Reese Witherspoon & Zoë Kravitz: Az igazság a hazugságokról

Beszélgetés a Hatalmas kis hazugságok sztárjaival

Végy két nagyágyú producert: Reese Wither­spoont és Nicole Kidmant. Adj hozzá kettőt Hollywood legmenőbb huszonéveseiből: Shailene Woodley-t és Zoë Kravitzot. Keverj bele egy kasszasikerré vált regényt óvodás gyerekek felső középosztálybeli anyukáiról, akiknek az életét szexuális erőszak, osztálykülönbségek, ageizmus és gyilkosság kavarja fel. Az eredmény: a Hatalmas kis hazugságok, amelyhez hasonlót még nem láttunk ebben a tévé­sorozat-túltermelést produkáló világban. A sorozat úgy néz ki, és olyan hatást is kelt, mintha mozifilm lenne, és elegendő híres nőt hozott össze ahhoz, hogy megtöltsék az Oscar-gála első sorát, de olyan erővel ragadja meg a nézőt, amire csak az epizódokkal dolgozó tévé képes.

A Hatalmas kis hazugságokban Reese Witherspoon (43) Madeline Mackenzie-t alakítja, a kaliforniai Monterey közösségének pergő beszédű pletykafészkét. Zoë Kravitz (31) a szabad szellemű, jógabolond szépséget, Bonnie Carlsont játssza, aki történetesen Madeline volt férjéhez ment feleségül. Kezdődjék a játék!

REESE WITHERSPOON: Két évvel ezelőtt olvastam Liane Moriarty könyvét, A férj titkát, és láttam, milyen pontosan ábrázolja a mai nők belső életét. Aztán egy forgatáson a producernő a kezembe nyomott egy könyvet: „Az én cégem nem veszi meg

a Hatalmas kis hazugságokat, de talán nektek érdemes volna.” Reggelre kiolvastam. Olyan izgalmas, mint egy krimi, ezért magával húz, és felkelti az érdeklődésedet a szereplők iránt. De benne van a dolgozó anya életének összetettsége, társulva olyan problémákkal, mint a családon belüli erőszak és az igazságot fel nem ismerő családok. Bruna (Witherspoon producertársa, Bruna Papandrea – a szerk.) elküldte Nicole Kidmannek, aki azt üzente: „Én akarom játszani Celeste-et.”

RW: Nem. Mindenki azt mondta: te vagy Madeline! Én viszont azt kérdeztem: tényleg én vagyok? Nem tudtam, ki vagyok, és ennek köszönhetően megértettem, hogy ezek közül a nők közül valamennyi én vagyok. Voltam már fiatal anya, elvált asszony, gyerekét egyedül nevelő anya. Dolgozó anya

a nem dolgozóval szemben.

ZOË KRAVITZ: Nagyon gyorsan történt. Már a forgatókönyv is tetszett, de igazán az a lehetőség ragadta meg a figyelmemet, hogy együtt dolgozhatok Reese-zel és Nicole-lal. Minket, lányokat arra tanítanak, hogy versenyezzünk másokkal, főleg ebben az iparágban. Hangsúlyosan fel kellene hívni a figyelmet arra, milyen fontos az a küzdelem, hogy kapcsolatot teremtsünk egymással. Mihelyt a nők egymásra találnak, nincs senki, aki erősebb lenne náluk.

RW: Mindnyájunknak eltérő az életkora és a háttere, vannak közöttünk nők Ausztráliából, Amerikából, New Yorkból, délről, az ország közepéről. Mégis rengeteg bennünk a közös. Először nagyon zárkózottak vagyunk, de ahogy bekerülünk a játékba, a kapcsolataink elkezdenek elmélyülni. Mindannyian anyák vagyunk, vadul szeretjük és védelmezzük a gyerekeinket. Ez a sorozat jobb, mint a legtöbb mozifilm, amit valaha forgattam.

