Te is helikopterszülő vagy? Ismerd fel a jeleket!

Legszívesebben te is minden akadályt elhárítanál a gyermeked elől? Akkor lehet, hogy te is helikopterszülő vagy. 

A helikopterszülő kifejezés Haim Ginott pszichológus 1969-ben megjelent, Between Parent and Teenager című könyvéből ered. A kötet egyik kamasz szereplője úgy jellemezte az édesanyját, mintha az egy helikopterként állandóan fölötte körözne. Igen, a helikopterszülő szinte folyamatosan figyelemmel kíséri gyermeke életét: az iskolai teljesítményét, a baráti kapcsolatait és a szabadidős tevékenységeit is. Igyekszik megóvni őt a csalódásoktól és a kudarcoktól, miközben mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen.

Bár a túlzott féltés mögött többnyire szeretet és jó szándék áll, ha mindig átvesszük az irányítást, éppen attól foszthatjuk meg a gyerekünket, amire a legnagyobb szüksége van: az önállóság és a magabiztosság kialakulásának lehetőségétől. De honnan tudhatjuk, hol húzódik a határ a gondoskodás és a túlzott kontroll között? És hogyan támogathatjuk gyermekünket úgy, hogy közben teret hagyunk neki a fejlődésre?

Ezek a szülők általában túlságosan óvják a gyermekeiket, és túlzottan aggódnak értük

– mondja Michelle M. Reynolds klinikai szakpszichológus.

A helikopterszülőség a túlzott szülői kontroll egyik formája: a szülő nemcsak segít, hanem gyakran a gyereke helyett dönt, intézkedik, és olyan feladatokat is magára vállal, amelyeket a gyermek már önállóan is meg tudna oldani. Ez idővel az önbizalmára, a problémamegoldó képességére és a kudarctűrésére is hatással lehet.

Miről ismerhető fel a helikopterszülő?

A túlzott kontroll már kisgyermekkorban megjelenhet, és a gyerek életkorával együtt változhat.

• Kisgyermekkorban: a szülő szinte folyamatosan irányítja a játékot és a viselkedést, így kevés lehetőséget hagy az önálló felfedezésre.
• Általános iskolás korban: beleszólhat abba, kivel barátkozzon a gyereke, megpróbálhatja kiválasztani a tanárát vagy az edzőjét, és a kelleténél többet segíthet a házi feladatokban, illetve az iskolai projektekben.
• Kamaszkorban és fiatal felnőttként: akár a tanárokkal való kapcsolattartást, az órarend összeállítását vagy a mindennapi teendők megszervezését is átveheti, noha gyermeke ezekre már önállóan is képes lenne.

A helikopterszülők gyakran túl nagy felelősséget vállalnak gyermekük élményeiért, sikereiért és kudarcaiért. Sokszor fel sem merül bennük, hogy a segítségük túlzó lehet, hiszen úgy érzik, mindent a gyerekük érdekében tesznek. De mi állhat a háttérben? Egyes szülők saját gyermekkori hiányaikat próbálják kompenzálni: ha korábban elhanyagoltnak, szeretetlennek vagy mellőzöttnek érezték magukat, felnőttként igyekezhetnek mindent megadni a gyerekeiknek, amiből nekik kevés jutott. A környezet is hatással lehet rájuk: ha azt látják, hogy más szülők minden akadályt elhárítanak gyermekeik útjából, könnyen úgy érezhetik, nekik is ezt kell tenniük.

Pedig a kudarc, a kemény munka és a bizonytalan kimenetelű helyzetek nem feltétlenül veszélyesek. Éppen ezek adhatnak lehetőséget a tanulásra és a fejlődésre.

Milyen hatással lehet a gyerekre a túlzott féltés?

A szeretetteljes, érdeklődő szülői jelenlét biztonságot ad, és támogatja a gyermek fejlődését. A probléma akkor kezdődik, amikor a döntéseket elsősorban a szülő félelmei irányítják, és a gyereknek alig marad lehetősége arra, hogy egyedül boldoguljon. Mit okozhat ez bennük?

Meggyengülhet az önbizalmuk. Ha a szülő rendszeresen átveszi az irányítást, a gyermekben az az érzés alakulhat ki, hogy a szülei nem bíznak a képességeiben. Emiatt olyan helyzetekben is bizonytalanná válhat, amelyeket valójában képes lenne megoldani.

Nehezebbé válhat számukra a kudarcok kezelése. Ha a szülő mindig eltakarítja az akadályokat, a gyerek kevés alkalmat kap arra, hogy megtanulja kezelni a csalódást, a veszteséget és a sikertelenséget. Pedig ezek az élmények is hozzájárulnak a kitartás és a problémamegoldó képesség fejlődéséhez.

Nem alakul ki náluk az önállóság. A cipő bekötése, az uzsonna elkészítése, a ruhák elpakolása vagy az iskolai teendők nyomon követése mind olyan hétköznapi feladatok, amelyek segítenek felelősséget vállalni. Ha a szülő ezeket is rendszeresen elvégzi a gyerek helyett, kevesebb lehetősége marad az önálló élethez szükséges készségek elsajátítására. A túlzott kiszolgálás emellett azt az érzést is erősítheti, hogy a környezetnek mindig a gyermek igényeihez kell igazodnia. Ez később a társas kapcsolataiban is nehézségeket okozhat.

Van előnye is a helikopterszülőségnek?

Bár a helikopterszülőséget többnyire negatív jelenségként emlegetjük, a fokozottan bevonódó szülők gyerekei gyakran megbízható támogatásra számíthatnak. Szüleik figyelemmel kísérik az iskolai teljesítményüket, segítenek a tanulási nehézségek leküzdésében, és igyekeznek közbelépni, ha gyermeküket bántalmazás éri, vagy egészségi, illetve mentális problémával küzd.

A különbség tehát nem abban rejlik, hogy mennyire törődünk a gyerekünkkel, hanem abban, hogyan tesszük ezt. Fontos, hogy érezze: számíthat ránk, ugyanakkor lehetőséget kapjon a döntéshozatalra, az új készségek elsajátítására és a hibáiból való tanulásra is.

Hogyan neveljünk önálló gyereket anélkül, hogy magára hagynánk?

• Ne oldjunk meg mindent helyette! Mielőtt közbelépünk, gondoljuk végig, valóban szüksége van-e a segítségünkre, vagy egyedül is boldogulhat.
• Engedjük hibázni! Egy rosszul sikerült feladat vagy csalódás nem feltétlenül kudarc, hanem lehetőség arra, hogy a gyerek megtanulja, hogyan próbálkozzon újra.
• Adjunk életkorának megfelelő felelősséget! Hagyjuk, hogy egyre több hétköznapi teendőt önállóan végezzen el, és fokozatosan vállaljon felelősséget a döntéseiért.
• Tanítsuk meg kiállni önmagáért! Ne mindig mi beszéljünk helyette a tanárokkal vagy az edzőkkel. Segítsünk neki megfogalmazni a véleményét, és megtanulni, hogyan kérjen segítséget, ha szüksége van rá.
• Legyünk mellette, de ne vegyük át az irányítást! Hallgassuk meg, támogassuk, és gondolkodjunk együtt a lehetséges megoldásokról, de hagyjuk, hogy a feladatok egy részét ő végezze el.

A cél nem az, hogy kevesebbet törődjünk a gyerekünkkel, hanem az, hogy úgy támogassuk, hogy közben bízzunk a képességeiben. Néha éppen azzal segítünk neki a legtöbbet, ha hátralépünk egyet, és hagyjuk, hogy saját tapasztalatokat szerezzen. A gyermek önállóságát nem az erősíti leginkább, ha minden nehézségtől megóvjuk, hanem ha biztonságos háttér mellett lehetőséget adunk neki a próbálkozásra és a hibázásra. A szeretetteljes támogatás és a megfelelő szabadság egyensúlya pedig segít abban, hogy magabiztos, kitartó és önálló felnőtté váljon.

(via)