zoknikat és élénk színű, virágos sálakat.

Ezek a nők traktorokat vezetnek, felszántják a mezőket, heringet szárítanak, fát aprítanak: itt nincsenek nemi szerepek, senki nem várja el tőlük, hogy csak otthon főzzenek, a szigeten a közösség irányításától kezdve a gyermeknevelésig minden az ő felelősségük.

A zene a kihnui élet szerves részét képezi: van, aki hegedül vagy harmonikázik, van, aki énekel, van, aki táncol. Hagyományaik, dalaik még a kereszténység előttről származnak. Örömteli pillanatoknak lehetünk tanúi, amikor a közösség összegyűlik és együtt ünnepel, de zenéjük a kollektív kézműves tevékenységekkor is felhangzik, és a khinu rituálék, vallási szertartások és esküvők alapvető pillére.

A sziget lakott területei körül rétek, erdők, sziklás partszakaszok találhatóak. Télen, amikor a tenger megfagy, a kompközlekedés leáll, ilyenkor a szárazfölddel való kapcsolattartás még a szokásosnál is ritkábbá és nehezebbé válnik. A sziget asszonyai be vannak rendezkedve a túlélésre, évszázados hagyományaik, kemény munkabírásuk és vendégszerető hozzáállásuk segítette őket még az 50 éves szovjet megszállást is átvészelni.

Khinu mindennapi élete, társadalmi berendezkedése azonban pengeélen táncol napjainkban. Ez a nőközpontú társadalom, amely annyira elbűvöli a látogatókat, amely már megszokta, hogy főleg nőkből áll, azt kockáztatja, hogy örökre bebetonozza azokat a gazdasági nehézségeket, amelyek már sok lakost távozásra kényszerítettek.

A fellendülő turizmus a hagyományok megőrzését, életben tartását is veszélyezteti, ezért a hatóságok megpróbálják korlátozni az ide látogató turisták számát. "A tömegturizmus nem tesz jót Kihnunak. A kulturális turizmusra viszont nyitottak vagyunk, szívesen látjuk azokat, akiket igazán érdekel a kultúránk, az életmódunk, az életünk" - jegyezte meg Mare Matas.

Forrás: ELLE