ZK: Az elején nagyon tartottam ettől a munkától, attól féltem, egyszer csak valaki megkérdezi: te meg mit keresel itt? Reese és Nicole azonban csodálatosan gondoskodott rólunk. Biztonságban éreztem magam, szabadnak, erősnek, és inspirációt adtak a munkámhoz.

RW: Montereyben nagyon gazdag és igen szegény emberek egyaránt élnek. Szándékosan helyeztük át a cselekményt Amerikába, a történetmesélés szempontjai miatt. Az emberek olyan sokféle környezetben élnek, városban és vidéken, nyilvánvalóan eltérő életet. Művészként egyre inkább érzem, az a feladatom, hogy elmeséljem azoknak a nőknek a történetét, akik hosszú időn át láthatatlanok maradtak a film számára. A nők feleségek, anyák és barátnők, de nem kerülnek

a történetek középpontjába. Senki sem jó, senki sem rossz. Mindannyian teszünk elítélendő dolgokat, és nagyon tiszteletre méltókat.

ZK: Én is a nőknek a művészetben játszott szerepére gondoltam, mert a művészek felelőssége bemutatni az igazságot, és szerintem ezt a nők valóban gyakran meg is teszik.

RW: A film néha eléggé lemaradottnak tűnik számomra. Zoë, ha az édesanyádra gondolok (Lisa Bonet amerikai színésznő – a szerk.) a Different World sorozatból, látom, a tévé mennyivel haladóbb, és mennyivel jobban tükrözi a modern világot, mint a film. Milyen érzés volt egy ilyen híres anya mellett felnőni?

ZK: Részéről nem volt tudatos döntés, hogy híres színésznő legyen, és sok fiatal lány példaképe. Egyszerűen csak volt egy szellemisége, aminek megfelelően élt. Különben tévé nélkül nőttem fel, nem volt szabad tévét néznem. Volt egy videólejátszónk, és hétvégenként megnézhettem olyan filmeket, amiket ő választott ki. Egyébként mindig azt mondta: eredj ki a szabadba, játssz odakint! A film képmutató lehet, egyetlen ember elképzelése. A tévé az életed része, mintha néhány

órára más szemével néznéd a világot. A szüleim (a zenész Lenny Kravitz és Bonet) pontosan azt csinálták, amit akartak, és senkinek nem hagyták, hogy ebben megakadályozza őket. Ma nőként mindannyiunknak ugyanezt kell tennünk. Főként a közösségi média korában, amikor mindenkinek megvan a maga véleménye, és nagyon könnyű minket befolyásolni.

RW: Egyszer valaki megkérdezte tőlem: nehéz döntés volt hagyni, hogy a lánya rózsaszínre fesse a haját? Azt válaszoltam, nem, hiszen én is művész vagyok, az apja is, és ő is az. A múltkor meg sms-t kaptam egy színésznőtől: „Felkértek, hogy játsszak el egy nőt, aki szőrmét hord, és olyan dolgokban hisz a környezettel kapcsolatban, amikben én nem.” Mire azt mondtam neki: „Színésznő vagy! Itt nem a te elképzeléseidről van szó! Az a feladatod, hogy elmeséld mások történeteit.”

ZK: És találd meg benne az együttérzést! Nem érted az illetőt? Próbáld megérteni, ez téged is segíteni fog a fejlődésben.

RW: Mindig eszembe jut, hogy ugyanolyan tehetséges zenész vagy, mint színésznő. Melyikkel tudod jobban kifejezni magad?

ZK: A zene mindig segített abban, hogy megőrizzem a kreativitásomat, és két lábbal a földön maradjak, mert egyébként utazom és forgatok, és próbálok megérteni más embereket. A zene viszont olyan valami, amit művelhetek egy szobában ülve a barátaimmal.

RW: Megkérdeztem a lányomat meg a barátnőjét: mit akartok kérdezni Zoëtól? Mire kérdések egész sorával álltak elő. Szeretnek téged, úgy gondolják, megvan a saját stílusod, és nem félsz.

RW: Számomra a Jóbarátok nagyon izgalmas kifejezése az adott időszaknak és a szerelem dinamikájának. A Roseanne is fontos műsort jelentett nekem, és a Murphy Brown. Emlékszem, amikor Dan Quayle (politikus, alelnök id. G. Bush mellett – a szerk.) kijelentette, a Murphy Brown aberráció, mert egyedülálló anyának lenni Amerikában gusztustalan. Az ilyesmi felkeltette a figyelmemet az egyedülálló anyák iránt.

ZK: A tévé egyre jobbá válik, mert az emberek több pénzt és időt fektetnek bele. A tévé titkos fegyvere azonban az, hogy lassan emészted meg. Van időd elgondolkozni a dolgokon, szemben a filmmel, ahol mindent egy adott egységnyi időbe kell belegyömöszölni.

LOS ANGELES, CA - NOVEMBER 03: Zoe Kravitz arrives at the 2018 LACMA Art + Film Gala at LACMA on November 3, 2018 in Los Angeles, California. (Photo by Gregg DeGuire/WireImage)

RW: Akadt egy kéthetes időszak, amikor mindennap hajnali 6-ig dolgoztunk, és annyira nem maradt időnk aludni, hogy valóságos élőhalottakká váltunk a végére.

ZK: Egy este Reese megette mindenkinek a csirkéjét meg

a gofriját, de én épp böjtöltem. Vigyáztunk egymásra. Nagyon érdekes időszak volt.

ZK: A divat élvezetes dolog, a művészet és az önkifejezés formája. Számomra a lényege az, hogy segít lelkiállapotokat előidézni. Ha szexisnek, okosnak akarod érezni magad, vagy simán csak jól, akkor ezt az öltözködéseddel elérheted.

Az emberek ehhez vonzódnak: amikor látják, hogy világosan és büszkén képviselsz egy érzelmet vagy egy ötletet.

RW: Addig nem igazán értettem a divathoz, amíg el nem kezdtem járni Párizsba. Ott aztán láttam, milyen keményen dolgoznak az emberek a szalonokban. Ez művészet. Az Időcsavar című film, amit Ava DuVernay rendezővel forgattam, a jelmezekről szólt, a divatról, önmagunk kifejezéséről, és arról, minél inkább tágítjuk a határokat, minél többen dolgoznak kreatív ötleteken, annál jobban megváltoztatja a szépségről vallott felfogásunkat. Nem csak

a magas, sovány szupermodellek a szépek, számtalan különféle szépség létezik. Meg kell találnunk a szépséget a világban, és ma sokkal inkább keressük, mint korábban.

ZK: Szükségünk van rá ahhoz, hogy életben maradhassunk.

RW: Hihetetlen nő! És nemcsak a szereplők, hanem az egész stáb Amerika sokféleségét képviselte. Hogy a Disney, ez az óriási cég ilyen lehetőséget és ilyen rengeteg pénzt adott neki, az azt a reményt kelti bennem, hogy az emberek valóban megértik, a művészeknek biztosítanunk kell az alkotás szabadságát.

ZK: Szerintem az is inspiráló a művészek számára, és jobb körülményeket teremt nekik a forgatáson, ha munka közben különféle emberek veszik körül őket.

RW: Ez így van. A filmek végre azt a világot mutatják be, amiben élünk, nem valami fura, dinoszauruszok korabeli realitást. Mint az olyan filmek, amelyekben öreg fehér férfiak randiznak 25 éves lányokkal. Ezt nem! Minden szuperhős férfi? Engem ez halálosan untat. Örülök neki, hogy játszol a Legendás állatok és megfigyelésükben. A földön élő legendás állatok ötven százaléka nő! Nekünk kellene lennünk annak az ötven százaléknak, akiket a filmekben vagy a tévében látunk.