Segítséget kértek, mégsem kaptak időben védelmet – bántalmazott nők történetei az Isztambuli Egyezmény tükrében

Mi történik, amikor egy nő felismeri, hogy veszélyben van, és segítséget kér? Azt gondolnánk, hogy ettől a pillanattól kezdve már nincs egyedül: a hatóságok, a segítő szervezetek és a környezete közösen dolgoznak azon, hogy biztonságba kerüljön. A valóság azonban sokszor ennél jóval bonyolultabb. 

Magyarországon több olyan nő történetét is megismerhettük, akiknek a tapasztalatai fájdalmas kérdéseket vetnek fel a védelem hatékonyságáról. Három különböző sorson keresztül mutatjuk meg, miért nem elég meghallgatni az áldozatokat, és milyen változásokat jelenthetne az Isztambuli Egyezmény következetes alkalmazása.

Amikor az igazságszolgáltatás sem jelenti a történet végét

Renner Erika neve 2013-ban vált ismertté, amikor volt partnere, Bene Krisztián brutálisan megtámadta. A férfit 2018-ban jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélték, és végleg eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától. Erika története azonban nem ért véget az ítélettel. A súlyos fizikai és lelki következmények mellett hosszú éveken át azzal is szembe kellett néznie, hogy egy, az eredeti bűncselekményben nem érintett férfi zaklatta őt, mert meg volt győződve Bene ártatlanságáról. A zaklatás 2025 augusztusában odáig fajult, hogy a férfi Renner Erika otthonánál megjelent, és a nő megölésével fenyegetőzött. A rendőrség elfogta, majd emberölés előkészületének gyanújával indult ellene eljárás. Az ügyészség 2026 augusztusában vádat emelt, és végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott. A vádemelés nem jelent jogerős elítélést, de az ügy újabb fordulata jól mutatja, hogy egy erőszakot túlélő ember biztonságának kérdése évekkel az eredeti bűncselekmény után is aktuális maradhat.

Erika egy 2025-ös interjúban arról is beszélt, hogy az eljárások során nem mindig kapott időben tájékoztatást az őt érintő döntésekről. Különösen nyugtalanítónak tartotta a távoltartás és az elkövetők szabadulása körüli bizonytalanságokat. A története ezért nem csupán az igazságszolgáltatás lassúságáról szól, hanem arról is, hogy mit jelent a biztonság a gyakorlatban: tudja-e az áldozat, mikor változik meg a veszélyt jelentő személy jogi helyzete, kihez fordulhat, és milyen védelemre számíthat?

A megoldás: az áldozat védelme nem érhet véget az ítélettel

Az Isztambuli Egyezmény egyik fontos alapelve, hogy az áldozatok biztonságát az eljárások minden szakaszában szem előtt kell tartani. Az 51. cikk a veszély felmérését és kezelését írja elő, az 56. cikk pedig többek között az áldozatok megfelelő tájékoztatásáról és a büntetőeljárás során biztosítandó védelméről rendelkezik. Ezek nem pusztán adminisztratív kérdések: egy időben megkapott értesítés vagy egy megfelelően alkalmazott védelmi intézkedés alapvetően befolyásolhatja az érintett mindennapi biztonságát.

Renner Erika esetéből különösen világosan kirajzolódik a folyamatos kockázatértékelés szükségessége. Ha valakit korábban súlyos erőszak ért, majd újabb fenyegetéseket kap, nem elegendő minden bejelentést egymástól független eseményként kezelni. Fontos, hogy a hatóságok rendelkezzenek a releváns előzményekkel, az áldozat időben értesüljön a számára lényeges döntésekről, és a védelemben ne keletkezzenek indokolatlan megszakítások.

Az egyezmény önmagában nem garantálná, hogy soha többé nem fordul elő hasonló eset. A ratifikáció azonban nemzetközi kötelezettséget és ellenőrizhető keretet teremtene ahhoz, hogy az áldozatvédelmi intézkedések ne esetleges döntéseken, hanem összehangolt, következetesen alkalmazott eljárásokon alapuljanak.

Amikor a figyelmeztető jelek nem kaptak megfelelő választ

2025 januárjában egy kétgyermekes japán nő meghalt egy budapesti, V. kerületi lakásban. A rendőrség kezdetben nem állapított meg idegenkezűséget, később azonban emberölés gyanújával őrizetbe vette az áldozat volt férjét. A tragédia különösen nagy felháborodást váltott ki, amikor nyilvánosságra került, hogy a nő korábban többször is segítséget kért, és a Patent Egyesület jogászai is ismerték a helyzetét. A nő korábbi feljelentéseinek kezelése miatt a rendőrség belső vizsgálatot indított. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 februárjában nyilvánosan elismerte, hogy hibázott – öt fegyelmi eljárás indult, és egy vezetőt felmentettek a beosztásából. A hatóságok azt is bejelentették, hogy felülvizsgálják a korábban elutasított, családon belüli erőszakhoz kapcsolódó ügyeket.

Ez a történet különösen súlyos kérdést vet fel: mi történik akkor, ha az áldozat felismeri a veszélyt, jelzi is, mégsem sikerül időben megfelelő védelmet biztosítani számára? A nő külföldi állampolgár volt, de Magyarországon élt, itt nevelte a gyermekeit, és itt próbált segítséghez jutni. Az esete arra is emlékeztet, hogy a hatékony áldozatvédelemnek az országban élő nőket állampolgárságuktól függetlenül el kell érnie. A volt férj büntetőjogi felelősségéről a bíróság dönthet. A korábbi segítségkérések és a rendőrség által elismert eljárási hibák azonban ettől függetlenül is vizsgálhatók: azt mutatják meg, hogy a veszélyjelzések kezelése önálló, életbevágó feladat.

A megoldás: a fenyegetést nem utólag kell komolyan venni

Az Isztambuli Egyezmény 50. cikke az illetékes hatóságok gyors és megfelelő reagálását követeli meg a nők elleni erőszak bejelentésekor. Az 51. cikk szerint a kockázatértékelésnek ki kell terjednie többek között az ismételt erőszak veszélyére és a halálos fenyegetésekre is. Ez azt jelenti, hogy nem elegendő kizárólag egyetlen bejelentés közvetlen bizonyítékait vizsgálni: a korábbi fenyegetések, a bántalmazás előzményei és az esetleges eszkaláció együtt adhatnak képet a veszélyről. A budapesti ügyben a rendőrség által később bejelentett intézkedések – az elutasított feljelentések felülvizsgálata és a szakmai felkészítés erősítése – fontos lépések lehetnek. A valódi kérdés azonban az, hogy ezek tartós, országosan következetes gyakorlattá válnak-e. Ehhez megfelelő képzésre, ellenőrizhető eljárásrendekre, a rendőrség és a segítő szervezetek közötti együttműködésre, valamint a hibák következményeinek nyomon követésére van szükség. Az egyezmény egyik lényegi üzenete éppen az, hogy a nők elleni erőszak nem kezelhető elszigetelt családi konfliktusként. A védelem akkor működhet, ha a különböző intézmények nem egymástól függetlenül reagálnak, hanem felismerik, hogy egy fenyegetés, egy korábbi feljelentés és egy újabb segítségkérés ugyanannak a veszélyes folyamatnak a része lehet.

Kapcsolódó tartalom 8 ok, amiért valaki nem lép ki egy bántalmazó kapcsolatból

Amikor a gyerekek is együtt élnek a félelemmel

A bántalmazás következményeit nem mindig lehet rendőrségi jegyzőkönyvekből vagy bírósági ítéletekből megérteni. Néha egy egészen hétköznapi tárgy mutatja meg a legpontosabban, mi történik egy család életében. A NANE Egyesület 2017-es #VANKEPEMHOZZA fotóprojektjében például egy édesanya a lánya által vezetett naptárt mutatta meg. A gyerek függőleges vonalakkal jelölte a kisebb és nagyobb otthoni veszekedéseket, atrocitásokat. A beszámoló szerint áprilisban már csak két jelölés szerepelt, mert az édesanya húsvét hétfőjén végleg kizárta életéből a bántalmazót.

