Az állásinterjún sajnos már néhány elhibázott mondat is elég ahhoz, hogy a jó benyomás kártyavárként omoljon össze.
Sokan alábecsülik, mennyit számít a megfogalmazás, pedig egy-egy kijelentés támogatja vagy éppen rombolni is tudja a profizmusod képét. Összeállításunkban most megmutatjuk, melyek az a 4 tipikus mondat, ami sokszor elhangzik egy állásinterjún, pedig a HR-esek ki nem állhatják.
Azzal nincs semmi gond, ha érdeklődő vagy, és kérdéseket teszel fel, azonban egy efféle kérdés kizárólag arról tanúskodik, hogy te bizony nem készültél erre az interjúra. Senki nem várja el tőled, hogy fejből fújd a vállalat éves jelentését, de az alapoknak, mint például tevékenység, fő termékek, szolgáltatások stb....igenis illik utánanézni.
Átnéztem a weboldalukat és a legutóbbi sajtóanyagaikat: látom, hogy a xy terület most fókusz. Különösen érdekes volt számomra a legutóbbi projekt, szívesen mesélnék, hogyan tudnék ehhez értéket adni.
Hogy ez miért jobb? Mert felkészültséget és proaktivitást mutat, ezek pedig olyan dolgok, amiket egy cég jó eséllyel keres a munkavállalóiban.
Plusz tipp: hozz 3–5 célzott kérdést a csapat működéséről, mert ez azt mutatja, valóban érdeklődsz a pozíció iránt.
Ez első hallásra úgy tűnhet, rugalmasságról árulkodik, de valójában egy HR-es ebből azt szűrheti le, hogy nincsenek konkrét céljaid. A mindenre nyitott vagyok attitűd a gyakorlatban azt jelenti, nem tudod kiemelni az erősségeid, nem hiszel magadban. Egy toborzónak pedig így nehezebb lesz elképzelni azt, hogyan és hol illenél a csapatba.
A legerősebb tapasztalatom xy területen van, így leginkább a … csapatban tudnék azonnal értéket teremteni. Nyitott vagyok a … feladatokra is, mert ezek jól kapcsolódnak a korábbi tapasztalataimhoz.
Miért jobb? Pozicionál, mégis hagy mozgásteret. A HR-es így látni fogja, mire számíthat tőled.
Egy ilyen mondatot jó eséllyel kedves lojalitásnak szánsz, azonban ez azt mutathatja, nincs piaci kereslet irántad, és kétségbeesetten próbálsz kapaszkodni egy-egy lehetőségbe. Akár hiszed, akár nem, de még a karrier szakértők is azt mondják, ebben a kérdésben füllenthetsz egy kicsit, mert egyáltalán nem baj, ha a cégek versenyképesnek látnak.
Néhány, a profilomhoz illeszkedő lehetőséget párhuzamosan feltérképezek. Ugyanakkor az Önök pozíciója különösen jól illeszkedik az eddigi tapasztalataimhoz.
Miért jobb? Üzeni, hogy keresett vagy és céltudatos, de mégsem fenyegető.
Természetesen az rendben van, ha van egy gondolat a fejedben a fizetést illetően, de ha azonnal a számokról kezdesz el beszélni, akkor az azt üzeni, a pénz az egyetlen motivációd. Amennyiben ez így is van, azzal nincsen probléma, de ezt a cégnek nem kell feltétlenül megtudnia, pláne nem az első pár percben. A bértéma ideális esetben a folyamat közepe–vége felé jön elő, amikor már mindkét fél látja, hogy jó eséllyel létrejön az együttműködés.
Szívesen egyeztetek a kompenzációról is. Hasznos lenne előbb tisztázni a felelősségi kört és az elvárásokat, hogy a csomagot a piaci sávhoz és az általam hozott eredményekhez igazítsuk.
Miért jobb? Keretet ad, jelzi a piaci realitást, és professzionális tárgyalási attitűdöt mutat.
Ha egy állásinterjú nem zárul sikerrel, akkor jogosan merülhet fel benned a kérdés, mi lehet az oka? A helyzet az, hogy van néhány extra red flag – a fentieken túl –, amik rossz színben tüntethetnek fel téged, gyorsan mutatunk is hármat.
Személyes interjúnál nemcsak a késés lehet gond: a túl korai megjelenés is kellemetlen helyzetet teremt. A házigazdának felborítja az ütemezését, feszültséget kelt, és akár rossz rajtot is adhat a beszélgetésnek. A biztonságos érkezési idő: nagyjából 10 perccel a kezdés előtt. Ha előbb érsz, inkább sétálj egyet, frissítsd a jegyzeteidet, igyál egy kis vizet.
Az első percek döntőek. Rágógumi, fejre tolt napszemüveg, túl erős parfüm vagy dohányszag, illetve a magánéleted részletes tárgyalása mind-mind hibapont. Érkezz ápoltan és összeszedetten, köszönj tisztán és magabiztosan, majd maradj szakmai fókuszban: elég egy-két mondatos, frappáns bemutatkozás arról, miben vagy erős és hogyan kapcsolódik ez a meghirdetett szerephez.
Sokan úgy próbálnak jó színben feltűnni, hogy leértékelik az előző főnököt vagy csapatot, de ez szinte mindig visszaüt. A toborzó ilyenkor toxikus attitűdöt érzékel, és könnyen arra következtet, hogy a jövőben róluk is így beszélhetnél. Ha mégis előkerülnek nehézségek, maradj tárgyilagos és higgadt: fogalmazz meg tanulságokat („mit tanultál belőle”, „miben fejlődtél”), ne vádakat.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!