Jane Goodall 91 éves volt.
A világhírű etológus és természetvédő, aki forradalmasította a csimpánzokról alkotott tudományos képet Kaliforniában halt meg, előadókörútja során. A róla elnevezett intézet a közösségi oldalon erősítette meg a szomorú hírt, posztjukban azt írták Jane Goodall természetes okoknál fogva vesztette életét.
Goodall felfedezései forradalmasították a tudományt, és ő fáradhatatlanul küzdött a természet megóvásáért és helyreállításáért
– olvasható az intézet közleményében.
Goodall úttörő kutatásai a csimpánzok személyiségéről és társas viselkedéséről alapjaiban változtatták meg azt, ahogy az ember és az állatvilág kapcsolatáról gondolkodtunk.
Megtudtuk, mennyire hasonlóak hozzánk a csimpánzok – és ez teljesen átformálta a tudományos szemléletet
– mondta 2020-ban. Korábban a tudósok szakadékot láttak ember és állat között, Goodall megfigyelései azonban lerombolták ezt a dogmát. Az etológus 1960-ban, mindössze 26 évesen ment a tanzániai Gombéba, ahova az édesanyja kísérte el, ugyanis a hatóságok nem engedték volna, hogy egy fiatal nő egyedül éljen a konfliktusok sújtotta térségben. (A közeli Kongóban kitört konfliktusról van szó – a szerk.)
Ott tartózkodását követően néhány hónap múlva jött az áttörés, amikor is a „David Greybeard”-nek elnevezett hím csimpánzt figyelve észrevette, hogy eszközöket használ rovarok halászásához. Ez a felfedezés alapjaiban rengette meg a tudományt, ugyanis addig az eszközkészítést kizárólag emberi sajátosságnak tartották. Goodall kutatásai aztán elsőként bizonyították, hogy a csimpánzok érzelmeket, személyiséget mutatnak, valamint bonyolult társas kapcsolatokat építenek: ölelnek, vigasztalnak, hovatovább humorérzékük is van.
Olyanok, mint mi: lehetnek kegyetlenek, de kedvesek és önzetlenek is
– mondta egykor.
Goodall munkássága persze messze túlnőtt a tudományon. 2002-ben ENSZ-békenagykövetté nevezték ki, élete során pedig fáradhatatlanul küzdött a csimpánzok kihalásának megakadályozásáért, valamint a klímaváltozás elleni sürgős cselekvést szorgalmazta. 1977-ben megalapította a Jane Goodall Intézetet, 1991-ben pedig a Roots & Shoots programot, amely fiatalokat ösztönöz a környezet védelmére. Az etológust Hollywood és a nemzetközi közélet számos alakja támogatta, köztük például Leonardo DiCaprio, Angelina Jolie és Harry herceg is.
Jane Goodall egyébként Angliában született, álmait pedig az édesanyja már gyerekkorától kezdve támogatta. Eleinte az elefántok vonzották, de Louis Leakey antropológus és paleontológus felkérésére csatlakozott egy csimpánzkutatáshoz, ezt követően pedig a csimpánzok megfigyelése lett az életének nagy küldetése. Kétszer ment férjhez, először Hugo van Lawick fotográfushoz, akitől fia született, majd Derek Brycesonhoz, a tanzániai nemzeti parkok igazgatójához, aki 1980-ban halt meg. Ezután Goodall már nem házasodott újra, munkájának és barátainak szentelte az életét.
Az 1980-as évektől kezdve aktívan küzdött a laboratóriumokban tartott csimpánzok felszabadításáért. Személyesen látogatta meg az állatkísérleteket végző intézeteket, és együttműködött Francis Collins kutatóval, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek akkori igazgatójával, törekvése pedig azt eredményezték, hogy az USA végül megszüntette a csimpánzok felhasználását kutatási célokra. Bár szerinte ez túl sokáig tartott, a dolog mégis óriási áttörés volt az állatvédelemben. Goodall élete során több mint egy tucat könyvet írt, optimizmusát pedig az élete végéig megőrizte.
Az emberek világszerte ébredeznek, és készek változtatni. Van remény, de csak akkor, ha együtt cselekszünk
– mondta 2020-ban az etológus, aki Magyarországon is többször tartott előadást, legutóbb például 2023-ban, de 2019-ben a Sziget Fesztiválon is lehetett őt hallani.
Jane Goodall halála hatalmas veszteség a tudomány és a természetvédelem számára, de öröksége és példája egyértelműen tovább él azokban, akik eltökélten szeretnék megóvni a bolygónkat.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!