Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Végre felvállalta alakját Billie Eilish 

2020. március 12.

1 perc olvasás

alak bad guy billie eilish body shaming kritika melltartó
Végre felvállalta alakját Billie Eilish 

A népszerű énekesnő a koncertjén vetkőzött le.


Billie Eilish sikert sikerre halmoz: a Grammy-gálán az összes fontosabb díjat megnyerte, milliók rajonganak érte és tegnap kiderült, hogy a Bad Guy volt a legnépszerűbb dal 2019-ben. Hiába azonban a rengeteg elismerés, az énekesnő sosem tagadta, hogy nincs teljesen megelégedve magával, hiszen egyszerűen nem tudja felvállalni a testét a nyilvánosság előtt. Ezért is hord hatalmas bő ruhákat, amik szinte semmit nem mutatnak az alakjából.
 
Most azonban úgy döntött, hogy levetkőzi összes ezzel kapcsolatos félelmét, és ezt most szó szerint értsd! A Miami Arénában tartott koncertjén ugyanis egy kétperces videóban egészen melltartóig vetkőzött. A felvétel alatt pedig fontos kritikát fogalmazott meg:
 
"Megvan a véleményetek, az én véleményemről, a zenémről, a ruháimról, a testemről, néhányan utálják az öltözködésem, néhányan oda vannak érte, vannak, akik emiatt megszégyenítenek másokat, vannak, akik emiatt megszégyenítenek engem, de érzem, hogy mindig figyeltek." 

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Mennyit tuds...
1

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez a világ 1...
2

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Új, döbbene...
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus...
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

A 25 legjobb...
5

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az ala...
6

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
7

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 horror fi...
8

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ezek is érdekelhetnek

Elképesztő:...

Elképesztő: ez történik a testeddel, ha 21 napig nem eszel cukrot

2025.07.26. 3 perc olvasás

Nos sugar

5 sztár, aki...

5 sztár, aki utálja a hírnevet

2025.07.08. 1 perc olvasás

Celebrities

Mutatjuk, ez...

Mutatjuk, ez történik a testedben, ha mindennap guggolásokat végzel

2025.04.22. 2 perc olvasás

Fitt tipp

Íme a tünete...

Íme a tünetek, amik súlyos vitaminhiányt jelezhetnek

2025.03.26. 2 perc olvasás

Health

Meghan Markl...

Meghan Markle új sorozatába választott farmháza miatt is kemény kritikákat kapott 

2025.03.04. 2 perc olvasás

SERIES

Taylor Lautn...

Taylor Lautner nyilvánosan védte meg Selena Gomezt az alakját kritizálókkal szemben

2025.02.28. 2 perc olvasás

Bodyshaming

Millie Bobby...

Millie Bobby Brownt az új frizurája miatt kritizálják, így reagált a színésznő

2025.02.28. 2 perc olvasás

Blonde hair

Mutatjuk, ez...

Mutatjuk, ezt teszi a testeddel a krónikus alváshiány

2025.02.26. 2 perc olvasás

Sleep

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves