Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Színházi pszichothriller: Párnaember

2014. március 19.

1 perc olvasás

011 alkotócsoport füge produkció jurányi ház párnaember pszichothriller radnai márk
Színházi pszichothriller: Párnaember

Merész, mesés vallatás a színpadon.


A Jurányi Ház színháztermének közepén plexikocka áll. A nézők körben ülnek le, így szó szerint más és más szögből látják az eseményeket. Az átlátszó falak mögött kihallgatószoba elevenedik meg, ahol a nyomozó (Kárpáti Pál) és samesza (Király Dániel) puhítják a gyanúsítottat. Katurian, az író (Jankovics Péter) elborzasztó története lassan, de biztosan tart a tragikus vég felé, részben a plexiben folyó események, részben a saját novellái által, melyeket szuroksötétben vagy épp ideg- és lélekborzoló vizuális effektusok közepette olvasnak fel.

Martin McDonagh darabja egyáltalán nem kíméletes, itt bizony gyerekgyilkosságokról van szó. Hogy valóban megtörténtek-e, vagy csak a romlott fantázia szüleményei, azt a rendőrök pszichológiai hadviseléssel, a nézők pedig, mint valami random esküdtszék felelős tagjai, az intuíció és a józan belátás segítségével igyekszenek kitalálni. Utóbbi persze egyre nehezebb adott körülmények között, értsd, egy olyan előadás részeseként, amely sikeresen vitte színre a pszichotriller hatásmechanizmusát. Félelem és intellektuális reszketés élőben, a kőszínházak minden sallangja nélkül.

Rendező: Radnai Márk

A -011- Alkotócsoport, a Szputnyik Hajózási Társaság és a FÜGE produkció előadása. Bővebb információ ITT.

Fotó: -011- Alkotócsoport Facebook oldala / Mészáros Csaba

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus hollywoodi barátság
2

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
3

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
4

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
5

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!
6

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
7

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
8

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ezek is érdekelhetnek

5 könyv, ami tetszeni fog, ha szereted a fordulatos krimiket

5 könyv, ami tetszeni fog, ha szereted a fordulatos krimiket

2024.04.28. 4 perc olvasás

KÖNYVAJÁNLÓ

5 pszichológia thriller, amit nézz meg, ha izgalomra vágysz

5 pszichológia thriller, amit nézz meg, ha izgalomra vágysz

2024.04.04. 3 perc olvasás

SOROZATAJÁNLÓ

Különleges koprodukcióval tér vissza a RUSZT

Különleges koprodukcióval tér vissza a RUSZT

2023.10.17. 7 perc olvasás

RUSZT 2023

A világ legszebb színházai, melyek elkápráztatják a közönséget

A világ legszebb színházai, melyek elkápráztatják a közönséget

2023.08.21. 4 perc olvasás

VILÁG KÖRÜL

Megvan a színházi alapműveltséged? Teszteld magad ezzel a kvízzel!

Megvan a színházi alapműveltséged? Teszteld magad ezzel a kvízzel!

2023.06.28. 1 perc olvasás

Színházi kvíz

Megunhatatlan A hosszú élet titka

Megunhatatlan A hosszú élet titka

2023.02.28. 4 perc olvasás

SZÍNHÁZ KRITIKA

Meglepetés: ingyenes videókkal készül karácsonyra a Müpa

Meglepetés: ingyenes videókkal készül karácsonyra a Müpa

2021.12.25. 2 perc olvasás

Ajándék

Először állított színpadra zenés darabot a Comédie Francaise

Először állított színpadra zenés darabot a Comédie Francaise

2021.11.29. 2 perc olvasás

Komédia

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves