Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Légitársaság

Korlátozni akarja az alkoholfogyasztást a járatokon a Ryanair: ennyi lenne a limit

2024. augusztus 29.

2 perc olvasás

ELLE

alkohol repülés alkoholfogyasztás ryanair
Korlátozni akarja az alkoholfogyasztást a járatokon a Ryanair: ennyi lenne a limit
© Shutterstock

A Ryanair komoly döntést hozna meg.


Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a repülőtereknek be kellene vezetniük a két italra vonatkozó alkoholtartalom-korlátozást a repülőkön. Úgy gondolja, hogy ezzel a lépéssel csökkenthetnék  a járatokon zavaróan viselkedő utasok előfordulását. Ezzel a módszerrel érhetik el.

Úgy gondoljuk, hogy a beszállókártyát kell felmutatni, ha alkoholtartalmú italt akarunk vásárolni egy reptéri bárban, és nem szabadna két alkoholos italnál többet felszolgálni, különösen, ha a járatok késnek

– mondta a vezérigazgató. 

Nyáron nagy volt a káosz

A Ryanair és más európai légitársaságok különösen idén nyáron tapasztalták, hogy megnövekedett a zavaróan viselkedő utasok száma a járatokon. Ehhez hozzájárult az is, hogy az elmúlt néhány hónapban rengeteg járat késett, hatalmas káosz volt a repülőtereken. A Ryanair idén május, június és július folyamán 58,4 millió utast szállított. A Ryanair vezérigazgatója azt is elmondta, hogy „hatékonyabb” helyi bírságokat szeretne a járatokról a zavaró viselkedésük miatt eltávolított utasok számára.

O'Leary a nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a légitársaság már felvette a kapcsolatot néhány európai kormánnyal a zavaró utasok ügyében. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség is arról számolt be, hogy sajnos évről évre egyre több utassal gyűlik meg a baja a légitársaságoknak. Az IATA szerint 2023-ban 480 járatra egy incidens jutott. Egy évvel korábban, 2022-ben 568 járatra jutott egy.

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

2030-ra ez a...
1

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Bevezetik a...
2

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Két macska v...
3

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Te megtalál...
4

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Te megtalál...
5

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Csak a legok...
6

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

A rák egyik...
7

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Egy orvos el...
8

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves