Katalin hercegné és Vilmos herceg házassága nem mindenkinek tetszett eleinte.
Katalin hercegné és Vilmos herceg ma már az angol királyi család egyik legfontosabb párosának számítanak, éppen ezért nehéz elhinni, hogy annak idején volt valaki, aki nem örült annyira a frigyüknek. Egy új életrajzi könyv szerint azonban Kamilla királyné ezek közé tartozott.
Christopher Andersen királyi életrajzíró nemrég megjelent, Kate! című könyvében ugyanis azt állítja, hogy Kamilla királyné kezdetben Katalin egyik leghangosabb kritikusa volt. A szerző szerint Kamilla úgy gondolta, hogy Katalin nem elég előkelő származású ahhoz, hogy egyszer a trónörökös felesége legyen. A szerző azt is állítja, hogy Kamilla régóta úgy tekintett magára, mint aki különösen jól érti, milyen társadalmi háttér illene egy jövőbeli uralkodó mellé. Andersen szerint Kamilla úgy vélte, Vilmos hercegnek egy királyi vagy legalábbis brit arisztokrata családból származó nőt kellett volna feleségül vennie.
Fontos hozzátenni, hogy ezek a kijelentések a szerző állításai, amiket állítólag bennfentesektől szerzett meg, de ezeket a palota sem most, sem pedig később jó eséllyel nem erősíti majd meg.
Mint ismert Katalin és Vilmos esküvőjére végül 2011. április 29-én került sor, a páros a Westminster-apátságban mondta ki a boldogító igent. 2003 óta alkottak egyébként egy párt, bár menet közben egyszer szakítottak. Katalin háttere amúgy sokáig beszédtéma volt a brit sajtóban, hiszen valóban nem volt arisztokrata vérvonala. Szülei, Carole és Michael Middleton korábban a British Airwaysnél dolgoztak, majd megalapították saját partiszer-kellékekkel foglalkozó vállalkozásukat, a Party Pieces-t. A család nem tartozott az arisztokráciához, Katalin pedig a házassága előtt teljesen civil életet élt.
Andersen szerint éppen ez volt az, ami miatt egyesek kezdetben fenntartásokkal kezelték Vilmos választását. A szerző azt állítja, hogy a palota bizonyos köreiben nem feltétlenül örültek annak, hogy a leendő király olyan nőt vesz feleségül, aki nem nemesi háttérből érkezik.
Bár a könyv szerint Katalin kezdetben nem mindenkit győzött meg a palotában, népszerűsége az évek során folyamatosan nőtt. A hercegné ma már a brit királyi család egyik legmeghatározóbb alakja, akit sokan visszafogott eleganciája, családközpontúsága és következetes nyilvános szerepvállalásai miatt kedvelnek.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!