Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Megelőzés

A csontrák 5 korai jele, amit sokszor nem ismernek fel

2023. december 11.

1 perc olvasás

ELLE

rák tünetek daganatos betegség csontrák
A csontrák 5 korai jele, amit sokszor nem ismernek fel
© Shutterstock

A legnehezebben felismerhető daganattípusok közé tartozik a csontrák is.


A kutatások szerint a csontrák esetében nagyon nagy az esély arra, hogy az első tünetek észrevétlenek maradnak, illetve nem tulajdonítanak azoknak nagy jelentőséget.

Az első jelek könnyek összetéveszthetőek egyéb egészségügyi problémákkal, így az első kezelések sokszor még teljesen más területen kezdődnek meg.

Mint minden daganatos betegség esetében, itt is nagyon fontos, hogy minél előbb diagnosztizálják a kórt, ugyanis ez nagyban befolyásolhatja a kezelés sikerességét. A felismerésben azonban kulcsszerepet játszanak maguk a páciensek is.

A csontrák legelső tünetei

Az alábbi tünetek ugyan más betegségekre és állapotokra is utalhatnak, de mindenképpen gyanúra adhatnak okot, mert a csontrák leggyakrabban megjelenő korai tünetei:

  • állandó vagy időszakos csontfájdalom, amely gyakran súlyosbodik az éjszaka folyamán
  • csomó, duzzanat vagy gyulladás megjelenése a csont felett
  • mozgási problémák, pl. merev ízületek vagy csökkent mozgásképesség
  • indokolatlan korlátozottság a mozgásban, pl. sántítás vagy csökkent mozgástartomány
  • a bőrön gyakran jelennek meg zúzódások nyomai

Egyes betegek fáradtságot, izzadást, lázat, súlycsökkenést, izomvesztést és csonttörést is tapasztalhatnak.

csontrak-elle.hu
Forrás: Shutterstock

A szakemberek azt javasolják, hogy aki a fenti tünetek közül egyet vagy többet is tapasztal, mielőbb kérjen egy teljeskörű orvosi kivizsgálást, mert csak ez deríthet fényt a tünetek valódi kiváltó okára.

via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves