Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Viszonzás

A jóga az életed? A Covid sújtotta India akkor megérdemli a figyelmed

2021. május 26.

8 perc olvasás

ELLE

india járvány jóga segély válság Covid-19
A jóga az életed? A Covid sújtotta India akkor megérdemli a figyelmed

A jógában utazó fehér influenszerek és brandek évtizedek óta profitálnak a dél-ázsiai kulturális tradíciókból. Most eljött az ideje, hogy visszafizessenek ebből a komoly krízisben lévő országnak.


India egészségügyi rendszere  — mely 1,3 milliárd emberről gondoskodik — az összeomlás szélén áll. Az ország mindennap világrekordot dönt a Covid-19 megbetegedések és elhunytak számában, emellett feltételezhetően a bejelentett halálozási adatok is  igen alábecsültek lehetnek a valósághoz képest. A kórházaikban lévő betegek haldokolnak, mert nem jut számukra elegendő mennyiségű oxigén, a krematóriumok pedig annyira túlterheltek, hogy már a parkolókban is utat törnek maguknak. A helyzet több mint rettenetes, és napról napra csak romlik.

Mint a legtöbb Amerikában élő indiai, én is valóságos érzelmi hullámvasutat járok be: tehetetlenséget, haragot és bűntudatot érzek, mert arra vágyom amerikaiként, hogy végre piknikezhessek a parkban, miközben az indiai rokonaim saját parkjaikat temetővé alakítják.

Az elmúlt két hétben a közösségimédia-hírfolyamomat elárasztották az indiaiaktól érkező  kétségbeesett könyörgések oxigénpalackokért, kórházi ágyakért, egyéni védőeszközökért és lélegeztetőgépekért, emellett rengetegen kértek adományokat. A felzúdulás közepette a helyiek azonban azt is észrevették, hogy egy demográfiai csoport szokatlanul csendben van: azok a fehér emberek és brandek, akik a jógát mint életmódot reklámozzák.

Pedig a közösségek, akik áruba bocsátották és utána profitáltak a dél-ázsiai kulturális hagyományokból, igenis segítséggel tartoznak azoknak az embereknek, akik Indiában most soha nem látott humanitárius krízissel néznek farkasszemet.

Én magam is úgy vélem, mindenkinek joga van a jógához való szabad hozzáféréshez. Tulajdonképpen a járványhelyzet alatt fordultak még többen felé, hogy kezelni tudják a stresszt ebben a nehéz időszakban. De úgy tűnik, a fehér vezetők és cégeik a pandémia alatt fellendülő jógát arra használták csak, hogy még több nyereséget könyveljenek el.

Tavaly márciusban a YouTube-on lévő jógaoktatók és csatornáik soha nem látott érdeklődést tapasztaltak, megugrott nézőik száma és rengetegen feliratkoztak rájuk. Bár ez a tendencia érintette a dél-ázsiai Youtuberek oldalait is, az NBC jelentése rámutat, hogy az “ő csatornáikat kevésbé sorolja előre a Youtube algoritmusa a kulcsszavakra kereséskor”.

Az amerikai társadalom egy ősi, indiai kulturális hagyománnyal gyógyítja önmagát, miközben a valódi Indiában emberek milliói haldokolnak.

Ezt alá tudom támasztani: amikor rákerestem a YouTube-on a jóga szóra, nagyon sokáig kellett görgetnem, hogy találjak olyan rasszú jógaoktatót, akinek nem fehér a bőre. Az összes olyan cikk, ami a pandémia alatt jelent meg a jóga áldásos hatásairól, szinte kizárólag fehér nők írása.

Az USA-ban élő indiaiként nem tudom nem észrevenni, hogy miközben az amerikai társadalom egy ősi, indiai kulturális hagyománnyal gyógyítja önmagát, a valódi Indiában emberek milliói halnak meg egy olyan vírusban, amit könnyedén enyhíteni lehetne, ha Amerika és más jómódú államok nagyobb elkötelezettséggel lépnének fel a globális katasztrófa elleni segítségnyújtásban.

Az igazság az, hogy a járvány addig nem fog lecsengeni, amíg minden ember, minden egyes országban hozzá nem fér a szükséges oltásokhoz— és ennek megvalósításában az USA szerepvállalása döntő tényező lehet. Rengeteg lehetőségük lenne ugyanis a fehér amerikaiaknak és a jógázó influencereknek, hogy hozzájáruljanak az erőfeszítésekhez. Egészen konkrétan platformjaikkal képesek lennének pénzt gyűjteni olyan szervezeteknek, akik Indiában nyújtanának azzal segítséget.

Bevételeik egy részét adományozásra fordíthatnánk, másik részével pedig felkelthetnék a figyelmet olyan komplex, a válságot súlyosbító tényezőkre Indiával kapcsolatban, mint például Narendra Modi indiai miniszterelnök mellőzöttsége vagy a hindu nacionalizmus vészjósló térnyerése. És persze a legfontosabb, hogy érjék el követőiknél: gyakoroljanak nyomást a Biden-kormányra és a gyógyszervállalatokra, hogy vessenek véget az egyenlőtlen vakcinaelosztásnak.

Vannak, akik fehér véleményvezérként már az ügy mellé álltak - de még mindig sok a tennivaló. Ahogyan Mira Jacob író jelezte ezt Instagram-posztjában az olyan vállalatok felé, mint a Lululemon vagy Alo Yoga: “Félreértés ne essék: ez nem jótékonykodás, ezt hívják hálának, hogy vissza is adunk annak, akitől kaptunk."

"Megvédeni azokat az embereket, akik évezredekkel ezelőtt létrehozták a jóga művészetét és azóta csiszolgatják, finomítják a technikáját, mielőtt a nyugati vállalatok meglátták volna benne a lehetőséget, hogy hogyan lehet azt pénzzé tenni. Olyan embereket, akik az elismerés legkisebb szikrájával sem találkoznak, miközben a cégek naponta posztolják képeiken a dögös jógapozíciókat faállásban, éppen az ő munkájuknak hála”— írta. (Jacob posztját követően a Lululemon 200 000 dollárt adományt ajánlott fel — kezdetnek.)

A jógát művelőknek, oktatóknak és erre követőket építő influencereknek szerepet kell vállalniuk az ázsiaiak irányába fellépő rasszizmus ellen.

Az amerikai wellnessipar már évtizedek óta felhasználja a dél-ázsiai kultúrákat arra, hogy inspirációt szerezzen tőlük, és tradícióikat színes-szagosan újracsomagolja olyan arcokkal és brandekkel, amelyek a nyugati szépségideált istenítik, eltörölve azokból mindent, ami nem a fehér emberre utal. Így a legfontosabb üzenet az lesz, hogy a kultúráink és tradícióink értéktelenek, ha azoknak nincs köze a fehérekhez.

Ennek a felfogásnak már a jóga amerikai története is szépen megágyazott: először egy Eugenie Petersen nevű litván nő terjesztette a jóga áldásos tevékenységének hírét az országban, és Indra Devi néven olyan hollywoodi sztároknak tanította gyakorlatait, mint például Greta Garbo. Olyan jól ment neki, hogy valódi kis birodalmat épített abból, hogy ennek a világnak egy elfogadható, kellemes arcát mutatta a fehér elit számára.

A háború utáni ’60-as években a fehér amerikaiak úgy tekintettek Indiára, mint egy misztikus, spirituális helyre, ahol az olyan tradíciók, mint a jóga, egyfajta “választ nyújtanak a társadalmi elégedetlenségre és a pénzügyi válságra” - írta Vilay Prshad történész ‘The Karma of Brown Folk” című művében. Ez kiválóan megágyazott annak a folyamatnak, hogy az elmúlt évtizedekben a jóga egy elanyagiasított életstílussá válhatott a közép- és felsőosztálybeli fehér nők számára.

