Jane Goodall: „Sokkal többet kellene tennünk, és sokkal gyorsabban”

Interjú a 85 éves etológussal

Ötvenkilenc évvel ezelőtt Jane Goodall elutazott a tanzániai Gombéba, hogy a híres antropológus, Louis Leakey mellett elkezdjen csimpánzok megfigyelésével foglalkozni. Néhány hónapon belül az akkor 26 éves lány szemtanúja lehetett, amint egy csimpánz hosszú fűszálak segítségével hangyákat halászott ki egy termeszbolyból, és ez a megfigyelés a feje tetejére állította mindazt, amit az emberiség addig önmagáról gondolt. Az ember többé nem számított az egyetlen eszközhasználó fajnak, nem nevezhette magát egyértelműen felsőbbrendűnek. Goodall ezt követően felfedezte, hogy a csimpánzok az emberhez hasonlóan komplex szociális és családi hierarchiákban élnek, éles az eszük, intelligensek, és mély érzésekre képesek. Az egész életét annak szentelte, hogy megóvja a világot, amely a klímaváltozás és a nagy cégek üzleti érdekei miatt éppen eltűnőfélben van. „Sokkoló és felelőtlen, amit a Földünkkel teszünk, és mindezt csak a több pénz miatt – mondja. – Meg kell értenünk, hogy az élethez ugyan szükségünk van pénzre, de minden tönkremegy, ha csak a pénzért élünk.” 85 évesen a Jane Goodall Intézet alapítója és az ENSZ békekövete évi 300 napot utazással tölt, hogy minél szélesebb körben terjeszthesse a Föld megóvásának gondolatát. Az Elle-lel intézete washingtoni központjában beszélgetett.

ELLE: Az a fajta lassú és kitartó megfigyelés, ami az ön munkáját jellemezte, éles kontrasztban áll a mai gyors, technológia irányította világgal. Ha most nőne fel, vajon ugyanolyan utat járna be?

Jane Goodall: Azt hiszem, akkor egészen másként alakult volna az életem. A képernyők bizonyos tekintetben megölnek minket. Tízévesen olvastam a Tarzant, azonnal beleszerettem, és ez az élmény indított arra, hogy arról álmodozzak, majd elutazom Afrikába, és vadállatokkal fogok dolgozni. Az anyukám összegyűjtötte a pénzt, hogy elvigyen egy korai Johnny Weissmuller-filmet megnézni, és nagyjából tíz perc után elkezdtem sírni. Azt mondtam neki: de hát ez nem Tarzan volt! A fantáziám megalkotta

a saját Tarzan-képemet, ez pedig olyasmi, amiben a modern világ mindenképpen megakadályozza a mai gyerekeket.

ELLE: A korai sikereit részben annak köszönhette, hogy kívülálló volt, képzetlen, és friss szemmel nézett a dolgokra. Ez olyasmi, aminek a fontosságát sokan hangsúlyozzák, többek között az Egyesült Államok jelenlegi elnöke is. Vajon a tapasztalatlanság mikor jó, és mikor érdemes inkább elkerülni?

JG: Amikor elkezdtem terepen dolgozni, előtte már hosszú órákat töltöttem a kertben állatok megfigyelésével, vagyis bizonyos szempontból egyáltalán nem számítottam tapasztalatlannak. Leakey különösen elégedett volt azzal, hogy, az ő szavaival élve, nem itatott át a korszak behaviorista tudománya. De úgy gondolom, a politikusoknak tapasztalatokkal kell rendelkezniük. Ismerniük kell az életet, más emberek szükségleteit világszerte, különféle helyzetekben.

ELLE: Segítették az állatvilágban szerzett tapasztalatai eligazodni a politikai életben?

JG: Egyfajta embermegfigyelővé váltam, ami abból eredt, hogy órákon át figyeltem az állatokat. De a mai életünk szerintem olyan mértékben áll távol a vadállatok világától, hogy ez valójában nem segít.

ELLE: Az első felfedezése óta különösen tehetségessé vált abban, hogyan szerezzen pénzt és hívja fel a figyelmet az ön számára fontos ügyekre. Többször is megemlítette, hogy a média nagy hangsúlyt fektetett rá, milyen szép a lába és a szőke haja. Azt mondta: „Ha a lábam hozzásegített ahhoz, hogy ráirányítsam a figyelmet a csimpánzokra, akkor ez hasznos volt.” Nem zavarta a dolog?

JG: A Nemzeti Földrajzi Társaságnak tetszett ez a kép, egy fiatal nő csimpánzokkal, A szépség és a szörnyeteghez hasonlóan. Ha a lábam segített elnyerni a társaság jóindulatát, akkor hála legyen neki! Akkoriban annyira mások voltunk, másként néztünk a dolgokra. A lábam tényleg nagyon szép volt, nem kellett szégyenkeznem miatta.

(...)

ELLE: Mitől kell a leginkább félteni azt a világot, amit a dédunokái fognak majd megörökölni?

JG: Attól, hogy ha hamarosan nem változtatunk a magatartásunkon, ha nem állunk hozzá másképp a dolgokhoz, ha nem hagyunk fel azzal, hogy a gazdasági fejlődést folyton a természet igényei elé helyezzük, akkor az ő világuk nagyon, nagyon nyomasztó lesz. A természettől függünk, a szén-dioxidot felszívó és oxigént termelő erőktől és óceánoktól, amelyek erre a munkára egyre kevésbé képesek.

ELLE: Lát-e reményt egy Zöld New Dealre?

JG: Minden egyes kis lépés segít, amit a fenntarthatóbb élet irányába teszünk. De sokkal többet kellene tennünk, és sokkal gyorsabban.

ELLE: Ezért utazik évente több mint 300 napot?

JG: Igen. Igyekszem felkelteni a figyelmet, de fejleszteni a fiataloknak szóló, Roots & Shoots (Gyökerek és hajtások) nevű programunkat is, amely világszerte arra bátorítja a fiatalokat, hogy válasszanak az embereknek, az állatoknak és a környezetnek segítő programokat. Minden mindennel összefügg, és ezek a fiatalok megváltoztatják a világot.

Sophie Brockman, fotó: Getty Images

A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin 2019. augusztusi számában olvashatjátok!