A méltóság ára – Nagy lépések a menstruációs stigmatizáció ellen

Minden egyes hónapban világszerte 1,8 milliárd, vagyis naponta 800 millió nő menstruál. A világon ugyanakkor számos olyan nő van, akiket ezekben a napokban kizárnak az otthonukból és az iskolákból, munkahelyekről, amely kockázatot jelent az egészségükre, a biztonságukra és egyúttal a jövőjükre nézve is.

Habár könnyen hihetnéd azt, de a menstruációs szegénység és stigmatizáció, illetve a vérzés tabusítása nem a fejlődő országok „kiváltsága”. A rendelkezésre álló adatok szerint például az egyik legfejlettebb országnak számító Egyesült Királyságban tízből egy lány nem engedheti meg magának, hogy menstruációs higiéniás termékeket vásároljon, amely szám – elképesztő, de igaz – megegyezik azon szubszaharai afrikai lányok százalékos arányával, akik ugyan emiatt kénytelenek hiányozni az iskolából. A képet sok elzárt közösségben élő nő számára tovább árnyalják azok a hiedelmek és az a mélyen gyökerező tabusítás, amelyek körülveszik a menstruáció jelenségét.

Szégyenérzet a világ minden pontján

A menstruációs stigmatizáció magába foglalja azt a mai napig számos kultúrában alapvetésnek tekintett tévhitet, miszerint a menstruáció olyasmi, amit nemcsak szégyellni kell, de egyenesen félni is kell tőle, valamint azt a szégyent is, amelyet egy lány vagy nő érez életének ezen időszakaiban. Ehhez a szégyenérzethez pedig valóban nem kell a szubszaharai Afrikáig menni: vajon hányan vagyunk, akik akár a családtagok, barátok, akár a tanárok előtt szégyelltünk erről a teljesen természetes, hovatovább az emberiség fajfenntartásának részét képező folyamatról beszélni? Hányan vagyunk, akik inkább nem mertek kikéretőzni a tanteremből, vagy felmentést kérni a tornaórán, csak hogy ne kelljen még magát a szót sem kiejteni? És ha mindez megtörténhet a 21. század Európájában, akkor miért lepődünk meg azon, hogy megtörténik a 21. század Afrikájában vagy Ázsiájában, ahol sok helyen a megfelelő ismeretek hiányában a nőknek még a szókészletük sincs meg ahhoz, hogy a ciklusukról beszéljenek.

Még a használt betéteket sem merik kidobni 

Szerencsére sokan vannak, akik belátják, hogy ezen a helyzeten változtatni kell, és nemcsak ki tudnak, de ki is mernek állni érte. Az Egyesült Királyságtól Indiáig, Nepáltól Ghánáig számos olyan kezdeményezés látott napvilágot, amely a menstruációs szegénység és a menstruációs stigmatizáció felszámolására irányul. Az indiai Saleha Khan például még édesapjával szemben is fellázadt, amikor az a nyolcadik osztályt követően ki akarta venni az iskolából. Továbbtanult, és ma már ő oktat más fiatalokat test- és egészségtudatra. Abban a közösségben ugyanis, ahonnan Saleha származik, a lányok még a használt betéteket sem merik otthon kidobni, miközben mindennapos a lányok kimaradása az iskolából, a korai házasság és a korai gyerekszülés is. Nepálban – habár a kormány hivatalosan megtiltotta a gyakorlását – a vidéki területeken a mai napig él a chhaupadi gyakorlata, amely arra kényszeríti a menstruáló lányokat és nőket, hogy a ciklusuk ideje alatt a házon kívüli kunyhókban húzzák meg magukat.

Itt nemcsak a higiéniás körülmények nem megfelelőek, de gyakran kihűlés, kígyómarás és akár fulladás is okozhatja az elűzött nők halálát.

Aditi Sharma úgy érezte, tennie kell valamit a káros hagyomány ellen, így nonprofit szervezetet alapított, amely menstruációs higiéniával kapcsolatos oktatásokat tart, valamint igyekszik felszámolni a chhaupadi gyakorlatát Nepál egy vidéki területén. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy milyen szerepet játszhatnak a férfiak e káros berögződések felszámolásában: a ghánai Amos Katsekpor meggyőződése, hogy már az is hatalmas változást eredményezhet, ha a fiúk és férfiak megértik, hogy a menstruáció a nők életének teljesen normális része, amelyért nem szabad bántalmazó bánásmódban részesíteni őket. Ennek elősegítése érdekében csatlakozott a „Save the Red Days” kezdeményezéshez, amely elsősorban középiskolások számára tart egészségügyi foglalkozásokat

Elégtelen higiéniás körülmények

Az elmúlt években nagy visszhangot kapott Skócia példája, hiszen a világon elsőként tette ingyenesen hozzáférhetővé a menstruációs higiéniás termékeket mindazok számára, akiknek szükségük van rá. Szintén úttörő Európában is az a spanyol törvény, amely az erős fájdalmakkal küzdő nők számára három-öt nap fizetett szabadságot tesz lehetővé a menstruációjuk idejére. Természetesen nem csak Európában vannak pozitív törekvések a menstruációs szegénység és stigmatizáció felszámolására.

