4 jó szándékú szülői hiba, ami hátráltathatja a gyermek érzelmi fejlődést

Az érzelmileg intelligens gyerek nem attól lesz kiegyensúlyozott, hogy minden csalódástól megóvják. Sokkal inkább attól, hogy megtanulja felismerni, megnevezni és kezelni azt, amit érez.

A legtöbb szülő ösztönösen szeretné megkímélni a gyermekét a fájdalomtól, a kudarctól és a csalódástól. Ez persze teljesen érthető, csakhogy néha éppen a jó szándék veszi el azokat a helyzeteket, amelyekből egy gyerek megtanulhatná, hogyan bánjon a saját érzéseivel.

Az érzelmi intelligencia ugyanis nem velünk született használati útmutató a dühhöz, félelemhez vagy szomorúsághoz. Ezeket a készségeket a gyerekek leginkább a kapcsolataikon keresztül tanulják meg,  abból, ahogyan a felnőttek meghallgatják őket, reagálnak az érzéseikre, és közben megtartják a határokat. Íme 4 gyakori hiba, amelyet sok szülő éppen szeretetből követ el.

Azonnal megpróbálja eltüntetni a rossz érzést

„Ne legyél szomorú.” „Semmi baj.” „Ugyan, ezen ne sírj.”

Ezeket a mondatokat többnyire vigasztalásnak szánják, mégis azt az üzenetet közvetíthetik, hogy a kellemetlen érzésekkel valami nincs rendben, és minél gyorsabban túl kell lenni rajtuk. Pedig a csalódás, a düh vagy a szomorúság önmagában nem probléma, és sokkal hasznosabb lehet először megnevezni azt, ami történik: „Látom, hogy csalódott vagy. Nagyon szeretted volna, hogy sikerüljön.”

Ettől nem lesz nagyobb a bánat, viszont a gyerek tudni fogja, hogy az érzései validak, amiket nem kell elrejteni. 

Megoldja a problémát, mielőtt a gyerek megpróbálhatná

Felhívni a tanárt, közbelépni minden vitában, megkeresni az elveszett játékot, vagy befejezni a gyerek helyett egy feladatot rövid távon valóban megkönnyítheti az életet, hosszabb távon viszont ezekkel együtt eltűnhet a lehetőség arra is, hogy a gyerek gyakorolja a türelmet, a problémamegoldást, az egyezkedést vagy azt, hogyan álljon fel egy kisebb kudarc után. Persze nem arról van szó, hogy a gyerkőcöt magára kell hagyni, de az már járható út lehet, ha a kész megoldás helyett mondjuk egy kérdést kap: „Te hogy próbálnád ezt megoldani?” Ezzel a felelősség visszakerül hozzá, miközben továbbra is érzi, hogy nincs egyedül.

Jó viselkedést vár el, de...

A gyerekek nem csupán azt figyelik, mit mondunk nekik, de azt is, mit csinálunk, amikor fáradtak, idegesek vagyunk, késésben vagyunk, vagy valaki megbánt minket. Ha egy felnőtt minden frusztrációra kiabálással reagál, nehéz lesz elvárni, hogy a gyerek nyugodtan kezelje a saját dühét. Sokat segíthet, ha a szülő hangosan is megmutatja a folyamatot: „Most nagyon ideges vagyok, ezért veszek pár mély levegőt, mielőtt válaszolok.” Így a gyerek azt tanulja meg, hogy az érzelem nem jogosít fel bármilyen viselkedésre. Lehet dühösnek lenni, de közben egyáltalán nem mindegy, hogyan reagálunk, ezt pedig jó, ha a gyermek minél előbb megtanulja. 

Azt gondolja, hogy a bocsánatkérés gyengíti a tekintélyét

Nincs olyan szülő, aki mindig türelmesen, tökéletesen reagál mindenre. Néha túl hangosan szólunk, rosszul ítélünk meg egy helyzetet, vagy olyasmit mondunk, amit később megbánunk, ilyenkor pedig igenis lehet bocsánatot kérni. Igen, a gyerektől. Sokan ezt azért nem teszik meg, mert úgy érzik, az rontaná a tekintélyüket, pedig éppen ellenkezőleg, hiszen azt mutatja meg a gyermek számára, hogyan is néz ki a felelősségvállalás. 

(via)