Mesék felnőtteknek

Mielőtt megnéznéd a moziban A hobbit című filmet, ismerkedj meg a rokonaival!

Az író és nyelvtudós még egy esszét is írt arról, miért tévedés a meséket száműzni a gyerekkönyvek polcára. Ez csak a 19. században történt meg, addig senki nem tartotta volna gyerekfülnek való történetnek mondjuk a Csipkerózsika eredeti verzióját, ahol a lány nem a herceg csókjára ébred fel álmából, hanem arra, hogy éppen ikrei születnek a nyilvánvalóan már korábban ott járt hercegtől. Az európai irodalom tele van misztikus és mágikus tündérmesékkel, amelyeket Shakespeare vagy Chaucer ugyanúgy nem kiskorú olvasóknak szánt, mint Goethe vagy Novalis.

Tolkiennek teljesen igaza van, én például máig emlékszem, milyen jeges borzadállyal töltöttek el gyerekként Andersen meséi, például a rendíthetetlen ólomkatona vagy a kis gyufaárus lány históriája (ezeket őszintén szólva a mai napig nem vagyok képes végigolvasni). Tolkien meséi nem ijesztőek, egyszerűen csak inkább a felnőtt közönséget szeretnék elkalauzolni a tündék, sárkányok és varázslók birodalmába. A Kóborló és a varázsló című írásban egy kiskutyának varázslók és hableányok közt kell megállnia a helyét, miközben az élete nemegyszer veszélyben forog. A Göncz Árpád tolmácsolásában megszólaló A sonkádi Egyed gazda mese egy távoli és varázslatos múltból, amelyben megismerhetjük a kissé lomha, ámde bátor Egyed gazdát, aki megfutamít egy óriást, majd az országra törő sárkányt is. Egyszerű ember a woottoni kovácsmester, mégis Tündérországba jut, a filozofikus hangvételű A levél című történetben pedig Niggle, a festő veszi a nyakába a világot, hogy megtalálja és lefesse a tökéletes fát. Tolkiennek A hobbit megjelenése után írt négy története egy kötetben most jelent meg először magyarul a Partvonal Kiadó gondozásában, azzal a különleges plusszal, hogy hozzájuk az illusztrációkat Peter Jackson Tolkien-filmjeinek Oscar-díjas rajzmestere, Alan Lee készítette.