Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Seafood

A rák kialakulásának esélyét növelhetik ezek a közkedvelt ételek

2024. április 16.

2 perc olvasás

ELLE

rák rákbetegségek
 A rák kialakulásának esélyét növelhetik ezek a közkedvelt ételek
© Shutterstock

A rák kialakulásával kapcsolatban fontos dologra jöttek rá.


Rossz hír azoknak, akik imádják a tenger gyümölcseit. Egy friss kutatás szerint ezeknek az ételeknek a túl gyakori fogyasztása növelheti a rák kialakulásának az esélyét. A szakértők meg is magyarázták, hogy miért gondolják úgy, hogy mértéket kell tartani. 

Erre jöttek rá

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a tengeri ételeket kedvelő emberek a rákot okozó vegyi anyagok nagyobb kockázatának vannak kitéve, valamint a daganatos betegség mellett más egészségügyi problémával is szembenézhetnek. Az amerikai Dartmouth Egyetem által végzett kutatás kimutatta, hogy a halak a korábban becsültnél magasabb szintű PFAS-t tartalmaznak, amely káros az emberre nézve. A lebomlás pedig több ezer évig tarthat. Ezeket a PFAS vegyszereket, amelyek olyan forrásokból származnak, mint a csomagolás, a ruházat és a tűzoltó habok, már korábban is kimutatták az ivóvízben, és a vizsgálatok azt mutatják, hogy szinte minden amerikai vérében mérhető mennyiség van.

Ilyen betegséget okozhat még

A PFAS-nak való túlzott expozíció egészségügyi problémákat, például rákot, magzati rendellenességeket és májbetegségeket okozhat, ezért kulcsfontosságú a magas koncentráció elkerülése. Ez a probléma különösen érinti a kutatók szerint homár és a garnélarák rajongóit, mert ezekben volt a legmagasabb a venyianyag jelenléte.

Az Exposure and Health folyóiratban megjelent tanulmány megkérdőjelezi azt a széles körben elterjedt hiedelmet, hogy a halban gazdag étrend pusztán jótékony hatású. Korábbi tanulmányok azt sugallták, hogy a tenger gyümölcsei segítik a gyulladás szabályozását, csökkentik a szívroham kockázatát és segítik a fogyást, azonban a negatív hatásokról sokáig nem lehetett hallani. A tudósok kiemelték, hogy az embereket nem elriasztani akarják a halevéstől, csupán az a céljuk, hogy a mértékletességre hívják fel a figyelmet. 

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

2030-ra ez a...
1

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Csak a legok...
2

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

A rák egyik...
3

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Bevezetik a...
4

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Te megtalál...
5

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Te megtalál...
6

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Két macska v...
7

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Egy orvos el...
8

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves