Sheryl Sandberg - Túl régóta irányítják a világot a férfiak

Új könyvéről és a nők társadalmi előrejutásáról kérdeztük

Miért érezte szükségét annak, hogy megírja ezt a könyvet?

A férfiak túlságosan is régóta irányítják a világot. Az egyenlőség felé vezető út zsákutcává vált. A nők sok területen elértek egy bizonyos szintet, és onnan nem tudnak továbblépni. Én magam is megtapasztaltam az üvegplafon-jelenséget. Ahogy haladtam előre a ranglétrán, úgy csökkent drasztikusan a nők száma az irodákban. Ennek meg kell változnia. A könyvemmel ehhez akartam hozzájárulni.

Hogy lehet sikereket elérni egy olyan férfias területen, mint az internet?

Sok iparág van, ami még ma is inkább a férfiak területe. Gyakran mondják, hogy az internet és az üzleti szféra is ilyen, de valójában még azokon a területeken is, ahol a nők nagyobb arányban vannak jelen, a felső vezetők férfiak. Az informatikában az egyetemről kikerülőknek csak nagyon kis százaléka nő. Hogy ezt hogyan lehet megváltoztatni? Ha nem törődünk a sztereotípiákkal. Ma például nem várjuk el a nőktől, hogy programozók legyenek, nem biztatjuk erre őket soha – ezek azok a fajta elvárások, amelyeket meg kell változtatni.

Milyen tanácsot adna azoknak a nőknek, akiknek nem pont olyan a helyzete mint az öné? Mégis hogyan egyeztessék össze a karrierjüket és az anyaságot?

Ha megnézik a leanin.org honlapját, rengeteg történetet olvashatnak a legkülönbözőbb helyzetben levő nőkről, akik elmesélik, ők hogy tudtak érvényesülni. Gondolok például arra az arizonai fiatal nőre, aki tanúskodott a férfi ellen, aki megerőszakolta, vagy arra a fiatal lányra, aki rettenetes környezetből jőve mégis képes volt bejutni egy gimnáziumba. Bármilyen is az ember társadalmi vagy családi helyzete, a végzettsége, a férfiak mindig jobb helyzetben vannak, mint a nők. Tisztában vagyok vele, hogy nincs mindenki abban a helyzetben, amelyben én vagyok – éppen ezért harcolok, és ezért hoztam létre az alapítványt is.

Sokat emlegeti a mentális akadályokat, amelyeket a nők maguk gördítenek a saját utukba. De nem kellene a vállalatoknak és az államnak is segíteni ebben a kérdésben?

Ez a tyúk meg a tojás esete, nem tudjuk, melyik volt előbb. A nyilvános politikai viták nagyon fontosak, és én támogatom őket. De ez nem elég. Én azt gondolom, hogy az egyéneknek is tenniük kell az ügy érdekében. Egész pályafutásom során mindig hallottam a politikusokat, amint a nők érdekében felszólalnak, de egyszer se hallottam, hogy valaki azt mondta volna nekem: Gyere, ülj ide, egy asztalhoz velünk, a férfiakkal! Amíg a nők a partvonalon maradnak, addig ez nem fog menni.

Meghallgatja a kritikákat, amelyek a könyve kapcsán érték?

Tudtam, hogy ebben a kérdésben mindenkinek lesz véleménye. Örülök, hogy vitákat szült a könyv, mert vita nélkül semmi nem tud megváltozni. A könyvemben azt állítom, hogy a társadalomban nincs egyenlőség, és ez váltott ki ellenérzéseket. Nagyon sokan, elsősorban az üzleti világ felsőbb köreiben, úgy gondolják, hogy az egyenlőség megvalósult. Én meg azt állítom, hogy még van mit fejlődni ez ügyben. Azt is mondom, hogy a férfiaknak éppúgy át kell pelenkázniuk a gyerekeiket, mint a nőknek. Még nem áll mindenki készen arra, hogy ezt megértse.

