Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A 30 lenne a nagykorúság igazi határa?

2019. március 28.

1 perc olvasás

fejlődés harminc mentális egészség nagykorúság
A 30 lenne a nagykorúság igazi határa?

18 éves korunk után az agyunk még bőven fejlődik


Talán már legálisan ülhet a volán mögé és ihat alkoholt (persze, nem egyszerre) aki betöltötte a 18. szülinapját, de a legújabb tanulmányok szerint senkire sem kéne ráragasztani a 'felnőtt' jelzőt egészen 30 éves koráig.

A BBC riportja szerint egy új tudományos kutatás megállapította, hogy a húszas éveink során még bőven tart a mentális fejlődésünk és nem áll meg egészen a harmincas éveink elejéig.

Azért ez nem jelenti rögtön, hogy a 30 lett az új 18, a tudósok szerint a felnőtté válás folyamatát minden egyes ember másképp éli meg.

"Van valami szörnyű abszurditás abban, hogy külön-külön másképp éljük meg, mikor lépünk a gyerekkorból a felnőttkorba. Ez egy sokkal összetettebb és hosszabb folyamat, mint amilyen banálisan használjuk a 'felnőtt' kifejezést. Az oktatási, jogi és egészségügyi rendszer számára kényelmes, hogy létezik a "felnőtt", mint kategória. " - mondja Peter Jones, a Cambridge Egyetem professzora.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez a világ 1...
1

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Ez is az ala...
2

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus...
3

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

A 25 legjobb...
4

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Új, döbbene...
5

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

10 horror fi...
6

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
7

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Csak az embe...
8

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ezek is érdekelhetnek

Egy pszichol...

Egy pszichológus szerint ez a munkahelyi kiégés 3 legfontosabb jele, amelyek tényleg rámutatnak a bajra

2026.07.18. 3 perc olvasás

Breaking point

A mikroörömö...

A mikroörömök titka – napi 6 apróság, ami bizonyítottan jobb kedvre derít

2026.07.17. 7 perc olvasás

happiness

A pszichológ...

A pszichológusok felfedték: ez történik, amikor végre elkezdesz nemet mondani

2026.07.08. 4 perc olvasás

Psychology

A könnyek fe...

A könnyek felszabadító ereje: nem, a sírás tényleg nem szégyen

2026.07.06. 4 perc olvasás

Lelki egészség

4 meglepő do...

4 meglepő dolog, amit a magas érzelmi intelligenciájú emberek gyakran csinálnak

2026.06.24. 4 perc olvasás

EQ

Amikor minde...

Amikor minden mindegy lesz: íme a depresszió alig észrevehető jelei, amiket könnyű félreérteni

2026.06.22. 3 perc olvasás

Psychology

5 tudományos...

5 tudományosan alátámasztott módszer, ami segíthet reggeli emberré válni

2026.06.14. 3 perc olvasás

A túrázás tö...

A túrázás többet tehet a mentális egészségedért, mint gondolnád

2026.05.29. 3 perc olvasás

Mental health

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves