Egy szakítást nehéz lehet feldolgozni.
Egy új párkapcsolat akkor működhet csak jól, ha mindkét fél továbblépett a korábbi szerelmi ügyein. Ha biztosra szeretnél menni, akkor ezekre a jelekre mindenképpen figyelj oda már az ismerkedési fázisban is. Emellett pedig abban is segíthet, hogy te magad belásd, ha még nem vagy túl valakin.
Ha valaki nagyon negatívan és gyakran beszél az exéről jelezheti, hogy nincs még túl rajta. Lényegében ragaszkodik hozzá, hiába próbálja az ellenkezőjét állítani. Fontos, hogy ne kezdj bele olyan kapcsolatba, ahol azt érzed, hogy a partnered még mindig nem engedett el egy szeretett személyt a múltjából.
Valóban léteznek párkapcsolatok, ahol a feleknek sikerül békében elválniuk egymástól. Egy friss szerelem esetében azonban aggasztó lehet, ha a párod állandóan az exével beszélget, és tulajdonképpen mindent megosztanak egymással. Okkal érezheted azt ilyen esetben, hogy hárman vagytok ebben a kapcsolatban.
Lássuk be, hogy a közösségi médiában csak azt csekkoljuk, aki érdekel minket. Ha esetleg kiszúrtad, hogy a párod az exét nézegeti, és ez rendszereséggel történik, akkor az valóban jelenthet valamit. Fontos, hogy őszintén merj kérdezni, ugyanis a brutális igazság sokkal jobb lehet a hazugságoknál.
Ha valaki kerüli a tekinteted vagy nem tud összerakni egy mondatot, amikor az exe kerül szóba, szintén jelezheti, hogy valami nem oké. Némi kellemetlen érzés akár indokolt is lehet, de fontos, hogy ne egy harmadik fél határozzon meg egy ismerkedést vagy új párkapcsolatot.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!