„A fiam tanulmányaira spórolt pénzt arra költöm, hogy megvédjem őt a klímaváltozástól”

Az amerikai Elle egyik olvasója a férjével együtt jött rá arra, hogy azzal készíthetik fel a gyereküket leginkább a jövőre, hogy ha tiszta vízbe, napenergiába és új képességek elsajátításába fektetik a pénzüket.

Egy évvel ezelőtt a Tahoe-tó partján ültünk a férjemmel, néztük, hogyan játszik az egyéves fiunk a vízben, és a pénzről beszélgettünk, amit félreteszünk a jövőjére – ezt akkor kezdtük gyűjteni, amikor még várandós voltam vele. A pénzügyek az én és a férjem főiskola-választásában is fontos szerepet játszottak – én két évet töltöttem community college-ban, hogy pénzt spóroljak, a férjem főiskolai alapját pedig a családi vállalkozás fenntartására költötték. Az ötlet, hogy a fiunkat megmenthetjük ezektől a korlátozásoktól, nos, csodásan hangzott.

Ahogy a fiunk a hullámokban játszott, és a homokba dugta apró kezeit, a férjemmel azon gondolkodtunk, mi mindent megtehet majd a pénzzel. „Talán adósság nélkül végez majd – örömködött a férjem. – Vagy ha teljes ösztöndíjat kap, másra költheti a pénzét.” „Esetleg kitalál egy alkalmazást, és arra használja majd a pénzt, hogy saját vállalkozást indítson – tettem hozzá. – Vagy megmássza az Everestet, esetleg körbehajózza a világot.”

Ahogy a homokban feküdtünk, kicsit becsiccsentve és a napon megégve, nem volt kétséges, hogy mindez lehetséges – miért ne lehetne a fiunk egy startup alapítója, a rák gyógyítója, hegymászó vagy olyasvalaki, aki körbehajózza az óceánt?

Hogyan védsz meg egy gyereket a klímaváltozástól?

Néhány héttel azután, hogy visszautaztunk portlandi otthonunkba, bozóttüzek tarolták le Oregont és Kaliforniát egy rekordidejű bozóttűz-szezon alatt. Az elmúlt évben megéltünk szörnyű szárazságokat, pusztító jégviharokat, akadozó áramellátást, rossz minőségű levegőt és egyéb borzalmas időjárási körülményeket az egész világon.

Aztán múlt hónapban az IPCC kiadott egy jelentést arról, hogy ezen a ponton a Föld felmelegedése már elkerülhetetlen. Még a legjobb esetben is gyilkos hőhullámokat, ivóvízhiányt, ételhiányt és többmillió ember szenvedését és halálát prognosztizálják. Ahogy ezt olvastam, rájöttem, hogy az élet, amit a fiunknak elképzeltünk a Tahoe-tó partján, inkább álom, mint valóság. Az IPCC-jelentés szerint 2040-re, amikor a fiunk főiskolás korú lesz, sokkal inkább fog aggódni a levegő minősége és a hőség miatt, mint az eredményei miatt, vagy hogy hova utazzon a tavaszi szünetben. Mire saját gyerekei lesznek, az élelemhez és az ivóvízhez való hozzáférés lesz a cél, nem a diploma. Aznap este megkérdeztem a férjemet: mi lenne, ha ahelyett, hogy a gyerekünk főiskolai tanulmányaira tennénk félre, megpróbálnánk őt megvédeni a globális felmelegedéstől?

De hogyan védsz meg egy gyereket a klímaváltozástól? Mire lesz szüksége 2040-ben, 2060-ban, 2080-ban? Ez a rész trükkösebb. A klímaszakértők szerint 2060-ra, amikor a fiam 40 éves lesz, óriási hőhullámokkal kell majd megküzdenünk, amelyek egy hónapig is eltarthatnak, és tönkretehetik a biztosítékokat, így a légkondira sem számíthatunk majd. Várhatunk még ivóvízhiányt és gyakori járványokat is, amik olyan globális politikai problémákat okoznak, amilyeneket még sosem láttunk.

Sok beszélgetés után megegyeztünk, hogy nincs értelme főiskolára gyűjteni, amíg ilyen klímakatasztrófa áll előttünk. Ehelyett egy széndioxid-kibocsátás nélküli életbe fektetjük a pénzünket: elektromos autót vettünk, napelemeket szereltünk fel és zöldségeskertet csináltunk a hátsó udvarban. A legvégén úgy tervezzük, veszünk egy darab, saját vízellátással rendelkező földet egy erdőtüzek által kevésbé érintett területen.

Úgy gondoljuk-e, hogy ez majd megvédi a gyerekünket a klímaváltozástól? Nem, közel sem. De azt gondolom, sokkal kevésbé elrugaszkodott, mint arra gyűjteni egy óvodásnak, hogy a Dartmouth-ra járhasson. És hiszem, hogy ha olyan háztartásban nő fel, amely tisztán látja az előttünk álló klímaválságot, az jobban hasznára lesz, mint egy summa cum laude diploma.

