Társkereső appok tudatosság nélkül? – ezért bukik meg az ismerkedés

Néha furábbnál furább, máskor egyenesen hátborzongató és megdöbbentő történeteket hallani az online randizásról. A kevesebb, de ugyancsak jelenlévő sikertörténeteket, a társkeresőn keresztül megtalált szerelem, házasság, család képét elhomályosítja a káosz. De mi történik valójában az appokon? 

Hol csúszik félre a sztori? Talán ott, hogy már nem laza randizásról van szó, hanem pszichológiai definíciók mentén történő állásinterjúkról? Hogy soha nem látott nyomás nehezedik a szinglikre? Hogy mi sem tudjuk, pontosan mit akarunk? És persze az sem segít, hogy önképet és önértékelést megrepesztő viselkedéseket, bántásokat kell elviselnünk. Már nem merünk bízni, és ez alapjaiban változtatja meg a társkereső appok használatát. Benke Vali Leria szexuálpszichológussal beszélgettünk.

ELLE: Lehet jól használni az appokat?

Benke Vali Leria: Szerintem igen, megvan rá a lehetőség még akkor is, ha kicsit aknamezőn lépkedünk, ha applikációkat használunk. 

ELLE: Hogyan tudunk lavírozni ebben az útvesztőben? Ki tudjuk-e szűrni a nekünk való  embereket és lehetőségeket?

Benke Vali Leria: Úgy érdemes regisztrálni társkeresőkre, hogy tudom, mi a célom: az, hogy szexkapcsolatot keressek, hogy egy kicsit emeljem az önbizalmamat, vagy párkapcsolatot szeretnék találni? Ha ez megvan, akkor ennek fényében haladok tovább: ha egy elkötelezett párkapcsolatot szeretnék, családalapításban gondolkodom, akkor bármennyire is jóképű az illető a fotón, ha azt írja magáról, hogy kalandokat keres, nem húzom jobbra, mert nem egyezik azzal, amit szeretnék. Sok elcsúszás így alakul ki, hogy olyanra is igent mondunk, ami nem egyezik a célunkkal. Az applikációk jó használatához kell az erős tudatosság: egyrészt döntsük el, mi a célunk és tartsuk magunkat hozzá, másrészt pedig, ha méltatlan megjegyzésekkel, helyzetekkel találkozunk, akkor ne kezdjük el győzködni magunkat, hogy idővel biztos jó lesz. Ezt óvatosan mondom, mert persze a másik oldalon fontos, hogy adjunk esélyt egymásnak, és ne azonnal írjunk le valakit.

ELLE: Ez picit zavaros lehet, hiszen a két tanács látszólag ellentmond egymásnak.

Benke Vali Leria: Igen, de közben mindkettő megállja a helyét. Tegyük fel, hogy kiderül a másikról, hogy házas – ha ebben mégis benne maradok, az egyértelműen méltatlan helyzet. És mondhatom azt, hogy az ő kapcsolatuk nem az én dolgom, de ha egy párkapcsolatot keresek, akkor megint csak magamat húzom csapdába, főleg, ha beleragadok a reménykedésbe. Ezeket hamar le kell zárni, hogy se energiát, se időt ne raboljanak. Ezzel szemben, ha valaki egyszerűen csak valamiben más, máshogy gondolkodik, mint én vagy az eddig ismert férfiak, akkor érdemes teret adni az ismerkedésnek: megnézni, milyen vele beszélgetni, időt tölteni, vagyis maradjunk kíváncsiak. A tudatos használathoz az is hozzátartozik, hogy van egy önmegfigyelésem – hol tartok motiváltságban: még mindig lelkesen nyitom meg az appot, azzal az attitűddel, hogy vajon kit ismerhetek meg, érdeklődéssel vagyok az emberek felé, vagy már kiégtem és csak unalomból lapozgatom a profilokat, és nincs is kedvem egy újabb fura alakhoz. Ha ezeket észleljük magunkon, akkor fontos megállni és egy kis szünetet tartani.

Az applikáció használat erősen kiégethet, hiszen csak fotókat lapozgatunk, nincs hozzá hang, illat, mozdulat.

Ebben el lehet fáradni. De ettől függetlenül lehetünk nyitottak másképpen: ha kilépek az utcára, egy kávézóban, bármilyen eseményen, programon is találkozhatok valakivel, aki megérint, aki érdekes és izgalmas.

ELLE: Én azt látom, hogy óriási a nyomás a párkeresést tekintve. Sokaknál szinte feladat lett, és már minden lehetséges szituációra úgy tekintenek, mint potenciális partnerre.  

Benke Vali Leria: És még kikapcsolni sem tudunk, annyira ráfeszülünk erre a témára, hogy mindenben és mindenkiben azt keressük, lehet-e potenciális partner, hol van az a helyszín, ahol lehet ismerkedni. A másik oldal pedig az, hogy aktív keresés helyett bezárkózunk és szomorkodunk.

Tudom, hogy egy ilyen helyzetben nehéz megnyugodni, mert elérhetünk egy pontra, ahol benne van a pakliban, hogy a gyermekvállalás nem jön össze, mert nem találunk addig megfelelő partnert, akivel ez létrehozható. Ez frusztráló és borzasztó nehéz elfogadni, feldolgozni.

Amin viszont tudnánk változtatni, de jelenleg negatív hatással van az ismerkedésre, hogy túl magasak az elvárásaink. Itt véletlenül sem arra gondolok, hogy engedjük el őket és elégedjünk meg sokkal kevesebbel, mint ami nekünk elég jó, hanem olyan kikötésekre, amelyek feleslegesen szűkítik le az esélyeinket. Például negyven évesen is olyan férfit keresek, aki gyermektelen. Ezzel már csökkentem az ismerkedésre érdemes férfiak körét. Azt javaslom, hogy gondoljuk végig, miből tudunk engedni. Azzal sincs gond, ha nem tudunk, csak akkor kezeljük realitásként, hogy ezzel radikálisan csökkenthetem a saját esélyeimet arra, hogy párkapcsolatom legyen.

ELLE: Túlzóan ragaszkodunk az elképzeléseinkhez és a részletekhez?

Benke Vali Leria: Igen, de emellett az is válhat nehézséggé az ismerkedésben, hogy elképesztően sok információhoz férünk hozzá arra vonatkozólag, hogyan védjük meg magunkat, hogy ismerjük fel a red flageket stb. A fókusz teljes mértékben arra terelődik, hogy mi tud elromlani: amikor egy randin (végre!) leülünk egymással beszélgetni, azt keressük, hogy a másik emberrel mi nem stimmel, mibe tudunk belekötni, nem pedig azt, hogy milyen jó tulajdonságai vannak,vagy hogy érezzük magunkat a társaságában. Sokszor belekapaszkodunk apróságokba, szinte örömmel mutatunk rá bizonyos viselkedésekre, felfedezésekre, hogy na, biztos itt gyökerezik valami rossz dolog. Pedig sokszor arról van szó, hogy egyszerűen nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valami szokatlan számunkra, ha bizonyos értelemben furcsa a randi partnerünk. Nincs meg bennünk a nyitottság a másik emberre, a gondolkodására, a világlátására. Azonban, ha párkapcsolatot szeretnénk, ahhoz elengedhetetlen a nyitottság, hiszen soha nem fogunk mindenben egyetérteni a párunkkal, és ez rendben is van, sőt. 

ELLE: Az ismerkedés kezdeti szakaszára rákapcsolódva, gyakori vélekedés, hogy ha nem érzünk azonnali, erősebb szimpátiát, vonzalmat, akkor lezárjuk és nem adunk időt annak, hogy beinduljon – holott lehet, hogy pont ahhoz lenne szükség még egy kis időre, hogy a két fél megfelelően egymásra hangolódjon.

Benke Vali Leria: Ilyen helyzetben az illetőt a legtöbben vagy lezárjuk vagy talonban tartjuk: van egy homályos sejtésünk arról, hogy nem kellene ilyen hamar elengedni, de közben nem állítjuk le a keresést, és ha mondjuk egy erősebb fellángolásba ütközünk – például egy sémakémia kerül a képletbe –, akkor perifériára tesszük a korábbi személyt, pedig lehet, hogy ő lenne a biztonságos partner.

ELLE: Na igen, és itt jön az a kérdés, mit tegyünk, ha van egy kedves, biztonságosnak tűnő személy, akivel nincs akkora kéma? 

Benke Vali Leria: Én azt gondolom, van egy ösztönünk, egy intuíciónk, amivel érezzük, ha a másikban van potenciál számunkra vagy nincs. Lehet papíron jó az illető, de kár folytatni, ha semmilyen szintű kémia sincs. Azt mondanám, ha néhány alkalom után sem mozdul meg semmi bennünk, akkor ne erőlködjünk. Ezeket a döntéseinket – legtöbbször tudat alatt – befolyásolja a kötődési stílusunk és a korábbi tapasztalataink lenyomata. És igen, lehet, hogy olyasvalakit választunk ki, aki a sémakémia mentén mozgatott meg minket, de ez sem feltétlenül baj. Tudom, hogy sok helyről halljuk, hogy ha beindul a sémakémia az katasztrófa és menekülj, de én ezzel nem értek egyet: vannak olyan helyzetek, amelyek igenis lehetnek veszélyesek, de nem mindegyik ilyen; és azt is fontos figyelembe venni, milyen szinten, milyen mélységben mozdul meg ez a reakció a két félben, illetve milyen tudati szinten vannak. Mert igenis van arra lehetőség, hogy ha beindul a sémakémia, mert összepasszolnak a traumáink és sérüléseink, akkor közösen meg tudjuk haladni: lehetőséget adunk a kapcsolatnak, egymásnak, hogy változtassunk. Ez egy nehéz és hosszútávú munka, és nem csak figyelmet és magas fokú tudatosságot igényel a pártól, hanem terápiás folyamatot is. Nincs kőbe vésve, hogy ez egy meghaladhatatlan dolog. Akkor érdemes résen lenni és kerülni, ha tudjuk magunkról, hogy a sémakémia „nehéz” személyiségű emberekkel indul be. Az a mix jó, ahol van egy erősebb vonzalom, kémia – de nem egy mindent elborító érzés –, és megbízhatóságot, állandóságot élek meg a másik emberrel, a kapcsolat egészében – nem pedig érzelmi hullámvasútón ülök a nap huszonnégy órájában.

ELLE: Talán sokan nem is gondolnak a közösen gyógyulás lehetőségére, hogy egyáltalán ez opció?

Benke Vali Leria: Pontosan, és nagy hiba, hogy szinte „készterméket” keresünk: legyen nagyon tudatos, haladja meg a sérüléseit, traumáit, viselkedjen felnőttként, tudjon jól kapcsolódni, úgy, ahogy nekem jó stb. Ez teljesen irreális! Ezzel a hozzáállással csak a kényelmetlenségeket akarjuk elkerülni, pedig egy párkapcsolatban vannak bőven, és nem tudjuk megúszni őket, ezek hozzá tartoznak. A kérdés mindig az, hogy mit kezdünk velük.

ELLE: Mennyire nehezíti meg a párkeresést vagy a közösen fejlődjünk hozzáállást az, hogy ennyire tudatosak vagyunk, hogy mindenki elemzi a másikat és címkézi? Mennyire vált kontraproduktívvá az önismeretnek ezen része?

Benke Vali Leria: Azért nehezíti meg, mert ezeket a címkéket arra használjuk, hogy a másikat vizslassuk, nem pedig arra, hogy saját magunkon gondolkodjunk el. Soha nem az a cél, hogy a másikat megfejtsük és kielemezzük, hanem arra kellene koncentrálnunk, hogy mi mikor hagyjuk cserben magunkat vagy a partnert, például, hogyan is vagyok én a bizalmatlansággal. A másik mindig érzi, ha kvázi felmérést készítek róla fejben, miközben kávézunk.

Ehelyett beszélgethetnénk ellazultan, jól érezhetnénk magunkat, és megnézhetnénk, működhet-e. Ha nem, elengedjük egymást, ha igen, örülünk, és kész.

Ez viszont egyre kevesebbszer történik meg, nem örömteli tér alakul ki kettőnk között, inkább interjúztatás folyik – ráadásul teljesen torz narratívában: saját magunk legjobb részét hasonlítjuk össze a másik legrosszabb részével. Abban a hiszemben elmenni a randira, hogy én rendben vagyok, tudom mit akarok, haladok, önismeretezek, na, és akkor nézzük, a másik mit tud mutatni, felér-e hozzám, óriási probléma és teljes zsákutca. Szinte borítékolható, hogy nem fog felérni az elvárásaimhoz, mert egészen biztos, hogy találok rajta valamit, ami nem tetszik és eltér attól, amit elképzeltem. 

ELLE: Mennyire vagyunk bajban a bizalommal, főleg ismerkedés terén?

Benke Vali Leria: Válságban van a bizalom, és ezt a válságos állapotot meg is erősítjük egymásban. Ha az applikációkra visszakanyarodunk, töméntelen mennyiségű eltűnést tapasztalunk, amely a beszélgetés bármely pontján megtörténhet minden előjel nélkül, hazugságok derülnek ki arról, ki is az illető valójában, ő van-e a képen, esetleg az elmondottakkal ellentétben mégis párkapcsolatban, házasságban él.

Nagyon mély sebeket okoznak ezzel az emberek, ami erősíti a bizalmatlanságot – sokszor traumatizálva is a másik felet.

És itt nem arról van szó, hogy azért bizalmatlan valaki, mert hozza a gyerekkorából, hanem azért, mert a tizenötödik ember tűnt el nyomtalanul, vagy mondta azt, hogy szeret, majd kiderült, hogy házas – ilyen események hatására persze, hogy bizalmatlanná válok. Ezek borzasztóan fájdalmas tapasztalások, nem lehet rajtuk csak úgy átugrani, hogy sebaj, jöjjön a következő.

ELLE: Ezekre fel lehet készülni? Egy ghostolást nem tudunk kikerülni, de azt kiszűrhetjük például, hogy ne fussunk bele egy párkapcsolatban élő személybe? Mi vagyunk néha óvatlanok és nem figyelünk a jelekre, vagy van, amit lehetetlen kiszűrni előre?

Benke Vali Leria: Szerintem is-is. Van az a helyzet, ahol nem látható bizonyos pontig az igazság, máskor pedig „vakság” van az ügyben. De önmagában az a tény, hogy belefutunk kétszer, háromszor mondjuk egy ghostolásba, az nem feltétlenül szól rólunk. Ha mi a magunk őszinteségével, ártatlanságával csak ismerkednénk, akkor ott a másik lehet az, aki kihasználja a helyzetet, mert a saját önbizalmának tuningolása fontosabb, minthogy azzal foglalkozzon, a partnerének mit okoz ezzel.

Sokan egyszerűen feljogosítva érzik magukat arra, hogy bármit megtegyenek, ami csak jól esik nekik – tekintet nélkül a következményekre.

Ezekbe a helyzetekbe belesétálhatunk teljesen óvatlanul, főleg egy társkereső platformon, ahol a legtöbb kommunikációs csatorna el van zárva előlünk. Lehet, hogy ha személyesen találkoznánk ugyanazzal az emberrel, a jelenlétéből éreznénk valami olyat, ami az üzeneteken keresztül nem jön át. A másik verzióban az elszenvedő fél egyszerűen nem veszi észre a helyzetet, akár tudat alatt szemet huny a jelek fölött, kimagyarázza és felmenti a másikat. Ha ez folyamatosan visszatérő dolog, ráadásul az illető benne is marad ezekben a beszélgetésekben és kapcsolódásokban, akkor azzal dolog van: miért választ olyasvalakit, aki így működteti a kapcsolatait.