Különbségben a hasonlóság

Fátyol Kamilla és Hermina mesés világa

Fátyol Hermina: Nem akartam színésznő lenni, nem tűnt olyan pályának, amit választani lehet. Harmadikos voltam a ki tudja már hányadik gimnáziumomban, ráadásul évet ismételtem éppen, amikor ki kellett töltenünk egy továbbtanulási kérdőívet. Nézegettem a nagy vaskos Felvételi Tájékozatót, tanácstalanul. A távoli kultúrák mindig vonzottak, efelé keresgéltem. Az elsők között volt az arab szak. Bejelöltem. És különös módon onnantól komolyan vettem a dolgot, elkezdtem arabul tanulni, mert az alapszintű nyelvtudás feltétel volt, és végül csaknem maximális pontszámmal fel is vettek.

Elle: Innen miképp kerültél a Maladype-be?

FH: Valaki megkérdezte, nincs-e kedvem játszani valahol. Ezután találkoztam Balázs Zolival egy Ó utcai, bizarr lakásban, ahol voltaképpen nem is beszélgettünk. Ő csak ült egy nagy íróasztal mögött, és onnan vigyorgott rám. A következő héten elkezdődtek a Jacques, avagy a behódolás próbái. Aztán jött a Bolondok iskolája, amibe már Kamilla is bekerült, mint az ikerpárom. Hamarosan társulattá váltunk, és maradtunk. Én már az elején el akartam menni egy évre Szíriába, de erre végül négy év múlva került sor. Kint azt hittem, már nem térek vissza, de itthon Zoli már konkrét évadbeosztással várt…

Elle: Aztán ennek vége lett, mindketten elmentetek a Maladype-ből… Te Berlinbe jöttél, Kamilla leszerződött a Thaliába. Nem csupán a Maladype-től akartatok búcsút venni, hanem a színészettől magától.

Fátyol Kamilla: Vágytam másfajta mozgásra, más inspirációkra. Volt egy lukas évadom, amikor már nem próbáltam újat, csak a régi előadásokban játszottam. Beiratkoztam egy iskolába, ötvös-fémművesnek kezdtem tanulni, itt lassan végzek. Az az év volt nekem a híd, egyfajta átvezető. És akkor jött a thaliás szerződés. De tényleg abba akartam hagyni a színjátszást. Január 30-án volt épp tíz éve, hogy a színház bekerült az életembe. Nagyon hirtelen rohant el ez az évtized, gyors volt és intenzív. Most másfajta tíz év előtt állok. Nem vagyok annyira bizonytalan és kereső, mint korábban, lazábban, nyitottabban, figyelve a külvilágot alakulok. A kezdet kezdetén több volt bennem a félelem. Mostanra már nagyjából be tudom határolni magam, tudom, mire vagyok képes, mire számíthatok. És mindezt megpróbálom elfogadni. De én a színház mellett is mindig csináltam mást, muszáj volt. Leszűkíti a gondolkodásomat, ha csak egy dologra koncentrálok. Nekem fokozottan figyelnem kell, hogy ne zárjak be, mivel hajlamos vagyok a csőlátásra… Például már gyerekkoromban is írtam, régi szenvedély ez nálam. Még nem publikáltam a szövegeimet, de mind a három kiállításomon felhasználtam őket. Ne illusztrációkat képzelj el, inkább az volt a célom, hogy a kép és a szöveg egyenrangúan, több érzékre hatva kiegészítse egymást. A verseim formailag is sokszínűek, egysorosok, haikuk, gyerekversek is vannak közöttük. Nincs sok önbizalmam, de valahogy erősen érzem, hogy ezek között vannak jó és erős szövegek, majd meglátjuk, mi lesz a sorsuk.

FH: A Maladype-ben évente jöttek-mentek az emberek, mi voltunk a leghosszabban. Ám én Szíriában szerelmes lettem, ennek már hét éve. A barátom Berlinben élt, és ahogy az idő haladt, egyre nehezebben ment az állandó jövés-menés. Szétcsúsztak a dolgok, nem bírtam tovább kétfelé szakadni. Így jöttem én is Berlinbe. Másra vágytam. Én nem vagyok olyan kreatív, mint Kamilla, egy gombot sem tudok felvarrni. Azt gondoltam, hogy kis szünetet tartok, muszáj teret adni magamnak, hogy valami meg tudjon jelenni. De nem jelent meg semmi új, semmi, ami más lenne. Berlinben is belecsöppentem egy kreatív közegbe, ahol színésznőként kezdtek el használni, először csak ritkán és kisebb feladatokat kaptam, aztán egyre több felkérés jött, egyik dolog hozta a másikat. Ezek egy-két alkalmat kivéve filmes munkák voltak. Előtte ráadásul már csak játszani jártam haza, így kiveszett számomra a dolog legfőbb értelme, a munkafolyamat. Mindig az mozgat meg legjobban, ahogy a szöveg megelevenedik, ahogy ütköznek a különféle nézőpontok. A próba, vagyis a próbálkozás azt is jelenti, hogy merünk hibázni, rosszak lenni, merünk kísérletezni és felfedezni… hogyan elevenedik meg, ki hogyan értelmezi, ugyanazt a dolgot hogyan fogják meg. Tavaly nyáron forgattunk itt Berlinben egy nagyjátékfilmet. Július elején indult a forgatás, de mi már januárban elkezdtünk próbálni a rendezővel. Kizárólag olyan jeleneteken dolgoztunk, amelyek megelőzik a könyvben leírt cselekményt, ami az előtt történt, hogy a sztori elindul a filmben. Nagyon élveztem ezeket a próbákat és a forgatást is. Ez alatt vált nyilvánvalóvá számomra, hogy én ezt szeretném csinálni. Hogy továbbra is játszani szeretnék.

A Fátyol testvérekkel készült interjúnkat teljes egészében az ELLE áprilisi számában olvashatjátok.