Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Inkluzív

Megérkezett az első ázsiai-amerikai muppet a Szezám utcába

2021. november 15.

4 perc olvasás

ELLE

egyenlőség rasszizmus szezám utca
Megérkezett az első ázsiai-amerikai muppet a Szezám utcába

Már Ji-Young neve hallatán egyértelművé válik, hogy az új karakternek a Szezám utcában a helye.


Koreaiul ugyanis a Ji azt jelenti, hogy okos vagy bölcs, a Young pedig azt, hogy bátor és erős. De a Ji jelentheti azt is, hogy szezám.

A mindössze hétéves Ji-Young történelmet ír, hiszen ő az első ázsiai-amerikai muppet az 52 éve futó, gyerekeknek szóló tévéműsorban. Koreai származású amerikai, akinek két szenvedélye van: az elektromos gitáron való zúzás és a gördeszkázás. Ji-Young hivatalosan november 25-én, a See Us Coming Together című részben mutatkozik be. A sorozat hálaadás napi különkiadása az HBO Maxon és a Szezám utca közösségi platformjain lesz elérhető.

Ji-Young személyiségének egy része a bábjátékosától származik. A 41 éves, koreai-amerikai Kathleen Kim a harmincas éveiben kezdett el bábozni. 2014-ben felvételt nyert egy Szezám utcai workshopra, ami idővel mentorálássá alakult, majd a következő évben a csapat tagja lett. Kimnek nagy álma vált valóra azzal, hogy az egyik kedvenc gyerekkori műsorán dolgozhat, ráadásul olyan szerepet tölt be, amire az ő gyerekkorában még nem volt példa.

A show a valóságra reflektál

Ji-Young karakterét a 2020-as év eseményei hívták életre. George Floyd halála és az ázsiaiak elleni gyűlöletcselekmények sok más céghez hasonlóan a Szezám utca alkotóit is cselekvésre késztették, ezért két munkacsoportot hoztak létre: az egyik a műsor tartalmát, míg a másik a sokszínűségét vizsgálja. A munka eredménye a Coming Together (Üljünk össze), egy többéves kezdeményezés, ami azzal foglalkozik, hogyan beszélhetünk a gyerekekkel a faji, etnikai és kulturális kérdésekről. Ennek eredményeként született meg a nyolcéves Tamir. Bár nem ő volt a műsor első fekete muppetje, mégis ő volt az egyik első, akivel olyan témákról beszélgettek, mint a rasszizmus.

Az új muppetek személyiségét és kinézetét néhány hónap alatt építették fel. Kim számára fontos volt, hogy Ji-Young ne legyen általánosan pánázsiai, hiszen ez egy olyan hozzáállás, amit a legtöbb ázsiai ember megtapasztal. Ji-Young fő célja, hogy segítsen megtanulni a gyerekeknek, hogy bátran mutassanak rá a helytelen dolgokra, ne hagyják szó nélkül, hogy ha valaki a másik ember által beszélt nyelvre, a bőrszínére vagy a származási helyére tesz megjegyzéseket.

Ünneplik egymás kultúráját

A hálaadás napi részben a Szezám utca a Szomszédok napját ünnepli, aminek a lényege, hogy mindenki a saját kultúrájából származó étellel, zenével vagy tánccal készül. Ji-Young dühös lesz, amiért egy gyerek a képernyőn kívül azt mondja neki, hogy "menjen haza", hiszen ezzel a sértéssel az ázsiai-amerikaiak és a csendes-óceáni szigetlakók gyakran találkoznak. Ám Ji-Young megnyugszik, miután a Szezám utca többi ázsiai-amerikai lakója, vendégszereplői és barátai biztosítják arról, hogy ugyanúgy ide tartozik, mint bárki más.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Muppets (@themuppets) által megosztott bejegyzés

Az a tény, hogy Ji-Youngot azért hívták életre, hogy ellensúlyozza az ázsiaiellenes megnyilvánulásokat, bizonyos szempontból még különlegesebbé teszi őt Kim számára. „Emlékszem az atlantai lövöldözésekre, és arra, hogy milyen félelmetes volt számomra” - mondta Kim. „Az egyetlen reményem nyilvánvalóan az, hogy valóban segíthetek megtanítani, mi a rasszizmus, segíthetek megtanítani a gyerekeket arra, hogy képesek legyenek felismerni azt, és aztán felszólalni ellene. De a másik reményem Ji-Younggal kapcsolatban az, hogy normalizálja a különböző kinézetű gyerekek látványát a tévében.” 

Ráadásul Ji-Young karakterét nem csak a faji egyenlőséggel kapcsolatos tartalmakhoz fogják felhasználni. Különböző digitális programokban, élőszereplős és animációs műsorokban is felbukkan majd.

Új gyerekként a Szezám utcában Ji-Young alig várja, hogy megmutathassa barátainak és szomszédainak a koreai kultúra olyan különböző aspektusait, például az ételek. Szeret olyan ételeket főzni, mint a tteokbokki vagy a halmoni. És máris van egy Szezám utcai barátja, Ernie, aki szívesen megkóstolná ezeket az ételeket.

Forrás: The Guardian


A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
2

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
3

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus hollywoodi barátság
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!
5

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
6

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
7

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
8

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

ezek is érdekelhetnek

Katalin hercegné és Vilmos herceg így reagáltak a rasszista vádakra

Katalin hercegné és Vilmos herceg így reagáltak a rasszista vádakra

2023.12.01. 2 perc olvasás

Royal Family

Katalin hercegné egy fordítási hiba miatt kerülhet nehéz helyzetbe

Katalin hercegné egy fordítási hiba miatt kerülhet nehéz helyzetbe

2023.11.30. 2 perc olvasás

Royal Family

Kiderült: ebben az országban a legjobb nőként élni

Kiderült: ebben az országban a legjobb nőként élni

2023.11.03. 2 perc olvasás

KUTATÁS

Katalin hercegné ezért volt ellenséges Meghan Markle-lel

Katalin hercegné ezért volt ellenséges Meghan Markle-lel

2023.07.04. 2 perc olvasás

Sógornők

Súlyos vádak érték Károly királyt, sokan rasszistának tartják

Súlyos vádak érték Károly királyt, sokan rasszistának tartják

2023.06.30. 1 perc olvasás

Royal Family

Hatalmas botrányba keveredett Vilmos herceg keresztanyja

Hatalmas botrányba keveredett Vilmos herceg keresztanyja

2022.12.01. 2 perc olvasás

Rasszizmus

Rasszizmussal vádolja Kamilla hercegnét Meghan Markle és Harry herceg

Rasszizmussal vádolja Kamilla hercegnét Meghan Markle és Harry herceg

2022.07.22. 2 perc olvasás

Királyi család

Először lesz női játékvezetője az afrikai labdarúgó-bajnokságnak

Először lesz női játékvezetője az afrikai labdarúgó-bajnokságnak

2022.01.18. 3 perc olvasás

Futball

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves