Vajon a hipertermékenység csak annyit jelent, hogy nagy az esélyed a teherbeesésre? Olvasónk elárulta, mit takar pontosan ez a ritka diagnózis.
„Soha nem gondoltam volna, az első alkalom után, hogy többször megismétlődik a gyermekem elvesztésének élménye. A sokk, a bánat, a fájdalom. A gyógyszer összehúzódásokat vált ki, és bár a testemnek nem kell összerándulnia ahhoz, hogy egy kisbabát kitoljon, a gyötrelem hullámzó hullámai, a szúró fájdalmak és az izzadás folyamatosan ott vannak. Ilyenekkel is jár többek között a hipertermékenység.
Az első Covid-19 hullámban vagyunk és orvosilag előidézett abortuszt végeznek rajtam. A férjem éppen a munkahelyén van, így anyám – akit hónapok óta nem láttam és nem is kerestem – átjött hozzánk egy szó nélkül, hogy üljön velem miközben nyögök és sírok, felváltva a WC-n és a fürdőkádban.
Ez volt az első várandósságom. De az évek során többször is láttam két csíkot a terhességi teszten. Ez nem a vetélésről szól, hanem a hipertermékenységről. Sajnos a kettő gyakran kéz a kézben jár. Először 2020 szeptemberében hallottam a hiperfertilitásról, amikor két további vetélés után egy visszatérő vetélésekkel foglalkozó szakértőhöz, Ingrid Granne-hoz irányítottak.. Konzultációnk során megvitattuk a termékenységem történetét és a rendkívül sok terhességet amelyet átéltem és elvesztettem.
Szerintem nyűgös a méhed
– mondta nekem.
Majdnem felnevettem a nevetséges mondaton, de ez egy valóságos dolog. Olyan ritka, hogy egyes tanulmányok szerint a nők 1-3%-a rendelkezik vele csak, én mindenképpen.
A hiperfertilitásban szenvedő nők gyakran korán kezdik a menstruációjukat, nagyon rendszeresek a ciklusuk (az enyémhez beállíthatsz egy órát), és könnyen teherbe esnek. Túl könnyen.
Ismerős az a kép, amikor a terhes tinilány kuporogva nézi a tesztet? Nos én voltam az. Kétszer az első szerelmemmel a tizes évek végén, majd kétszer a másodikkal, akihez hozzá is mentem.
Nem mintha nem lettem volna óvatos. Bevettem a tablettát és használtam óvszert. De amikor beteg voltam, vagy a párommal elfelejtettünk fogamzásgátlást alkalmazni, azonnal teherbe estem. Már nem számoltam, hányszor kérdezték meg a partnerek, hogy igazat mondtam-e. A húszas éveim elején volt egy abortuszom, de a többi terhesség alatt néhány héten elvetéltem, mielőtt még eldöntöttem volna, mit is szeretnék csinálni.
Így amikor 11 együtt töltött év után - mint sok pár az első bezárás idején - , a férjemmel úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a babaprojekttel, tudtam, hogy teherbe fogok esni. És bizony, már első alkalommal meg volt a két csík. Nagyon szerettük volna a babánkat, az öröm leírhatatlan volt. A legjobb barátnőm két héttel később terhes lett. Nagyon izgatott voltam, hogy együtt fogjuk átélni ezt a csodálatos élményt.
A terhesség hét hete után foltosodást tapasztaltam, ezért felkerestem a kórházat, hogy átessek egy vizsgálaton. A férjem a parkolóban várt rám a pandémia miatti korlátozások miatt, miközben egyedül feküdtem a kórházi ágyon anélkül, hogy bárki megfogná a kezem. És ott voltak: két szívdobbanás. Ikrek. Megszédültem az örömtől.
Két héttel később fizettünk egy privát ultrahangért, hogy a férjem is lássa a babáinkat. De nem volt mit látni. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy vetélésem volt, de a testem nem tudta elengedni őket annak ellenére, hogy napok óta nem éltek. Úgy éreztem, mint sok nő, hogy kudarcot vallottam. Millió kérdés futott át az agyamon: Hogyan nem éreztem, hogy a babáink meghaltak? Mit csináltam rosszul? Hogyan éljük túl a fájdalmat?
Soha nem tartottam magamat kitartónak, de most már igen. Az év vége előtt kétszer is teherbe estem, de a pozitív terhességi tesztek után egy héten belül elvesztettem mindkét embriót. Ekkor találkoztam Ingrid Granne-nel, aki azt mondta, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek, az az, hogy tovább próbálkozom.
Hét hónappal az ikreink elvesztése után negyedszer is teherbe estem a férjemtől. Elakadt a lélegzetünk, ahogy letelt az öt hét, majd a hatodik. Biztosak voltunk benne, hogy a világ nem lehet olyan kegyetlen, hogy elvegyen tőlünk egy újabb szülői lehetőséget, de természetesen nem így történt. Az első trimeszterem hetedik hetében kezdtem erős fájdalmat érezni, és a Korai Terhesség Értékelő Osztályán (EPAU) tett látogatás után megtudtuk, hogy méhen kívüli terhességről van szó. Az embrió a jobb petevezetékembe került, ami életveszélyes állapot. Azt mondták, hogy ne várjak mentőt, és azonnal kórházba küldtek.
A férjem még mindig bezárt állapotban volt kénytelen órákat várakozni a parkolóban, míg én sürgősségi műtéten estem át, ahol a petevezeték eltávolítására is sor került. A műtét előtt megkérdeztem Ingridet, hogy a méhen kívüli terhesség összefügg-e a hiperfertilitásommal. Azt mondta, hogy nem, ez csak balszerencse. A felépülési időszak nagyon sokáig tartott. Abban az időben a szüleim házában szálltunk meg, miközben arra vártunk, hogy befejezzük a házeladásunkat. Gyűlöltem mindenkit, de legfőképpen magamat. Mozgásképtelenné váltam, amíg a bemetszéseim gyógyultak, nem volt mit tenni, csak gondolkodtam. Mert a hipertermékenység sajnos nem csak annyi, hogy nagy az esélyed a terhességre. Amilyen gyorsan kapsz, olyan gyorsan el is veszik."
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!