Nem minden kapcsolatot a nagy veszekedések tesznek tönkre. Néha a távolság szinte észrevétlenül alakul ki. Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak házassági kiégésre, és mit tehettek azért, hogy újra közelebb kerüljetek egymáshoz.
Egy hosszú kapcsolatban természetes, hogy akadnak nehezebb időszakok. Vannak hetek, amikor több a stressz, kevesebb az energia, a romantika pedig háttérbe szorul. Ez teljesen normális, ugyanakkor megeshet az is, hogy nem csak egy rossz hónapról vagy átmeneti hullámvölgyről van szó. Az ún. házassági kiégés lassan alakul ki, de idővel felőrölheti az érzelmi közelséget. Na, de mik lehetnek a figyelmeztető jelek, amik a házassági kiégésre utalhatnak? Cikkünkben most ezt mutatjuk meg.
A szakértők szerint az egyik legelső figyelmeztető jel az érzelmi eltávolodás. Eleinte talán csak annyi történik, hogy a beszélgetések egyre inkább a napi teendőkről szólnak. Ki megy a gyerekért? Mit kell bevásárolni? Mikor érkezik a szerelő? A közös tervek, álmok, gondolatok azonban lassan kikopnak a kommunikációból. Kívülről minden rendben lévőnek tűnhet, hiszen együtt éltek, működtetitek a mindennapokat, mégis megjelenhet az az érzés, hogy valami hiányzik. Mintha két lakótárs osztozna ugyanazon az életen. Sok pár ilyenkor nem veszekszik többet, sőt éppen ellenkezőleg, jellemzően kevesebb a konfliktus, mert már arra sincs energiájuk, hogy beleálljanak a problémákba.
A munkahelyi nyomás, az anyagi nehézségek, a gyereknevelés vagy egy családi krízis mind hatással lehetnek a kapcsolatra. Amikor valaki hónapokon vagy akár éveken át folyamatos stresszben él, a szervezet is reagál. Rosszabb lehet az alvás, gyakoribbá válhatnak a hangulatingadozások, csökkenhet a koncentráció. Ilyenkor sokan úgy érzik, egyszerűen nincs már kapacitásuk a kapcsolatukra, a partnerből pedig könnyen válhat egy újabb feladat a hosszú teendőlista végén. Pedig éppen ilyenkor lenne a legnagyobb szükség arra, hogy a kapcsolat biztonságos menedékként működjön.
A házassági kiégés egyik leglátványosabb jele az érintések eltűnése. Itt nem feltétlenül a szexuális életre kell gondolni, sokszor előbb tűnnek el az apró gesztusok. A kézfogás, az ölelés, az összebújás a kanapén vagy egy spontán puszi munka előtt. Ezek a hétköznapi pillanatok sokkal fontosabbak, mint elsőre gondolnánk, amikor pedig kezdenek elmaradni, az azt jelezheti, hogy az érzelmi távolság egyre nagyobb. Ilyenkor az egyik fél elutasítottnak érezheti magát, a másik bűntudatot élhet át, végül mindketten egyre magányosabbnak érzik magukat ugyanabban a kapcsolatban.
A jó hír, hogy a házassági kiégés nem feltétlenül jelenti a kapcsolat végét. A szakértők szerint az első lépés annak felismerése, hogy valóban probléma van. Sok pár évekig úgy él együtt, hogy közben természetesnek veszi a távolságot. A következő lépés a stressz csökkentése. Nehéz kapcsolati problémákat megoldani akkor, amikor valaki folyamatos kimerültségben és feszültségben él. Ezután jöhet aztán az őszinte beszélgetés. Ez nem a hibáztatásról, nem a régi sérelmek felsorolásáról szól, inkább arról, hogy mindkét fél elmondhassa, hogyan érzi magát valójában.
Néha egyébként egy közös program, egy rendszeres randevúest vagy akár egy hosszabb séta is segíthet újra kapcsolódni egymáshoz. Nem azért, mert ezek varázsütésre megoldják a problémákat, inkább azért, mert emlékeztetnek arra, kik voltatok egymás számára azelőtt, hogy bedaráltak volna a rohanó hétköznapok
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!