2018-ban Gwyneth Paltrow még hitelt is megpróbált felvenni arra, hogy a jógát népszerűsítse. Most, ha rákeresek arra a szóra a Goop weboldalán, hogy India, több mint 100 cikk jön velem szembe, de egyik sem a Covid-helyzettel foglalkozik vagy a jelenlegi elkeserítő állapotokkal. (A márka egyébként egy Instagram-posztban kérte követőit, hogy fontolják meg az adakozást , de azt “elfelejtette” közölni, hogy ő maga fog-e bármennyivel segíteni nyereségéből.) Hihetetlenül felháborít az a tény, hogy azok a fehér nők, akik a jógát életstílusként reklámozzák, most csendben meglapulnak, mikor India kétségbeejtő helyzetben van, és a segítségükre szorul.

Én, mint a legtöbb USA-ban élő indiai, súlyos kognitív disszonanciát élek meg mostanában amiatt, hogy keveredik bennem az optimizmus, ahogy figyelemmel követem a folyamatosan emelkedő oltásszámot Amerikában, és a rossz érzés, hogy közben látom a barátaim és családom szenvedését Indiában.

Ebben az időszakban, amikor az ázsiaiak ellen irányuló gyűlölet fokozódik, a jógát művelőknek, oktatóknak és erre követőket építő influencereknek szerepet kellene vállalniuk a rasszizmus leküzdésében, azáltal, hogy felülvizsgálják kapcsolatukat azzal a kultúrával, amiből bevételeiket szerzik, és kommunikációs csatornáikat felhasználva és pénzüket nem kímélve kellene befektessenek azokba a közösségekbe, amelyek a megélhetést biztosítják számukra.

Ha azok többsége, akiknek a jógában és a wellnessiparban érdekeltsége van, felemelnék a hangjukat az indiai krízissel kapcsolatban, vagy nyomást gyakorolnának a Kongresszusra, hogy bővítsék a globális oltóanyag-kínálatot, esetleg adományokkal támogatnák a segélyszervezeteket, akkor ez az iparág jelentős hatást gyakorolhatna arra, hogy Indiában életeket mentsenek - és vissza is adna annak a közösségnek, amelynek annyi mindent köszönhet.

Forrás: ELLE

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
1

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
2

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
3

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
4

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
5

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
6

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
7

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
8

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

ezek is érdekelhetnek

Megalázó, mit kell tenniük a menstruáló indiai nőknek a börtönökben

Megalázó, mit kell tenniük a menstruáló indiai nőknek a börtönökben

2023.06.06. 3 perc olvasás

Sokkoló

  Meghan Markle meglepő dolgot akart tenni Indiában, Harry herceg megtiltotta neki

Meghan Markle meglepő dolgot akart tenni Indiában, Harry herceg megtiltotta neki

2023.01.10. 2 perc olvasás

Fotó

Egy emberként zokog a net ezen a telitalálat karácsonyi reklámon

Egy emberként zokog a net ezen a telitalálat karácsonyi reklámon

2022.12.07. 2 perc olvasás

John Lewis lepipálva

Válság: ebből a dologból ismét hiányra számíthatunk

Válság: ebből a dologból ismét hiányra számíthatunk

2022.08.29. 2 perc olvasás

HIÁNY

A tudatos önmegtartóztatás felemelkedése – miért fordulnak el a nők az alkalmi szextől?

A tudatos önmegtartóztatás felemelkedése – miért fordulnak el a nők az alkalmi szextől?

2022.02.09. 7 perc olvasás

Tendencia

Az UNESCO a művészeti iparág válságára figyelmeztet

Az UNESCO a művészeti iparág válságára figyelmeztet

2022.02.09. 4 perc olvasás

Art

Gyerekeknek szóló segélyhívót vezetnek be Romániában

Gyerekeknek szóló segélyhívót vezetnek be Romániában

2022.01.06. 1 perc olvasás

119

„A filmipar következő tíz évének nagy kérdése , hogy a nézők vágynak-e majd a moziélményre”

„A filmipar következő tíz évének nagy kérdése , hogy a nézők vágynak-e majd a moziélményre”

2021.12.29. 4 perc olvasás

#Movie

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves