Margiela nyomában

Az ELLE bepillantást nyert a világ legtitokzatosabb divatházának működésébe

---

Ha beütjük a Google-ba, hogy Martin Margiela, mindössze három képet talál az emberről. Nem olyanok, ahogy a világ legmegfoghatatlanabb exdizájnerét elképzelnénk. Az első, elmosódott képen egy árnyékalak látható, egy riadt őz tekintetével; a másodikon egy nagy sárga mosolygós arc van kalapban; a harmadik, tűéles fotón pedig egy jóképű férfit látunk, amint félig elfordított fejjel, félig nyitott szájjal bizonyára épp valami nagyon fontosat mond. Úgy tűnik, ismeri a fotóst, sőt még az is lehet, hogy a képet önmagáról csinálta. Ki a megmondhatója annak, hogy a Martin Margieláról létező leghíresebb fotó nem egy selfie? És ki tanúsíthatja, hogy a képen egyáltalán ő van-e? Vannak, akik kétségbe vonják már a létezését is, és azt állítják, ő egyszerűen a divatipar képzeletének szülötte (gondoljuk csak el!). Amit tudunk, az az, hogy 21 év alatt – onnantól kezdve, hogy 1988-ban elindította cégét, 2009-es távozásáig – egyetlen interjút sem adott, és egyetlenegy lapnak sem engedte, hogy lefényképezzék. Ő volt – és marad – a divat láthatatlan szupersztárja.

Egy hideg januári délutánon lépek be a márka Rue Saint-Maur 163. alatt található központjába, egy korábbi kolostor helyén Párizs lepukkant 11. kerületében. Félig-meddig arra számítok, hogy látni fogom – mármint Margielát. Sosem tudtam teljesen megemészteni azt a tényt, hogy a divat legnagyobb újítója otthagyta az általa alapított céget, és önkéntelenül is arról fantáziálok, hogy még mindig itt van, dolgozik, és ízekre szaggatja az öltözködés fogalmát. A divat legzárkózottabb munkása, amint ismét a markába nevet. Nem látom őt, természetesen. De érzem.

A Maison Martin Margiela, boldogan jelentem, nagyon is megmaradt egy titkos divatkultusz megtestesülésének – annak ellenére, hogy az utcákat is meghódította 2012-ben egy sikeres H&M együttműködés által. A recepción két, fehér, laboratóriumi köpenybe (az összes MMM dolgozó egyenruhája) öltözött női alkalmazott ül az asztalánál – melyek valójában szupermarket-pénztárak. Minden vagy fehérre van festve, vagy fehér textilbe van burkolva. Például a csillár is, ami a fejük fölött lóg. Mögöttük egy pink neonfelirat hirdeti: „Üdvözöljük".

Úgy érzem, tényleg szívesen látnak. Legalábbis úgy tűnik, már vártak. Nem mindennapi, hogy egy újságírót meghívnak ide, hogy belelásson a Maison működésébe. Ez még a Margiela távozása utáni időkben is szinte hallatlan – elvégre az MMM gyakorlatilag a brit titkosszolgálat divat-megfelelője. Épp a Haute Couture hét zajlik Párizsban, a Maison holnap fogja bemutatni Artisanal (jelentése: kézműves) kollekcióját, és én szabad bejárást kaptam mindenhova. Egy exkluzív interjút is ígértek a legendával.

Ez több mint megdöbbentő. A Maisonnal mindig is faxon vagy ímélben készíthettünk csak interjút: a kérdéseket átküldjük (persze semmi személyes), majd pár nappal később megérkeznek a válaszok – udvarias, hivatalos hangnemben és mindig többes számban, a Maison Martin Margiela nevében. Soha egy személy, még maga Martin Margiela sem beszélt a divatház nevében. Az én interjúmra is ezek a szabályok vonatkoznak: nem mondhatom el az olvasóknak, hogy kivel beszéltem és ők mit csinálnak a háznál, hogy hogyan néznek ki vagy hogy honnan jöttek – semmit, ami kifejezhetné egy ember személyiségét. Egy nő (az emberek nemét említhetem egyáltalán?) odalép hozzám, mosolyog, és arra kér, kövessem.

- Hova megyünk? – kérdem.
- Egy kis kirándulásra a Maison-ban – mondja. Tudom, hogy nem szabadna ezt írnom, de jól néz ki a fehér köpenyében.
- Kaphatnék én is egyet? – kérdezem, de nem úgy tűnik, hogy a Maison hallotta.
- Egyedileg készülnek, kizárólag a Maison dolgozóinak.
- Szokták valaha az emberek bármilyen módon a személyiségükhöz szabni őket?
- Nem. Akkor különböznének a többiektől.
- Mindig viselniük kell?
- Attól függ. Ha az illető találkozik emberekkel a külvilágból, akkor igen. De néhányunknak nem szükséges, mivel senki sem látja őket.

Felmegyünk a lépcsőn. A hely lépcsőházak és ajtók labirintusa, melyeket megtévesztő módon kastélyajtók trompe l'oeil képei borítanak. Úgy érzem magam, mint Alíz egy konceptuális Csodaországban. A buyerek szalonjában mindent fehér textil borít – a székeket, asztalokat, még a TV-t is. Olyan gyorsan kísérnek el a tervezői stúdiók mellett, melyekben a Maison különböző vonalai készülnek, hogy alig van időm bepillantani. Minden nagyon érdekes, de érzem, hogy nem mutatnak meg mindent. Nekem pedig mindent ígértek.

A cikk folytatását és az interjút az ELLE novemberi, dupla számában olvashatják, melnek címlapjain Jennifer Lopez és Lorde látható!

Fotók: Lea Colombo

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!