Quantcast

Z generáció

Nyáry Luca: Pillangóhatás fénysebességen

Nyáry Luca: Pillangóhatás fénysebességen
© Eternity in an Instant

A régi sosem adja szívesen a helyét az újnak. Minden éppen legfiatalabb generáció megkapja, hogy rosszabb, mint az, amelyik felnevelte őt, hogy valamiképp meggyalázza az előzők gondosan felépített értékeit. 

A digitalizáció pedig csak még inkább kiemelte a korosztályok közötti különbségeket, olyan kultúrát teremtve, amelyben az egymással harcban álló generációk szüntelenül és egyszerre száz platformon emlékeztetik a legújabbat, az enyémet, a hiányosságaira. A türelmetlenségünkre, a telhetetlenségünkre, a gyengeségünkre, a szinte legendás szomorúságunkra és a túlontúl érzékeny természetünkre. Minden szokásra, iparra és termékre, aminek a kihalásáért mi felelünk. Az összes volt celebre, akit a mi véleményünk taszított le a trónról. A régi, rendes, egyszerű világra, amit hullámvasúttá tett a felbukkanásunk.  

És azt kell mondjam, hogy ezek nem hazugságok. A generációm pont olyan, mint amilyennek beállítanak minket. Csak gyakran kispórolják a kritika mellől a miértet. 

Valóban türelmetlenek vagyunk. Hiszen amióta hatévesen még egy kör bújócska helyett a kezünkbe nyomtak egy iPadet, minden sarkon az instant kielégülést keressük. Telhetetlenül és mértéktelenül fogyasztjuk a lehetőségeket, mert nem tudjuk, hogy mikor fogyunk ki a kölcsönvett időből. Gyengének tűnünk, mert nem fogadunk el egy olyan világot, ahol csak egymást elnyomva tudunk a víz felett maradni. Letargikusak lettünk, mert a történelem minden tudását birtokoljuk, de szinte semmit a hatalomból, ami ahhoz kell, hogy megváltoztassuk a saját történetünket. Érzékenyebbek vagyunk, mint kellene, mint szabadna, mert nem tudunk elbújni mások szenvedése elől. 

Nem szeretünk túlélni, és pláne nem bármi áron. Nem keressük foggal-körömmel az eszközöket, hogy fent maradhassunk ebben a rendszerben, hanem próbálunk létrehozni egy olyat, amiben mindünket szívesen látnak. Nemcsak a saját környezetünkben keresünk mintákat, hanem az egész emberiségben, miközben igyekszünk megőrizni a formálódó egyéniséget, amiről azt mondták, hogy a legfontosabb számunkra. Akaratlanul is énmárkákat alakítunk ki, minden profillal és kattintással, folyamatosan újradefiniáljuk magunkat, és azon vagyunk, hogy ezeket az új változatokat valahogy elhelyezzük a nagyobb képen. Azt tesszük, amit minden minket megelőző generáció, csak gyorsabban, színesebben és nagyobban, úgy, hogy illeszkedjen ehhez a száguldó, vibráló és nagyszabású korhoz, amiben élünk.

És talán ez az a részlet, ami miatt úgy gondolom, hogy a generációm legmegvetendőbbnek tartott hibái valójában nem is azok. 

Az, amit türelmetlenségnek neveztek, ugyanúgy cselekvőkészség is. A telhetetlenségünkben rejlik a kifogyhatatlan motivációnk. A gyengeségünk ellenállás, a szomorúságunk végtelen tudás szülötte, és az érzékenységünk maga az empátia.  

Régebben, a ti világotokban, ahol még nem kapcsolt fénysebességre a pillangóhatás, talán tényleg hiányosságok lettek volna, de a miénkben értékek. Abban az együttérzőbb, színesebb és globalizált társadalomban, amit mi próbálunk felépíteni, pontosan ezekre lesz szükségünk. Csak annyi a probléma, hogy még sokat kell várnunk arra a világra, és ha a minket megelőző generációk nem hajlandók meglátni bennünk a lehetőségeket, megvan az esélye, hogy mindannyian lekésünk róla. 

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.