Oláh Anna: „Egy filctollal és egy festékes bödönnel beutazom a világot”

Oláh Anna, az Anna Amelie márka megálmodója a kortárs kreatív szcéna – legyen az divat, képzőművészet vagy éppen gasztronómia – egyik fáradhatatlan alkotóereje. 

Az egyedi táskákkal indult márka mára workshopokkal, divat- és lifestyle termékek széles palettájával, valamint a technológia és a gasztronómia világába nyúló együttműködésekkel bővült. Performanszok, kiállítások, üzletek Budapesten és Mykonoson – Anna energiája kifogyhatatlannak tűnik. A folyamatos mozgás és a különböző élettempók nem fárasztják, hanem inspirálják: ahogy ő mondja, végtelen ötlete és energiája van. A beszélgetésben Anna a kétlaki lét szépségéről, az Anna Amelie jövőjéről, az inspiráció forrásairól és a lelki stabilitás fontosságáról mesélt.

ELLE: Kétlaki életet élsz, hiszen Mykonoson és Budapeseten is van Anna  AMÈLIE üzlet, miben látod a legnagyobb különbséget, amikor hazajössz?

Oláh Anna: A legnagyobb különbség a ritmus. Budapest és Mykonos teljesen más életmódot diktál. Az emberek úgy élnek, hogy észre sem veszik, mennyi stressz vesz körül minket nap mint nap. A városi ritmus része a folyamatos zaj, a mentőautók szirénája, és az, hogy nem látsz vizet vagy zöldet – ezek mind nagyon hiányoznak nekem Budapesten. Mykonos ezzel szemben azt adja, hogy minden nap ránézhetek a tengerre, és körülvesz a gyönyörűség. Valójában egy faluról van szó: bár az egész világ idejár, de a falusi ritmus ennek ellenére megmaradt. Mindenki ismer mindenkit, és ha lemész a sarki zöldségeshez, biztos ad a mosoly mellé egy kis ajándékot, mondjuk egy finom gyümölcsöt vagy kóstolót valamiből. Én egy faluban nőttem fel, ezért ez a közeg sokkal élhetőbb számomra – Mykonos hiába világhírű, esszenciálisan mégis egy falu. Budapesten viszont nincs megállás, folyamatosan dolgozom. Örülök, hogy mostanra be tudtam iktatni az edzéseket, odafigyelek a táplálkozásra, próbálom ellensúlyozni azt, amit alapvetően nagyon egészségtelen életnek tartok. Nem mindig esik jól városban élni, mégis sok minden odaköt, például az üzlet. Számomra ezért egészséges a kétlaki élet: újra megtanít látni a szépet a városban is. A váltásoknak köszönhetően mindig friss szemmel tudom felfedezni és értékelni a helyeket – akár Mykonoson, akár Budapesten.

ELLE: Ezen a nyáron egy tolna megyei művésztelepen, a miszla art alkotóházban is eltöltöttél egy hetet, ez hogyan illeszkedik az életed másik két helyszínéhez, mit ad neked?

Oláh Anna: Miszla egy Tolna megyei zsákfalu, ami nagyon közel áll a szívemhez. Az elmúlt két nyáron nem tudtam eljutni ide, idén viszont igen, és ez jelentette az év legnagyobb feltöltődését. A telepen a közös munka egy bemutatkozással kezdődik, ahol össze kell foglalnom, mi minden történt velem azóta, hogy legutóbb ott jártam. Egy prezentációt készítettem, amely tartalmazta az elmúlt két évem munkáit. Döbbenetes volt szembesülni vele: szinte végtelen mennyiségű dolog történt, emberfelettinek tűnik mindaz, amit csinálok. Fontos néha megállni, ránézni erre kívülről, tudatosítani és levonni a következtetéseket. Ebben is sokat segített ez az időszak, olyan, mintha mennyországban lennék: tizennégy másik művésszel összezárva, egy kastélyban, egész napos alkotással telik a hét. 

ELLE: Ennyi feladat és helyszín mellett hogyan nem aprózódsz el? Vannak rutinjaid, eszközeid, amik segítenek fókuszban maradni? Nem fenyeget a kiégés?

Oláh Anna: Nincs külön „taktikám”, csak egy szabályhoz ragaszkodom: kizárólag olyan dolgokat vállalok, amiket szeretek csinálni. Akkor sem mondok igent, ha valami jól fizet, de nincs hozzá kedvem. Csak így tudom megőrizni a lelkesedésemet. Az elmúlt 15 év alatt megtanultam jól beosztani az időmet: reggel 7-kor már indul a nap, és nem állok meg, sokszor még álmomban is az új projekteken dolgozom.

Nem vagyok kiégve, sőt tele vagyok új ötletekkel – tíz évig is tudnék belőlük dolgozni.

Most például a márka átszervezésén dolgozom: kivonom magam bizonyos feladatokból – például a ruházati gyártás konkrét szervezési részeiből –, amihez új kollégákra és a feladatok újraosztására is szükség lesz. Szeretnék egyre inkább tanácsadói és tervezői szerepkörben maradni, hogy a művészeti részre – mintatervezés, festés, projektek, új ötletek – koncentrálhassak. Az is rengeteget számít, hogy olyan párkapcsolatban élek, ami teljes lelki stabilitást ad. Semmi elnyomás vagy korlátozás nincs benne, épp ellenkezőleg: szabadabbnak érzem magam mellette. A családi kapcsolataim is erőforrást jelentenek. Amikor a privát életem rendben van, abból hihetetlen energia fakad az alkotáshoz.

Elle: A gyorsfogyasztás világát éljük. Az önazonosság, magas minőség és maximalizmus ennek szinte ellentmondó dolgok – mennyire lehet ma fenntartani és ezt képviselni? 

Oláh Anna: Nagyon nagy a szegénység a világban, Európában pedig gyakorlatilag eltűnt a középosztály. Nem ringatom magam abba az illúzióba, hogy a márka végtelenségig ugyanígy működhet majd, vagy hogy a fogyasztói társadalom nem fogja egyszer „megenni”. Ha úgy hozná a helyzet, akár azt is mondhatnám: holnaptól nem ruhákat készítünk, hanem éttermet nyitunk. Számomra ugyanis a lényeg ugyanaz: minden érzékre hasson, amit csinálok.

Azt látom, hogy az emberek nagy része nem érzi a különbséget egy fast fashion darab és egy designer ruha között. Egy ruhadarabban ott van az anyag, az érzés, a hovatartozás, az élmény, a mondanivaló – és ugyanezt egy étterem vagy egy koktél is tudja közvetíteni.

Az Anna Amelie valójában mindent magában foglalhat, hiszen én olyan ember vagyok, aki a főzéstől a festésig sokféle módon szeret kifejezni dolgokat. Mindig máshogy, más médiumon keresztül mondom el, amit fontosnak érzek. A lényeg, hogy jól érezzem magam, kényelmesen, szabadon. Ez a gondolat érthető sok minden másra is: számomra az élet minősége azt jelenti, hogy minden nap legyen legalább egy pillanat, amikor boldog vagyok. Ez elérhető egy látványvilággal, egy koktéllal, egy ruhával – a lényeg, hogy menj és csináld!

 
ELLE: Az az egyedi formavilág, ami a márka-család termékein, kollaborációkon is megjelenik, az anna amelie lines egy különleges, jól felismerhető művészeti irány. honnan az inspiráció, mikor találtál rá erre az útra?

ANNA: Már 12-13 évesen rajziskolába jártam, majd később a gimnáziumban rajztagozatra. A kroki mindig is a kedvencem volt. Ez egy olyan technikai gyakorlat, ami során gyors, kétperces rajzokat kellett készíteni anélkül, hogy felemelhettük volna a ceruzát. Valaki ott állt előttünk, és nekünk néhány mozdulattal kellett megragadni a tartását, az esszenciáját. Ez mindig lenyűgözött, és a divatrajz is ugyanezen az elven alapul: gesztusszerű, a lényeget villanásszerűen rögzíti. Mindig is imádtam a színeket, sokat rajzoltam szénnel, festettem olajjal, de talán a legelemibb kifejezési forma – a barlangrajzok és a gyerekek első rajzai – állnak hozzám a legközelebb. Ez az alap, a bázis, amiből minden művész továbbfejlődik a saját irányába. Én is rengeteget kísérleteztem: volt, hogy ember–állat hibrid alakokat rajzoltam, vagy freskófelületekkel játszottam, egy ideje a tükrök és a velük járó komplex jelentéstartalmak izgatnak.  

ELLE: A tükör volt az egyik központi témája a tavaly novemberi kiállításodnak a Turbinában, ami az Artemis címet viselte. Most is ezt a témakört viszed tovább, a Hybridartspace-ben nyíló kiállításodon. Mesélsz erről?

Oláh Anna: A tükör számomra nemcsak anyag, hanem üzenet is: önreflexióra kényszerít, egy nagyon fontos kortárs anyag és szimbólum. Csiszolással, foncsorral, színekkel és háttérvilágítással dolgozom, így világító grafikák születnek. Gyógyító is tud lenni, ha az ember valóban szembenéz magával – akár úgy, hogy pucéran táncol a tükör előtt. Mégis, a mai ember gyakran menekül a saját képe elől, ha tükörbe is néz, csak annyi időre, amíg a sminket felrakja, megigazít magán valamit. Pedig amit belül érzünk, azt tükrözi a külvilág is.

Szeretném, ha a néző, amikor a tükörre készült rajzaimat nézi, önmagát is belelátná a műbe, és akaratlanul is részese lenne a gondolatmenetnek.

A görög mitológiai témák – amivel a tavalyi Artemis-kiállítás is foglalkozott – számomra különösen izgalmasak. A klasszikus alakokat gyakran a jelenkor tárgyaival ötvözöm: például telefon jelenik meg a kezükben, utalva arra, hogyan vált a turisták számára a világ felfedezése helyett a telefonjuk követése a fő tevékenységgé. Delos szigetén  – ahol Artemis es Apollo, a hold és a nap istenei, az ikerpár születtek és ahol ősi mozaikok között járhat az ember – sokan csak azért keresnek fel helyeket, hogy ugyanott fotózzanak, ahol mások, erről is szeretném, ha kicsit elgondolkodnának a szemlélők. A tükrön keresztül próbálom megjeleníteni a múlt és jelen közötti konfliktust, de ugyanígy érdekel a jövő is: például az Artemis-program, amelynek keretében az első nő a Holdra léphet. Kemény témákkal dolgozom, nem könnyed, vidám dolgokkal, de számomra ez egy nagyon izgalmas út.

ELLE: a Kollaborációid elképesztően széles spektrumot ölelnek fel: alternatív színháztól a gasztronómián át a technológiai világmárkákig. Hogyan találnak rád, és hogyan választasz a megkeresések közül? Volt már, hogy nemet mondtál egy nagy felkérésre?

Oláh Anna: Manapság divat a manifesztációról posztolni és tanítani, én viszont már nagyon régóta alkalmazom ezt a technikát – bár én egyszerűen csak álmodozásnak hívom. Nem tudatosan „manifesztálok”, egyszerűen imádok álmodozni, olyan dolgokon gondolkodni, amire vágyom. Teljesen bele tudom élni magam egy filmbe, ugyanígy a saját álmaimba is. Elhiszem, hogy minden lehetséges, nincsenek határok, és így valahogy bevonzom ezeket a dolgokat. Mostanra pontosan tudom, hogy így működik: ha őszinte akarok lenni, szerintem minden vágyunk valóra válhat, ha hiszünk benne. Persze, volt olyan is, hogy nemet mondtam egy megkeresésre. Soha nem kerestem tudatosan cégeket. Pontosabban egyszer próbáltam, amikor sniccer- és vágólapgyártót akartam bevonni egy workshop szponzorációjába, de nem reagáltak. Azóta tudom, hogy sokkal jobb, ha engem hívnak, mert így valóban kíváncsiak rám, és így lesz őszinte a kapcsolat. Az egyik projekt hozza a másikat, gyakran ajánlanak is. Mindig arra törekszem, hogy a partnernek is jó legyen az együttműködés, ne csak nekünk – ebből lesznek a hosszú távú kapcsolatok.

ELLE: Mik voltak az idei év kedvencei? 

Oláh Anna: A TISZA cipővel való együttműködés pont egy olyan hosszabbtávú projekt, aminek minden új fejezetébe örömmel és izgalommal vágok bele. Emelett az egyik legizgalmasabb idei kollaborációm a White Raven Skybar & Lounge-hoz és Martin Hauserhez kötődik.

Imádok főzni! Amikor Budapesten vagyok, közös rituálénk a szerelmemmel. Számunkra az ízek, az illatok, a porcelán és a tálalás is ugyanolyan fontos, az egésznek van egy a harmóniája.

Ebbe a világba illeszkedett bele a közös projekt, amikor Martinnal koktélpárost készítettünk. Ennek az egyik tagjához az ötlet Mykonosról jött: van ott egy kedvenc kis tavernám, ahol az étkezések végén kihozzák a „dudu” nevű shotot – ez egy libanoni eredetű ital olajbogyóval, citrommal, vodkával és tabascóval. Fanyar, csípős, különleges, és nagyon frissítő. Innen indultunk el, hosszú videóbeszélgetéseken ötleteltünk, sokat merítve Görögországból. A végeredmény egy koktél lett, ebből amely egy búra alatt érkezik, benne tömjénfüsttel – mintha egy ortodox kápolna hangulatát idézné. Csak ebben a szezonban elérhető, de mindenkinek ajánlom, hogy menjen el és próbálja ki: olyan, mintha elutazna Görögországba. Külön büszke vagyok arra, hogy a poharakat egyesével gravíroztam, így minden darab egy műalkotás. Ez az együttműködés annyira inspiráló volt, hogy azonnal kedvet kaptam egy saját koktélbár vagy étterem nyitásához.

ELLE: Mik a következő projektek?

Oláh Anna: Most a novemberi kiállításra készülök, lesz egy nagyon izgalmas projekt a Design Héten is, valamint érkezik az új kollekció, az ELLE Fashion Days környékén. Közben az üzletekbe is rengeteg energiát fektetek, a minőségben nem kötök kompromisszumot, de a fókuszt áthelyezem: például nem célom az, hogy sok fizikai boltot nyissak. Az Irányi utcai és a mykonosi üzlet inkább élménytér, fontosnak tartom, hogy a vásárlóink számára legyen egy tér, ahol megélhetik az életérzést, színeket, anyagokat, hangulatot és hozzáállást amit a márka-család – hiszen már akkorává nőttünk – minden elemével igyekszünk közvetíteni. Az egyik mykonosi márka, a KOPAJOS – velük amúgy nagyon jó baráti kapcsolatot is ápolunk – felkértek a 10 éves évfordulójukra egy hatalmas 8 x 6 méteres fal performansz-festésére. Annyira jó volt az esemény, számomra ezek az óriási méretű projektek a leginspirálóbbak. Szeretném az egész világot megtölteni falrajzokkal, eljuttatni ezeket a live art performance-okat minél több helyre. Adjatok nagy falakat, én pedig egy filctollal és egy festékes bödönnel beutazom a világot, hogy mindenhol megteremtsem ezt az atmoszférát.