Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

#mentalhealth

Öt híresség, aki nem fél felvállalni az őt ért traumákat

2021. október 05.

3 perc olvasás

ELLE

szülés függőség alkohol bipoláris bulimia depresszió
Öt híresség, aki nem fél felvállalni az őt ért traumákat

Nemcsak magunknak, de akár másoknak is segíthetünk azzal, ha nyíltan beszélünk a nehézségeinkről – az alábbi hírességek is így tettek.


A minket ért traumákról nemcsak azért fontos beszélni, mert másoknak megnyílva hamar kiderül, hogy problémáinkkal nem vagyunk egyedül, de felvállalva ezeket a küzdelmeket a hozzánk hasonló helyzetben lévőknek is segíthetünk. Öt olyan híres embert mutatunk be, akik amellett, hogy nyíltan beszélnek nehézségeikről és másoknak is segítséget nyújtanak, aktívan tesznek is azért, hogy ezek a tabuk ledőljenek. 

Brooke Shields 

Brooke Shields 2003-ban adott életet kislányának Rowannek és 2005-ben megjelent könyvében vallott először arról, hogy szülés utáni depresszióval küzdött. Egy Oprah Winfreynek adott interjúban így nyilatkozott az érzésről: „Nem volt kedvem még csak úgy tenni sem, mintha törődnék vele. És ez teljesen megrémített.” Habár 1995-ben már Diana hercegnő is vallott szülés utáni depressziójáról, igazán Brooke vallomása törte át a gátat, miután könyvében részletesen írt az állapotáról. Azóta sorra vállalják fel a híres anyukák, hogy gyermeke világra jötte után szülés utáni depresszióval küzdöttek, amiből bármelyik újdonsült anya erőt meríthet. 

Chrissy Teigen

Nemcsak a szülés utáni depresszióját vállalta fel Chrissy Teigen, de a vetélése részleteit is megosztotta a publikummal, ami nyersesége miatt sokakban ellenérzéseket váltott ki. Teigen mellett Meghan Markle is kiállít, és a modell sokszor nyilatkozott arról, mennyire hálás Markle támogatásának. Chrissy azóta is kiáll a döntése mellett – attól függetlenül, hogy a történetéhez posztolt képek elég megrázóak lehetnek egyeseknek, úgy gondolja, azoknak, akik hasonlókon mennek keresztül, igenis nagy segítség, ha szembesülnek azzal, hogy más is pontosan ugyanazt élte át, mint ők. 

View this post on Instagram

chrissy teigen (@chrissyteigen) által megosztott bejegyzés

Harry herceg

Harry herceg 2017-ben nyilatkozott először arról, hogy édesanyja, Diana hercegnő halála után kicsúszott a talaj a lába alól, és ebből a gödörből elég nehezen mászott ki. Közel két évtizeden keresztül megpróbált minden érzelmet kizárni az életéből, és amellett, hogy szorongással és pánikrohamokkal küzdött, a drogokat és az alkoholt sem vetette meg. 28 évesen jutott el odáig, hogy szakemberhez forduljon, és ennek a népszerűsítését elég komolyan is gondolja: 2016-ban Vilmos herceggel és Kate Middletonnal közösen elindította a Heads Together kampányt, hogy segítsenek megszüntetni a mentális egészségügyi problémák körüli megbélyegzést.

2021-ben saját sorozatot indított  The Me You Can't See címmel, amiben Oprah Winfrey segítségével döntik le a mentális egészség körüli tabukat. „Az a tapasztalatom, hogy ha egyszer elkezdesz beszélni róla, hirtelen rájössz, hogy valójában egy elég nagy klub tagja vagy” – mondta egy 2017-es interjúban, amit a Telegraphnak adott. 

Selena Gomez

Az énekesnő szinte a semmiből beszélt bipoláris zavaráról Miley Cyrus Bright Minded című instagramos talk show-jában. Akkor Gomez elmondta, hogy mekkora megnyugvást hozott neki a diagnózis, mivel segített eloszlatni a félelmeit. A késői diagnózis oka állítása szerint valószínűleg az lehetett,  hogy Texasból jött, ahol elmondása szerint nem elterjedt, hogy beszéljenek a mentális egészségről. Idén áprilisban pedig a mentális egészségtudatosság hónapján elindította edukatív Mental Health 101 című kampányát is.

Demi Lovato

Lovato bipoláris zavara mellett étkezési problémákkal és függőségeivel is küzdött az elmúlt évtizedben. Beyond Silence címmel dokumentumfilmet készített a küzdelmeiről, melyben őszintén vall a bulimiájáról, és bemutatja az elvonóra vonulását is. „Nagyon fontos, hogy elinduljon egy párbeszéd, csak így szüntethetjük meg a megbélyegzést, és állhatunk ki magunkért, ha egy mentális betegséggel küzdünk” – nyilatkozta korábban a Variety-nek. Mióta idén májusban felvállalta, hogy nem bináris személyként azonosítja magát, Demi közösségi oldalain számos figyelemfelkeltő posztot oszt meg követőivel az LMBTQ-közösségek tagjainak körében uralkodó mentális problémákról és azok kezeléséről. 


A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet
1

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

 Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül
2

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni
3

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb
4

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen
5

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

 Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?
6

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket
7

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is
8

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

ezek is érdekelhetnek

Szívszorító vallomást tett Anne Hathaway, először beszélt a vetéléséről

Szívszorító vallomást tett Anne Hathaway, először beszélt a vetéléséről

2024.03.26. 2 perc olvasás

VALLOMÁS

Harry herceg drogügyében megdöbbentő dolog hangzott el a bíróságon – hazudott volna?

Harry herceg drogügyében megdöbbentő dolog hangzott el a bíróságon – hazudott volna?

2024.02.24. 3 perc olvasás

Bevallotta, de mégsem

Kinek állt jobban? Selena Gomez és Taylor Swift ugyanazt a pulóvert viselték

Kinek állt jobban? Selena Gomez és Taylor Swift ugyanazt a pulóvert viselték

2024.02.23. 2 perc olvasás

STYLE

Selena Gomez fekete miniruháját a francia nők is imádják, csodásan nézett ki benne

Selena Gomez fekete miniruháját a francia nők is imádják, csodásan nézett ki benne

2024.02.21. 1 perc olvasás

Francia elegancia

Ez a tünet a depresszió egyik fontos jele lehet

Ez a tünet a depresszió egyik fontos jele lehet

2024.02.20. 2 perc olvasás

Friss tanulmány

A testéről vallott Selena Gomez: „Soha többé nem fogok így kinézni”

A testéről vallott Selena Gomez: „Soha többé nem fogok így kinézni”

2024.01.27. 2 perc olvasás

Selena Gomez

Kiderült, hogyan csökkenti a jóga a depressziót

Kiderült, hogyan csökkenti a jóga a depressziót

2024.01.21. 2 perc olvasás

Módszerek és technikák

A depresszió tünete is lehet ez a furcsa viselkedés

A depresszió tünete is lehet ez a furcsa viselkedés

2024.01.10. 2 perc olvasás

Mentális egészség

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves