„Az örökkévalóságnak csak a márványszobrok maradnak”

A magyar „képzőművészet” szó azt sugallja, hogy a művészet lényege a kreáció, vagyis újabb és újabb tárgyak létrehozása.

Ezt a felfogást azonban már a konceptualizmus feltűnése is megrengette, pedig abban még nem a környezet védelme volt a fő eszme, hanem az, hogy a hatvanas évek radikális fiataljai nem akarták a műtárgypiacot táplálni. Inkább csak lejegyezték, dokumentálták, mi jutott eszükbe, és megálltak a koncepció rögzítésénél, elhagyva a kivitelezést. Persze nem mindenki elégedett meg ennyivel, úgyhogy ma már töméntelen mennyiségű műtárgy vesz körül minket, de a klímakatasztrófa árnyékában a képzőművészet is arrafelé halad, hogy a kreatív energiákat inkább közösségi akciókba, anyagtalan projektekbe forgassa, vagy újrahasznosítsa, újraértelmezze a már meglévőket. 

A világ vezető múzeumigazgatói is inkább arra törekszenek, hogy újraértelmezzék a múzeum intézményét. 

A művészet templomait, ahová lépcsőkön jutunk fel, és amelyekben tiszteletteljesen nézelődünk, olyan közösségi terekké akarják formálni, ahol nemcsak a művészetet csodáljuk, hanem mi is alkotunk. 

A múzeumipar legprogresszívebb ágazata a múzeumpedagógia, és ez remélhetőleg tényleg megváltoztatja majd a világot, hiszen a közös alkotásban örömét lelő ember nem törekszik arra, hogy minél több felesleges dolgot birtokoljon. A cél tehát az, hogy a művészet egyre szélesebb körben legyen elérhető, és ne csak a gazdagok titokzatos értelmű időtöltéseként gondoljunk rá.

Ha a közelebbi jövőt nézzük: rengeteg tevékenység kerül át az online térbe. Az online aukciókon sokkal többen vásárolnak, mint az élőben megrendezetteken, megnyitók helyett artist-talkokat nézünk, vagy a művészt, amint a műtermében kalauzol minket. Kisebb társaságok otthon ülve, egymással beszélgetve járhatnak be online kiállításokat, vagyis a figyelem fókuszáltabb lesz, és egyre inkább felértékelődik az, ha élőben láthatunk művészetet.  És mert kevesebbet utazunk, végre észrevesszük a saját örökségünket: meglátogatjuk itthon azt a rengeteg múzeumot, amiben esetleg még sosem voltunk, és megvédjük az épületeinket, amelyek érdemesek a védelemre, ahelyett, hogy mindenhová újakat építenénk. 

A fast fashion helyett pedig mindenki tervez otthon magának ruhákat. Már csak azt kellene kitalálni, hogy a 3D nyomtatáshoz természetes, vagy legalább magától lebomló anyagot használhassunk. És akkor az örökkévalóságnak csak a márványszobrok maradnak, a Facebook-, Insta- stb. profilok megőrzésének lehetőségén még dolgoznak a szakemberek. A net-művészettörténet módszereit pedig még ki kell fejleszteni – ez a következő tíz évben meg kell, hogy történjen.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. május-júniusi lapszámának Prognózis rovatában jelent meg.