2004-ben egy kelet-afrikai ország a világon elsőként eltörölte az egészségügyi termékek behozatalára kivetett adókat.

Ennek ellenére Kenyában – mert erről az országról van szó – továbbra is problémát jelentenek az elégtelen higiéniás körülmények, a higiéniás termékek ára és a térségre jellemző stigmatizáció is. A Dél-afrikai Köztársaságban 2019-ben váltak adómentessé a menstruációs termékek: a „tampon taxként” elhíresült kezdeményezés révén a nőknek 15%-kal kevesebbet kell minden hónapban kiadniuk ezekért az alapvető szükségletnek tekinthető termékekért. Hazánkban a The Body Shop és a Budapest Bike Maffia közös karácsonyi kampánya – szándékosan kiaknázva a piros betűs ünnep jelentette kettős jelentést – célozta a menstruációs stigmatizáció felszámolását „It’s bloody natural” szlogen alatt.

A kampány arra az alapvetésre épített, hogy miközben a menstruáció egy teljesen természetes biológiai jelenség, mégis sokszor úgy érezzük, szégyellenünk kell magunkat miatta.

Koszos rongyokat használnak betétek helyett

Van egy hegyvidéki falu Ugandában, amelynek a világtól többnyire elzártan élő közösségében a nőknek és a lányoknak nem is kell azon gondolkodniuk, kivel beszélhetnének a menstruációjukról. A mai napig ugyanis nagyon erős az a vélekedés, hogy a menstruáció egy tisztátalan dolog, amely során a nők minden hónapban a bűneiktől szabadulnak meg. Ebben az időszakban nem alhatnak egy légtérben a család többi tagjával, nem vehetnek részt bizonyos közösségi eseményeken, nem nyúlhatnak tiszta vízbe, valamint nem érhetnek hozzá bizonyos növényekhez és ételekhez, nehogy az őket sújtó „rontás” azokra is rászálljon. A nők ebben a faluban gyakran egyetlen koszos rongyot használnak a vér felfogására, egy olyan rongyot, amelyet egyébként takarítani is használnak. Az Uganda keleti részén található Manafwában habár mára egy magyar civil szervezetnek köszönhetően sok minden megváltozott, a közösség egyes tagjai ma is úgy vélik, hogy amint egy lány menstruálni kezd, készen áll a házasságra, így a gyermekszülésre is. Mindez persze óriási egészségügyi kockázatokkal jár egy tizenéves lány számára, aki emellett a jövő perspektíváját is elveszíti.

Manafwában ugyanis, ha egy lány férjhez megy, többé nem járhat iskolába, hiszen onnantól kezdve az a feladata, hogy a férjéről és a családjáról gondoskodjon.

A lányok minél előbbi férjhez adását motiválja az a hagyomány is, hogy a férj a leendő feleség családjának nagy értékű ajándékot ad, vagyis gyakorlatilag megvásárolja őt. Mivel a családok számára akár mindennapos nehézséget is jelenthet a gyermekeikről való gondoskodás, a lányaik férjhez adásával mondhatni két legyet ütnek egy csapásra: egyrészt nem kell tovább finanszírozniuk a lánygyermekek esetleges taníttatását, másrészt pedig még pénzt vagy ajándékot is kapnak a kiházasításáért cserébe.

Közel negyed év száműzöttség évente

84 nap – ennyi időre esik ki egy év alatt egy manafwai fiatal lány vagy nő az oktatásból és a munkából a menstruációs szegénység és a menstruációt körbe lengő ősi hiedelmek és tabuk miatt. Amikor azt mondjuk, 84 nap, talán nem is érezzük a súlyát, talán nem is jut eszünkbe, hogy 84 nap közel egy negyed év, hogy 84 nap egy pályakezdő négyévnyi fizetett szabadsága. A nemzetközi fejlesztéssel és segélyezéssel foglalkozó civil szervezet, a Szívemben Született Afrika éppen emiatt indította el 84 nap néven a menstruációs szegénység és a menstruációs stigmatizáció felszámolására irányuló projektjét Manafwában.

A Szívemben Született Afrika megálmodója és alapítója, Szilágyi-Könczöl Zsófi mélyen hisz abban, hogy mindennek a kulcsa az oktatás.

Hiszen a menstruációs szegénység és stigmatizáció nemcsak egészségügyileg és mentálisan megterhelő és jelent kockázatot a nők és lányok számára, de a nemek közötti szakadékot is tovább növeli.

Mivel a fiatal lányok ezeken a napokon nem járhatnak iskolába, lemaradnak a tananyaggal, kevesebb idejük van jó szociális kapcsolatokat kiépíteni, az iskolatársaikkal lenni, mindez pedig alapvetően határozhatja meg – sajnos negatív irányban – a jövőbeli életüket. Azok a nők pedig, akik a menstruációjuk ideje alatt nem dolgozhatnak, elesnek még attól a kis bevételtől is, amely esetleg lehetővé tenné számukra, hogy valamelyest függetlenedjenek a férjüktől, és így továbbra is kiszolgáltatottak maradnak a családjuk férfitagjaival szemben.

A 84 nap többek között olyan projektelemekből áll, mint menstruációs és higiéniás, valamint testtudattal, fogamzásgátlással kapcsolatos oktatás, a helyi tanárok képzése, naprakész felvilágosító és ismeretterjesztő foglalkozások megtartása, menstruációs csomagok átadása, amelyek nem csak akut megoldást kínálnak, hiszen újrahasznosítható termékeket, így mosható betéteket és menstruációs kelyheket is tartalmaznak. Mindez azonban hosszútávon nem fenntartható a megfelelő higiénia nélkül, így Zsófiék felépítettek egy olyan biztonságos teret és női mosdót, amely lehetőséget nyújt a manafwai nők számára egyrészt arra, hogy higiénikus és biztonságos körülmények között végezzék el a betétek és kelyhek cseréjét. Másrészt pedig itt el is érhetőek számukra ezek az eszközök és a különböző – testtudattal, szexuális és reprodukciós egészséggel, bántalmazással, szexuális erőszakkal, önvédelemmel kapcsolatos – fontos témákat körbejáró oktató anyagok. Az úgynevezett safe room emellett a benne elhelyezett ágynak és tartós alapélelmiszereknek köszönhetően arra is szolgál, hogy a menstruációs stigmatizációból eredő bántalmazás elől a lányok ide menekülhessenek, miközben a szervezet helyi koordinátora megpróbál közvetíteni a család és az érintett lány között, elősegítve a hazatérést.

Ahol nem téma a menstruáció

Munkájuk során Zsófiék kiemelten fontosnak tartják azt, hogy a helyieket mindig partnerként kezeljék, és ne a rendkívül káros „fehér ember attitűddel”, erőszakkal próbálják rájuk kényszeríteni a változást. Éppen emiatt fektetnek nagy hangsúlyt arra is, hogy a 84 nap projekt témáiban a nők és a lányok mellett a fiúkat és a férfiakat is edukálják, amelyet a helyiekkel szembeni tisztelet jegyében mindig a szervezet egy férfitagja vagy férfi önkéntese végez.

Mielőtt a szervezet elindította volna a 84 nap projektet, Manafwában mindennaposak voltak az olyan történetek, mint azé a fiatal nőé is, aki húszéves korára már a harmadik gyermekét várta, ennek ellenére korábban nem tudta, hogy mi történik vele a menstruációja alatt, és nem látott összefüggést a menstruáció és a várandósság között sem.

Zsófinak a nők gyakran mesélnek arról is, hogy a közösségen belül egyáltalán nem téma a menstruáció, a nők egymás között sem igazán beszélnek erről. A szervezet így női köröket is indított, ahol a közösség nőtagjai nyugodtan megoszthatják egymással a negatív vagy akár pozitív tapasztalataikat is, megerősítést kapva ezáltal arról, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal.

A projektnek és a szervezet munkájának köszönhetően ma a manafwai nők már sokkal inkább tudatában vannak annak, hogy a menstruációjuk alatt mi történik a testükkel, hogy ez egy normális jelenség, amelyért nem érdemelnek büntetést. Zsófit a helyi nők gyakran keresik fel olyan történetekkel is, hogy korábban nem tudták, hogy nincs rendben az, ha bántja őket a férjük, az informatív és célzott oktatásnak hála azonban ma már fel tudják ismerni és ki is tudják fejezni az életükben zajló történéseket. A higiéniás körülmények javítása az egészségügyi kockázatokat is jelentősen lecsökkentette, miközben a férfiaknak tartott oktatás azt is lehetővé tette, hogy egy lassú, de fenntartható változás induljon el a közösségen belül, amely nemcsak a nők, hanem az egész kollektíva javát szolgálja.

Zsófi hisz abban, hogy a jövő kontinensének tartott Afrika leendő történelmét a lányok és a nők írják majd. Az oktatás és a tévhitekkel és tabukkal való leszámolás a manafwai és a szervezet új prioritási területén élő, karamojai nők számára így nemcsak egészségügyi kérdés, de tulajdonképpen a jövőbe való befektetés is. Mindezt a közösséget szem előtt tartva, a helyiek bevonásával és az ő hosszútávú, önállóan is fenntartható támogatásukat tűzve ki célul, hiszen ahogy az ugandai közmondás tartja: „Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül. Ha messzire akarsz jutni, menj másokkal.”