Mauritius: A sziget, amit a mennyországról mintázott a Teremtő

A híres mondat, miszerint a Jóisten először Mauritius szigetét teremtette meg, majd arról mintázta a mennyországot, Mark Twain amerikai írótól származik, aki 1896 áprilisában, hajóval érkezett a szigetre. Jómagam öt évvel ezelőtt jártam először ezen a csodás helyen, idén tavasszal pedig visszatértem, hogy meggyőződjek arról, vajon a sziget megtartotta-e a földi paradicsom státuszát a koronavírus-válság utáni feltámadásban.

Ha csak egyetlen okot mondhatnék, hogy miért ajánlanám felfedezésre éppen Mauritius szigetét, akkor azzal kezdeném, hogy leginkább azért, mert az ember úgy tud Európa közepéből egy távoli, egzotikus szigetvilágba megérkezni, hogy nem kell megszenvednie az időzónák változását. Mauritiuson mindössze +2 óra az időeltolódás Budapesthez képest, így egyetlen napot vagy órát sem kell vesződnie az utazónak az átállással. Ez már önmagában szép ajándék a szigettől, de a java még csak ezután következik. A természet szépsége, az azúrkék víz, az itt élők mosolya és a sokszínű, gazdag helyi kultúra. Mauritius lobogójának színei szépen el is mesélik, hogy mi mindent talál itt a kíváncsi felfedező. A zászló legfelső csíkja piros, ami arra utal, hogy a szigeten élő sokféle vallás, rassz és bőrszín ellenére minden itt élőnek egyformán piros a vére. A pirosat követő kék a szigetet körülölelő óceánt mutatja, a sárga pedig a napfényről és az itt termő gyümölcsök húsáról mesél. A legalsó zöld a szigeten található cukornádültetvények színét jelzi.

Jöttek, láttak, öltek

A szigetnek nincsenek őslakói, így mindenki, aki itt él, vagy ide jött valahonnan vagy akarata ellenére hurcolták ide. Mauritius Afrikához tartozik, az Indiai-óceán ölelésében fekszik, háromórányi repülőútra Madagaszkártól és mindössze 260 kilométerre, alig félórányi repülőútra az Európai Unióhoz, pontosabban Franciaországhoz tartozó Réunion szigetétől. A szigetet a tizedik században arab hajósok fedezték fel, 1505-ben portugál felfedezők is kikötöttek itt, de akkoriban még senki nem akart a lakatlan szigeten maradni. Ahhoz, hogy megértsük azt, ami ma Mauritius, tudnunk kell, hogy elsőként hollandok érkeztek a korábban lakatlan szigetre, mégpedig a hajógyártáshoz rendkívül fontos ébenfáért. Ők hozták magukkal az első rabszolgákat is Afrikából, és ők voltak azok, akik miatt a sziget felfedezése után nem sokkal kihalt a mauritiusi dodó. A dodógalamb Mauritius címerében is szerepel, ezen túl az emberiség által kipusztított állatok jelképe lett. Bár a dodóhús állítólag nem volt ízletes, a szelíd állat könnyű prédának bizonyult. A dodók nagyra nőttek (súlyuk akár a 17 kg-ot is elérte), és repülni sem tudtak. A korabeli híradások szerint a holland matrózok furkósbottal csapták őket agyon, hogy könnyű táplálékhoz jussanak. Az első holland telepesek 1638-ban érkeztek a szigetre, a dodó madár pedig 1690-re pusztult ki végérvényesen. Az utolsó dodót Mauritius egyik picike szigetén, Ile Dambrén látták utoljára. Friss és jó hír, hogy a szigeten nemrég fellelt DNS-nek köszönhetően egy amerikai cég gőzerővel dolgozik azon, hogy a következő tíz éven belül „feltámadjon” a dodó.

Klasszikus francia elegancia

Mauritiuson mindössze két évszak van, a tél és a nyár váltakozik egymással. Az egyik párásabb, a másik szárazabb, de a hőmérsékletben nem igazán van különbség közöttük, így egész évre lehet utazást tervezni. A februárral érdemes óvatosabbnak lenni a ciklonok miatt, de a szubtrópusi éghajlatnak köszönhetően az egész év élvezhető a szigeten. Októbertől májusig biztosan meleg az idő, és kellemesen langyos az óceán is. A szigeten az angol a hivatalos nyelv, de az angol mellett az ország a franciát is közös nyelvének tekinti – a kormányzat, a bíróság és az üzleti élet is ezeken a nyelveken működik itt –, de a kreolt is beszélik a helyiek. Magyar utazókkal mindkét utamon találkoztam, az viszont meglepett, hogy a mauritiusi futballrajongóknak Magyarországról már nem Puskás ugrik be először, hanem Szoboszlai Dominik. Ami viszont még ennél is meglepőbb volt, hogy az első sofőr, aki a reptérről a városba vitt, még a Ferencváros csapatát is jól ismerte. A Mauritius szigetére látogatók közül a legtöbb még mindig Franciaországból érkezik. A francia gyarmati múlt nyomait nemcsak a nyelv őrzi, hanem a kultúra is. A „franciaság” egyik szép példája a szigeten a Chateau De Labourdonnais. A birtok 1774 óta ugyanannak a családnak a kezében van, évszázadok óta foglalkoznak mangóval és rummal. A birtok 1839 óta viseli a Labourdonnais nevet, abban az évben lett a tulajdonos két lányának tulajdona is. Mrs. Aubin és Mrs. Bourgault történetével és fotóival a látogató is találkozhat a birtok minden berendezési tárgyat eredetiben őrző és megmutató kiállításán.

Nézd meg a gyönyörű Chateau De Labourdonnaist galériánkban!

Sokszínűség, természetközeliség, szabadság 

Mauritius a sokszínűség szigete. Európaiak, muszlimok, hinduk és keresztények élnek itt, sokféle bőrszín, kultúra és nyelv találkozik. A sziget egyik kihagyhatatlan látványossága a hétszínű föld. A világon egyedülálló geológiai jelenség tulajdonképpen apró domborulatokból áll, a dűnék színe pedig a halvány bronztól egészen a feketéig terjed. Idegenvezetőm szerint ez tökéletesen leképezi az itt élők mindegyikének bőrszínét. Ő mesélte el nekem a Le Morne hegyhez fűződő megrázó történetet. Mivel az 556 méter magas hegyre nem könnyű feljutni, egykor szökött rabszolgák találtak menedéket a bazaltsziklák között. Amikor 1835. február elsején eltörölték a rabszolgaságot a szigeten, a hatóságok vállalták a kimerítő túrát, hogy értesítsék az ott élőket, miszerint attól a naptól kezdve bárhol szabadon élhetnek a szigeten. A rabszolgasorban élők viszont nem hitték el, hogy szabadok lettek, és inkább a mélybe vetették magukat. Mindannyian inkább a halált választották, mintsem visszavigyék őket a cukornádültetvényekre. Azóta február elsején minden évben megemlékeznek róluk Mauritius szigetén. A Le Morne hegy pedig a világörökség része lett, egy hajnalban induló, háromórás, tízes skálán tízes nehézségű túrával mi magunk is felmászhatunk a csúcsra. A túra kizárólag tapasztalt túrázóknak ajánlott és csakis túravezetővel, a háromórás izzasztó mászás jutalma pedig az, hogy az utazó a csúcsról is láthat valamit a víz alatti vízesés illúziójából. 

Street food túra 

Mauritius egyik legnépszerűbb programja jelenleg a fővárosban a Port Louis Street Food Tour. Az ételek fantasztikusak, de a túra természetesen sokkal többről szól, mint a kóstolás. A Mauritius szigetén élő népeket, szigetre érkezésük történetét és a konyhájukat ismerhetjük meg autentikus környezetben. Bár nem kóstoltuk, megtudtuk, hogy Mauritius lakóinak egyik csemegéje a sün. Az indiainál érdemes előre szólni a „tourist level spicy” (a még fogyaszthatóan csípős erősség – a szerk.) miatt, ebből a konyhából nekem a „dholl puri” lett a kedvencem, ami egy lapos kenyértésztából készült étel chana dallal töltve, ami nem bár nagyon hasonlít rá, nem összekeverendő a sárgaborsóval. Ezen a túrán tudtam meg azt is, hogy az első kínai bevándorlók már 1745-ben megérkeztek Mauritius szigetére és a Port Louis-ban található Chinatown a nap huszonnégy órájában nyitva van. Szinte nincs olyan, amit ne javítanának meg a negyedben található száz műhely valamelyikében. A kínai ételek közül a gombócleves páratlan élmény, de a túrán Mauritius híres vaníliáját és milkshake-jét is megismerheti a látogató.