A projekt egy másik résztvevője arról számolt be, hogy családjában évtizedeken keresztül jelen volt a bántalmazás. Édesanyja hosszú idő után kilépett a kapcsolatból, és a megszólaló szerint később mindketten bizakodóbban tudtak a jövő felé fordulni. A két beszámoló különböző családoktól származik, mégis közös bennük, hogy az erőszak nem kizárólag két felnőtt magánügye volt: a gyerekek életére és biztonságérzetére is hatással volt.

A NANE projektjének különlegessége, hogy az érintettek maguk dönthették el, mit és hogyan mutatnak meg a tapasztalataikból. A fotók és a hozzájuk kapcsolódó szövegek nem egy hivatalos eljárás dokumentumai, hanem személyes beszámolók. Nem tudjuk belőlük megállapítani, hogy az adott családok kértek-e korábban hatósági segítséget, vagy milyen intézményi támogatást kaptak. Arra viszont világosan rámutatnak, hogy a bántalmazás hatása a családtagok mindennapjaiban is megjelenik, és a kapcsolatból való kilépés után sem feltétlenül szűnik meg egyik napról a másikra.

A megoldás: a gyerekeknek is szükségük van védelemre és támogatásra

Az Isztambuli Egyezmény külön figyelmet fordít azokra a gyerekekre, akik családon belüli erőszak tanúi. A 26. cikk olyan támogatási intézkedésekről rendelkezik, amik figyelembe veszik a gyerekek jogait és szükségleteit, ideértve az életkoruknak megfelelő pszichológiai segítséget is. A 31. cikk pedig előírja, hogy a gyermekelhelyezéssel és kapcsolattartással összefüggő döntéseknél figyelembe kell venni az erőszakos előzményeket, és a kapcsolattartás nem veszélyeztetheti az áldozat vagy a gyerekek biztonságát.

A NANE által bemutatott naptár története azért különösen megrendítő, mert megmutatja: egy gyerek akkor is pontosan érzékelheti a családi erőszakot, ha a felnőttek azt gondolják, hogy sikerül eltitkolniuk előle. A tartós félelem, a kiszámíthatatlanság és a családtagok közötti erőszak látványa önmagában is megterhelő lehet. Ezért a segítségnyújtás nem korlátozódhat arra, hogy a bántalmazott felnőtt biztonságos helyre kerüljön.

A megoldás része lehet a gyerekek számára hozzáférhető pszichológiai támogatás, a pedagógusok és gyermekvédelmi szakemberek megfelelő felkészítése, valamint az, hogy a családok a krízis elmúltával is kapjanak segítséget. A biztonságos lakhatás, a jogi támogatás és az önálló élet újrakezdésének feltételei ugyancsak meghatározók. A kilépés fontos fordulópont lehet, de a tartós biztonság megteremtése hosszabb folyamat.

Miért fontos mindehhez az Isztambuli Egyezmény?

A három történet különböző élethelyzeteket mutat be. Renner Erika esetében az eljárások elhúzódása, az újabb fenyegetések és az áldozat tájékoztatása kerül előtérbe. A Budapesten megölt japán nő tragédiája azt mutatja meg, milyen súlyos következménye lehet annak, ha a korábbi veszélyjelzésekre nem érkezik megfelelő válasz. A NANE projektje pedig arra irányítja rá a figyelmet, hogy a bántalmazás hatásai a gyerekeket és a család egészét is érintik.

Az Isztambuli Egyezmény mindezekre nem egyetlen intézkedéssel, hanem átfogó rendszerrel kíván választ adni. A megelőzés, az áldozatok támogatása, az elkövetők felelősségre vonása és az intézmények összehangolt működése egymást kiegészítő feladatok. Magyarország 2014-ben aláírta az egyezményt, de 2026 novemberéig nem ratifikálta. 

A ratifikáció támogatói szerint az egyezmény egyik legnagyobb előnye az lenne, hogy a szükséges intézkedések nem pusztán szakpolitikai ajánlásokként jelennének meg, hanem nemzetközi kötelezettségvállalás és független ellenőrzés kapcsolódna hozzájuk. A végrehajtást a GREVIO nevű szakértői testület értékeli. A ratifikációt ellenző politikai álláspontok ugyanakkor elsősorban az egyezmény társadalmi nemekkel kapcsolatos fogalomhasználatát és egyes társadalompolitikai következményeit kifogásolják. Ettől elkülöníthető kérdés, hogy a nők és gyerekek hatékonyabb védelmét szolgáló konkrét intézkedésekre milyen szükség van.

Fontos azt is kimondani, hogy Magyarországon már ma is léteznek áldozatsegítő szolgáltatások, krízisközpontok, távoltartási lehetőségek és büntetőjogi eszközök. Az egyezmény ratifikációja önmagában nem oldaná meg valamennyi működési hiányosságukat. A valódi változáshoz megfelelő finanszírozásra, képzett szakemberekre, hozzáférhető szolgáltatásokra, az intézkedések ellenőrzésére és következetes végrehajtására is szükség lenne.

Kapcsolódó tartalom Nők együtt – befogadó közösségi terek Budapesten

Hová fordulhat ma segítségért egy bántalmazott nő Magyarországon?

A rendszerszintű változások mellett az is fontos, hogy az érintettek tudják: már most is vannak olyan szervezetek és szolgáltatások, amikhez fordulhatnak. Nem kell megvárni, amíg a fenyegetés fizikai erőszakká válik, és segítséget akkor is lehet kérni, ha valaki még bizonytalan abban, hogy bántalmazó kapcsolatban él-e.

A NANE Egyesület ingyenes, anonim segélyvonala a 06 80 505 101 számon érhető el. A szolgáltatás a párkapcsolati, családon belüli és szexuális erőszakkal kapcsolatos kérdésekben nyújt támogatást az érintetteknek, hozzátartozóknak és segítőknek. A telefonos ügyfélfogadás hétfőn, csütörtökön és pénteken 18 és 22 óra között, kedden 10 és 22 óra között, szerdán 12 és 16 óra között működik; szerdán 16 és 18 óra között csetsegély is elérhető.
NANE

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) a 06 80 20 55 20 számon éjjel-nappal, ingyenesen hívható Magyarországról. A szolgálat kapcsolati erőszak esetén tájékoztatást és segítséget nyújt, szükség esetén pedig a kríziselhelyezés megszervezésében is közreműködhet.
okit.hu

Jogi kérdésekben a PATENT Egyesület jogsegélyszolgálata is segítséget jelenthet. Ha valaki közvetlen veszélyben van, a 112-es segélyhívót kell hívnia. Aki attól tart, hogy a bántalmazó ellenőrzi a telefonját vagy az internetes tevékenységét, lehetőség szerint biztonságos eszközről keressen segítséget, és a kilépés megtervezéséhez kérjen szakmai támogatást.

A segítségkérésnek fordulópontnak kellene lennie, nem újabb kockázatnak

A nők elleni erőszakról szóló történeteket gyakran a legdrámaibb események teszik láthatóvá. Pedig a legfontosabb kérdések sokszor jóval korábban eldőlnek: amikor valaki először beszél a fenyegetésekről, amikor feljelentést tesz, amikor a gyereke viselkedésén észreveszik az otthoni feszültség nyomait, vagy amikor egy szakembernek mérlegelnie kell, mekkora veszélyben van az érintett. A valódi védelem nem azt jelenti, hogy minden tragédiát utólag részletesen kivizsgálunk. Azt jelenti, hogy a figyelmeztető jeleket időben felismerjük, a segítségkérést komolyan vesszük, és a támogatás nem szakad meg akkor sem, amikor az áldozat már megtette az első lépést a biztonság felé. Az Isztambuli Egyezmény tétje ezért nem pusztán egy nemzetközi dokumentum ratifikálása, hanem az, hogy a nők és gyerekek védelme következetesen működő, számonkérhető társadalmi kötelezettséggé váljon.