Ismerősek önnek az anyai pániknak azok a pillanatai, amikor rengeteg és nagyon sürgős dolgunk van a munkahelyünkön, közben pedig a gyereknek is szüksége van ránk?

Ez nagyon gyakran megesik velem! Például amikor Szent Patrick ünnepén kék pólóban vittem a fiamat iskolába. A tanítónő kissé bosszúsan mondta, hogy zöldben kellett volna jönnie. Egyrészt biztos vagyok benne, hogy a férjemnek nem tett volna ilyen megjegyzést, valószínűleg inkább gratulált volna neki, hogy ő vitte iskolába a gyereket. Másrészt egész nap a kék pólós fiamra gondoltam. Fölhívtam a férjemet, hogy elmeséljem neki a sztorit. Azt mondta: „Ma a fiunk megtanul egy fontos dolgot: hogy nem kell mindig olyannak lennie, mint a többieknek.” Igaza volt, mégis ez az, amit soha nem szoktunk hallani. Teljes munkaidőben dolgozom, miközben két gyerekem van. Folyamatosan lelkiismeret-furdalásom van emiatt. A férjem is teljes munkaidőben dolgozik, két gyereke van, és egy percig sincs lelkiismeret-furdalása. Minden nő, akit ismerek, bűntudatot érez a döntései miatt. És egyetlen férfi sem. Minden azt erősíti, hogy bűntudatunk legyen. Ezt kell megváltoztatni.

A saját gyerekeit hogyan neveli az egyenlőségre?

Próbálkozom vele. De észrevettem, hogy amikor a fiam a kezébe vesz egy játékot, mindig rácsap vele egy másikra, a lányom viszont úgy játszik, hogy a játékai átölelik egymást. Emiatt azt gondolom, hogy a nemek közötti választásokban nincs semlegesség. Törekszem arra, hogy ne mondjam a fiamnak, milyen okos, a lányomnak meg hogy milyen csini. Arra törekszem, hogy hasonló dolgokat várjak el tőlük. Meg vagyok róla győződve, hogy a szülői példa a legfontosabb. Amilyennek a gyerekeink minket látnak, azt fogják beépíteni a nemi szerepfelfogásukba.

Az Egyesült Államokban a 18 év alatti gyereket nevelő nők 29 százalékának nincs munkahelye. Főállású anyának lenni ön szerint a választás szabadságát jelenti vagy visszalépést?

Én mindenek fölé helyezem a döntés szabadságát. Ma az a legnagyobb probléma, hogy a döntéseinket a nemünk határozza meg. Az Egyesült Államokban a gyerekekkel otthon maradó szülőknek csupán a 4 százaléka férfi. A vállalatigazgatók 5 százaléka nő. Ilyen számok tükrében nem lehet a döntés szabadságáról beszélni.

Soha nem fordul meg a fejében, hogy mindent otthagyjon?

Soha. Szeretem a munkámat a Facebooknál, boldog vagyok ott. Még akkor is, ha a napok néha túl rövidek… De sikerül néha csak magamnak is kiszakítani pillanatokat. Most hétvégén például kettesben ünnepeltük a férjemmel a tízéves házassági évfordulónkat Párizsban. Csak Párizs, ő és én.

Olyan életet él, amilyenre gyerekkorában vágyott?

Gyerekkoromban meg voltam győződve róla, hogy soha nem fogok a vállalkozói szférában dolgozni. A vállalkozás egyet jelentett a rosszal. Az állam és a civil szervezetek jöhettek csak szóba. Végülis az új dolgok felé nyitásból csak tanulni lehet.

Nő a Fehér Házban? Mit szól az ötlethez?

Természetesen tetszik! Fantasztikus lenne, ha Hillary Clinton elindulna az elnöki székért. Vagy bárki más a nők közül. De én nem. Hiszek a politikában, hiszek abban, hogy az állampolgárok sok mindent megváltoztathatnak, ha részt veszek a közéletben, de ami engem illet, ahol most vagyok, ott is sok mindent tehetek.