Felkészülés az egyszerű életre

Nem meglepő módon nem mindenki látja úgy, ahogy én. Amikor meséltem néhány anyukának a terveimről, egyikük rámutatott, hogy nagy kiváltság, ha van annyi pénzünk, hogy spórolhatunk a klímaváltozásra. Igaza van – bár nem nagyobb privilégium, mint a gyerekünk főiskolai tandíjára spórolni. De nincs szükségünk óriási földbirtokra vagy több százezer dollárra, hogy elkezdjük felkészíteni a gyerekeinket a klímaválságra. Felhagyhatunk a húsevéssel vagy elkezdhetünk otthon növényeket termeszteni. Elköltözhetünk a tengerpartról vagy nagy fákat ültethetünk, amik majd árnyékba borítják az otthonunkat. És a felkészítésnek nem is kell pénzügyinek lennie. Ahelyett, hogy azt tanítanánk a gyerekeinknek, hogy akkor lesznek sikeresek az életben, ha ötösöket visznek haza, tanítsuk meg nekik, hogy az életet repülős utazások, zöld fű és grillen sütött steakek nélkül is lehet élvezni.

Egy másik anyuka azzal vádolt, hogy „ellopom” a gyerekem jövőjét, mert most költöm el a pénzt ahelyett, hogy a felsőfokú tanulmányaira spórolnék. De én és a férjem vagyunk az élő példák, hogy lehet jól boldogulni az életben anélkül is, hogy hat számjegyű összeg várna minket a bankban a tandíjra. Ha a fiam főiskolára akar menni, megtalálja a módját. Vagy olyan lesz, mint a milleniumi generáció 80%-a, és diákhitelt vesz majd fel.

Meglepődtünk azon is, hogy számos barátunk viszont nagyon is egyetért velünk, és hasonlóan gondolkodik, cselekszik: saját maguknak termesztenek növényeket, hálózaton kívüli közösségeket hoznak létre, vagy csak céltudatosabbak abban, hogyan védjék meg a gyerekeiket a klímaváltozástól.

Univerzális késztetés, hogy bármit megtennénk a gyerekünk jövője érdekében, a klímaválság azonban radikálisan megváltoztatja az utat, ahogy ezt megtehetjük. Környezetvédelmi újságíróként ezt közvetlenül tapasztalom. Nemrég interjúztam egy hölggyel, aki évekig spórolt, hogy vegyen a fogyatékossággal élő fiának egy mobilházat, hogy legyen hol élnie, miután ő meghal. Aztán egyik pillanatról a másikra elpusztította egy, a klímaváltozás által okozott tűzvész. Most mindketten hajléktalanok. A portlandi halálos hőhullámok idején az anyukák a Facebook-csoportokban pénzért könyörögtek, hogy légkondit tudjanak felszerelni otthon, vagy tanácsot kértek, hogyan gondoskodjanak túlmelegedett gyerekeikről.

Nem élvezhetik majd ugyanazt az életmódot, mint mi

Még ha úgy is tűnik, hogy a világ összeomlik körülöttünk, rengeteg milleniumi szülő – köztük én is – ragaszkodik az elképzeléshez, hogy a gyerekeinket valamilyen módon elkerülik az éghajlatváltozás hatásai, és ugyanazt azt életmódot élvezhetik majd, amit mi is élvezhettünk. Magániskolák és állami iskolák között vitatkozunk és tanulmányokat olvasunk a képernyőn, miközben a jégsapkák olvadnak, a hőmérséklet egyre magasabb, és több millió fajt kihalás fenyeget. Az emberek gyakran fejezik ki aggodalmukat a gyerekem táplálkozása miatt, amikor elmondom, hogy nem eszik húst, pedig egyik tanulmány a másik után mutat rá, hogy a kevesebb hús fogyasztása létfontosságú a kibocsátás visszaszorítása érdekében. A barátaink most vettek nyaralót az oregoni tengerparton, és arról beszélnek, hogy egy nap majd odaviszik az unokáikat, pedig az előrejelzések szerint az emelkedő tengerszint élhetetlenné teszi majd azokat a nyaralókat, még mielőtt az unokáik elég idősek lesznek a járáshoz.

Amikor a gyerekünk jövőjére spórolunk – legyen az főiskolai tandíj vagy utazási pénz –, és figyelmen kívül hagyjuk a klímaváltozást, az inkább azt mutatja, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a klímatudományt, mintsem, hogy a legjobbat akarnánk a gyerekünknek. Még a legjobb esetben is, ha mától radikálisan visszafognánk a kibocsátást, az éghajlatváltozás pusztító hatással lenne a jövőjükre. Ha túl erősen ragaszkodunk ahhoz a jövőhöz, ami a gyerekünké lehetett volna, elszalasztjuk a lehetőséget, hogy felkészítsük őt arra, amivel valójában szembe kell néznie.

Forrás: Elle