Lady Gaga a hírek szerint mindent megtesz azért, hogy kislánya, Rose a lehető leghétköznapibb gyerekkort kapja.
Ahogyan azt itt, az ELLE oldalán is megírtuk Lady Gaga a közelmúltban édesanya lett, kislánya született, aki úgy tudni, a Rose nevet kapta. Az énekesnő bár nyilvánosan még nem szólalt meg a gyermekáldással és az anyasággal kapcsolatban, de a Page Sixnek nyilatkozó bennfentes elmondta, Gaga a lehető leghétköznapibb gyerekkort szeretné megteremteni a kicsinek, távol a figyelemtől, amely az ő életét már régóta kíséri.
Sajtóhírek szerint Lady Gaga és vőlegénye, Michael Polansky június 9-én köszöntötték első közös gyermeküket, Rose Bean Polanskyt, aki béranya segítségével jött világra. Azóta az énekesnő a korábbiaknál jóval visszafogottabban éli a mindennapjait, és a beszámolók szerint szinte teljesen a családjára koncentrál. A Page Sixnek nyilatkozó forrás szerint Gaga és Polansky az elmúlt hónapokban egyfajta „kis családi buborékban” élnek, és bár néha elviszik magukkal Rose-t egy-egy nyugodtabb programra, igyekeznek a lehető leginkább megóvni őt a kíváncsi tekintetektől.
Az énekesnő állítólag különösen óvatos azzal kapcsolatban, kik kerülhetnek a lánya közelébe. Egy bennfentes szerint Gaga kifejezetten védelmező édesanya lett, és nagyon fontos számára, hogy Rose gyermekkorát ne határozza meg az a folyamatos médiafigyelem, amelyhez ő maga már fiatal felnőttkora óta hozzászokott.
A forrás szerint az énekesnő azt szeretné, ha lánya a hírnevével járó figyelemtől távol nőhetne fel, és amennyire csak lehet, hétköznapi gyerekkora lenne.
Úgy tudni, nem csupán Gaga, de Michael Polansky is nagyon élvezi az új élethelyzetet. Korábban a PEOPLE-nek nyilatkozó forrás úgy fogalmazott, a pár szinte ragyog, amikor a szülőségről beszélnek, Polansky pedig láthatóan felszabadultabb és boldogabb lett azóta, hogy megszületett a lánya.
„Mindketten háttérbe helyezték a munkát a nyár folyamán, hogy minél több időt tölthessenek Rose-zal”
– árulta el egy, a párhoz közel álló informátor.
Az énekesnő korábban többször beszélt arról, hogy szeretne gyereket. Egy 2025-ös televíziós interjúban úgy fogalmazott, reméli, az anyaság lesz élete következő főszerepe, azt pedig többször is hangsúlyozta, nem szeretné előre meghatározni, milyen emberré váljanak a gyerekei. Mint monda inkább teret adna nekik arra, hogy saját véleményük, érdeklődésük és identitásuk alakuljon ki.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!