A 91 éves korában elhunyt Jane Goodall élete és munkássága minden kétséget kizáróan generációkat inspirált. Összeállításunkban most 9 bölcsességet idézünk fel tőle, amelyeket 90. születésnapján osztott meg.
Ahogyan arról itt, az ELLE oldalán is beszámoltunk Jane Goodall, a világ legismertebb környezetvédelmi aktivistája 2025. október 1-jén, 91 éves korában békésen távozott. Halála előtt egy évvel, a 90. születésnapja alkalmából a British Vogue készített vele egy különleges interjút, amelyben 9 olyan életbölcsességet osztott meg, amelyeket életének 9 évtizednyi tapasztalata érlelt benne.
Anyám mindig azt mondta: ha igazán akarsz valamit, nagyon keményen kell dolgoznod érte. Használd ki a lehetőségeket, és ha nem adod fel, mindig lesz egy út. Ezt az üzenetet vittem magammal a világ körül.”
Ha olyasvalakivel beszélsz, aki teljesen másként gondolkodik – például klímaszkeptikus – ne vitatkozz vele. Inkább próbáld megérteni, ki ő valójában, és találni valamit, ami közös bennetek. Lehet, hogy mindketten szeretitek a kutyákat vagy a könyveket. A szívhez kell szólni, nem pedig a fejhez ugyanis az észérvek önmagukban ritkán győznek meg.”
Amikor Jane Goodall Cambridge-ben tanult, azt mondták neki, egy igazi tudós nem érezhet empátiát a kutatott élőlények iránt.
Szerencsére volt egy csodálatos tanárom, aki megtanította nekem, hogy ezek a tudósok teljes mértékben tévednek”
A szülők egyik legfontosabb feladata, hogy támogassák gyermekeik álmait, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy azok később változni fognak. Az, hogy a gyerek érzi: hisznek benne, óriási erőt ad a fejlődéshez.”
Ha az egyetem felénél jössz rá, hogy nem jó úton jársz, akkor ne erőltesd tovább. Ne köss kompromisszumot csak azért, mert már belefektettél időt. Nincs semmi rossz abban, ha új irányt választasz.”
Szeretném, ha mindenki értené: minden egyes nap, amit a Földön élünk, nyomot hagy. A döntéseink – mit vásárolunk, mit viselünk, hogyan bánunk másokkal és az állatokkal – mind hozzájárulnak ahhoz, milyen hatást gyakorlunk a bolygóra.”
Soha nem tartottam magam nagy vezetőnek. Nem is a vezetés vágya számít, hanem az, hogy az emberek akarnak-e követni. Az őszinteség a kulcs. Ha az emberek látják, hogy minden szavad komoly és összhangban van a tetteiddel, akkor hisznek benned, és megváltoztatod a gondolkodásukat.”
Nem hiszem, hogy a véletlenek valóban véletlenek. Mindennek oka van, de csak rajtunk múlik, hogy meghalljuk-e az üzenetet, amit az élet küld.”
Számomra a legfontosabb mindig az, hogy cselekedjek – hogy tegyek valamit. És miközben járom a világot, újra és újra találkozom fantasztikus emberekkel, akik szintén csak tesznek, tesznek, tesznek. Rengeteg energiát merítek abból, hogy látom: ők is folyamatosan lépnek és változtatnak.”
Jane Goodall munkássága a fenti életbölcsesség alapján is látszik, hogy bőven túlmutat a tudományos felfedezéseken. Hiszen emberek millióinak mutatta meg, hogy a természet nemcsak háttér, hanem az életünk alapja, mindennek az alfája és omegája. Egész életében azt hirdette, hogy minden apró cselekedet számít, öröksége pedig nem kizárólag a csimpánzok megmentéséről szól, hanem arról a kollektív hitről, hogyha összetartunk, akkor még mindig van remény a bolygónk számára.
Most, a halála után a fenti üzenetek talán még erősebb jelentéssel bírnak: dolgozzunk szenvedéllyel, higgyünk egymásban, legyünk empatikusak, és ne felejtsük el, hogy minden döntésünkkel alakítjuk a jövőt.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!