Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Munkahely

3-féle főnök típus, akit ki nem állhatnak a munkavállalók

2025. február 15.

2 perc olvasás

ELLE

főnök karrier munkahely
3-féle főnök típus, akit ki nem állhatnak a munkavállalók
© Shutterstock

A te főnököd milyen?


Sok esetében a munkavállalók nem a cégeket, hanem a főnökeiket hagyják el. De milyen típusú felettesek azok, akikkel nehéz együtt dolgozni? Most a listánkból kiderül, és kiderülhet, hogy már te is tapasztaltál-e meg hasonlót. 

A díva

Sajnos vannak olyan főnökök, akik még azt sem engedélyezik az alkalmazottaknak, hogy szemkontaktust létesítsenek velük. Emellett pedig sokszor még a beszélgetés sem történhet meg előzetes egyeztetés nélkül. A díva típusú feletteseknél gyakori az is, hogy késnek a találkozókról és megbeszélésekről. Ez megnehezíti a közös munkát, és rengeteg feszültséget szül.

A főnök, aki sosincs jelen

A menedzser munkájának része, hogy irányítsa a csapatát. Ezt nem tudja megtenni, ha sosincs jelen. Bár fontos, hogy az alkalmazottak önállóan is feltalálják magukat, az úgy mégsem teljesen működőképes, ha a főnökre sosem lehet számítani. Vezetőnek lenni kemény munka, és nem mindenkinek van meg az adottsága vagy a vágya hozzá. Ha valaki vállalja a főnök szerepét, akkor készen kell állnia arra is, hogy egy olyan időbeosztást készítsen, amibe beleférnek a munkavállalók is. Az időgazdálkodás, a szervezés és a türelem mérhetetlenül hasznos készségek minden főnök számára.

A „tedd, amit mondok, ne azt, amit teszek” főnök

Egy igazi vezető soha nem kérne olyasmit az alkalmazottaitól, amit ő maga nem hajlandó megtenni. Egy csapat akkor működhet jól, ha a főnök is elkötelezett, és nem csupán a munkavállalóitól várja ezt el.  A példamutatás az egyik legnehezebben elsajátítható készség sokak számára. Ebben segíthet a nyílt, őszinte kommunikáció az alkalmazottakkal. Emellett pedig a visszajelzés kérése is rendkívül fontos.

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Állás nélkül...
1

Állás nélkül maradhat az X-generáció, ezért nem akarják őket felvenni

2024.11.06. 1 perc olvasás

Állás nélkül maradhat az X-generáció, ezért nem akarják őket felvenni

Mi az a kávé...
2

Mi az a kávéscsésze teszt, amin a legtöbben megbuknak az állásinterjún?

2024.09.21. 2 perc olvasás

Mi az a kávéscsésze teszt, amin a legtöbben megbuknak az állásinterjún?

A csendes vá...
3

A csendes vágás az, amivel a cégek elérik, hogy felmondjon az alkalmazott

2024.05.08. 2 perc olvasás

A csendes vágás az, amivel a cégek elérik, hogy felmondjon az alkalmazott

4 lekezelő m...
4

4 lekezelő mondat, amit sok ember használ a munkahelyén anélkül, hogy észrevenné

2024.10.25. 2 perc olvasás

4 lekezelő mondat, amit sok ember használ a munkahelyén anélkül, hogy észrevenné

3 dolog, ami...
5

3 dolog, amit sose viselj egy állásinterjún

2024.08.22. 2 perc olvasás

3 dolog, amit sose viselj egy állásinterjún

3 dolog, ami...
6

3 dolog, amit tilos megtenned az állásinterjú után

2024.02.16. 2 perc olvasás

3 dolog, amit tilos megtenned az állásinterjú után

5 jel, hogy...
7

5 jel, hogy nem kedvelnek a munkahelyeden

2023.07.05. 3 perc olvasás

5 jel, hogy nem kedvelnek a munkahelyeden

4 dolog, ami...
8

4 dolog, amit sose mondj a főnöködnek

2024.12.09. 2 perc olvasás

4 dolog, amit sose mondj a főnöködnek

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves