Quantcast

San Marino

Nőnek lenni egy országban, ahol nincs legális abortusz

Nőnek lenni egy országban, ahol nincs legális abortusz
© fizkes/Getty Images

Történelmi jelentőségű népszavazásra készült San Marino: szeptember 26-án eldől, hogy továbbra is illegális marad-e az országban mindenfajta terhességmegszakítás. Az Elle az ott élő nőkkel beszélgetett.

„Számtalan oka lehet annak, ha egy nő az abortuszt választja, de senki sem engedheti meg magának, hogy megítélje, mi késztet bárkit arra, hogy önkéntesen a terhességmegszakításhoz folyamodjon. Sok évvel ezelőtt, 33 éves koromban, már egy gyönyörű kétéves kislány édesanyjaként én is az abortusz mellett döntöttem” – így kezdődik egy névtelenséget kérő San Marino-i nő vallomása, amelyet Karen Pruccoli, a San Marino-i Nők Egyesülete (UDS) tagja osztott meg az Elle újságírójával. Névtelenül, mert San Marino-ban az abortuszról nem lehet beszélni – legalábbis egy ideje még nem lehetett.

Ám amióta a San Marinó-i Nők Egyesülete megkezdte a harcot a terhességmegszakítás legalizálásért, a nők önismerete hónapok óta vita tárgyát képezi. A népszavazáshoz szükséges aláírások összegyűjtéséért mindent megtevő fiatalok és az ellenzéki fronton terjedő álhírek közepette egy ország sorsa pecsételődhet meg a szeptember 26-i történelmi szavazással.

Málta, Gibraltár, Andorra, Lengyelország és a Vatikán mellett San Marino is egyike azon kevés európai országnak, amelyben illegális az abortusz. Azok számára, akik mégis megszakítják a terhességet vagy ebben segítenek egy nőt (beleértve az orvosokat is), a büntetés háromtól hat évig terjedő szabadságvesztés lehet, attól függően, hogy milyen körülmények között történt a beavatkozás. (Figyelembe véve például az anya és a magzat egészségügyi kockázatait, a nem kívánt terhességet, valamint az esetleges nemi erőszak tényét.)

A névtelen tanúvallomás így folytatódik: „Egész jól megvoltam, miután megküzdöttem a szülés utáni depresszióval, persze nem egyedül. Pszichiátriai gyógyszereket szedtem, amelyek az akkori orvosok szerint lehetővé tették, hogy normális életet éljek. Rövid idő múlva váratlanul ért a hír az újabb terhességről; hirtelen eltűnt a nyugalmam. Milyen kárt okozna mérgezett szervezetem az embriónak? Röviddel ezután elkezdődött a családon belüli és kívüli megpróbáltatásaim sora. Mindenki mantraként ismételgette nekem, hogy ez egy ajándék az Úrtól, hogy minden rendben lesz, hogy még ha a magzat ’más’ is lesz, erős leszek!? Az orvosok nem nagyon tájékoztattak magukat, pedig tudták, hogy egy újabb terhesség milyen lelki következményeket generálna bennem.”

Idő előtt összegyűltek az aláírások

Az abortuszról szóló népszavazás az 50 éves üzletasszony és UDS-tag Karen Pruccoli szavaival élve a civilizáció harca. A 2019. szeptember 16-án újraalakult San Marinó-i Nők Egyesülete nevét azoktól az aktivistáktól kölcsönözte, akik a 70-es és 80-as években azért küzdöttek, hogy a nők passzív választójogot és állampolgárságot kapjanak, ha külföldi férfival kötnek házasságot (a nők 1982-ben kapták meg az állampolgárság megtartásának jogát). „Amióta újjászerveződtünk, az egyesületen belül ott vannak a múlt történelmi harcosai és a maiak is, a nagyon fiatalok” – mondja Karen.

Az abortusz legalizálása felé vezető út San Marinóban több évvel ezelőtt, 2003-ban kezdődött, ám a kormánynál több próbálkozás is süket fülekre talált. A mostani népszavazás első lépései végül 2021 februárjában valósultak meg, és az alkotmányosságot garantáló testület március 15-én nyilvánította elfogadhatónak a népszavazási kérdést, így kezdődhetett meg az aláírásgyűjtési szakasz, hogy még közelebb jusson az ország a megvalósításhoz. Május 31-én a gyűjtés a határozatképesség gyors elérésére való tekintettel idő előtt befejeződött, és az UDS átadta az összegyűjtött aláírásokat.

„Akarja, hogy a nő a terhesség tizenkettedik hetén belül, és még azt követően is megszakíthassa önként a terhességet, ha az anya életét veszély fenyegeti, vagy ha a magzaton olyan fejlődési rendellenességek láthatók, amelyek komoly veszélyt jelentenek a nő testi vagy lelki egészségére?” – hangzik a népszavazás fő kérdése, amely Karen Pruccoli szerint világos és egyértelmű. „Mindössze azt kérjük, hogy az abortusz bűncselekmény helyett a nők szabad választása lehessen a várandósság 12. hetéig, azon túlmenően pedig dekriminalizálják a terápiás abortuszt, a nő életének megmentése érdekében.”

Nyitva áll a kiskapu

Ha a szeptember 26-i népszavazáson az „igen” válaszok győznek – és mivel San Marino szavazóképes lakossága körülbelül 33 ezer fő, a végeredmény még éjfél előtt meglehet –, akkor a parlamentnek 6 hónapja lesz arra, hogy az abortusz-kérdést egy teljesebb és mélyrehatóbb jogszabályba foglalja. „A nemleges eredmény esetén sem fogunk megállni, mert ezen az úton tovább kell mennünk. A polgárok ezt kérik tőlünk, és mi nem adjuk fel” – jelentette ki Karen Pruccoli.

A San Marino-i nők ez idáig jobb híján alkalmazkodtak az abortusztilalomhoz, és szükség esetén a határon túl kerestek lehetőséget a nem kívánt terhesség megszakítására. „Ez az a kiskapu, ami miatt az abortuszt soha nem legalizálták az országban. Úgy tartják, a nők mindennel boldogulnak: gyerekekkel, idősekkel, munkával és így az abortusszal is. Így aztán Olaszországban voltunk kénytelenek esdekelni ezért a jogunkért” – mondja az egyesület tagja.

Az abortuszon átesett San Marino-i nőkről nincsenek hivatalos statisztikák, de becslések szerint évente körülbelül tíz esettel lehet számolni. „Ha úgy döntesz, hogy a határon túl végezteted el a beavatkozást, úgy érezheted, olyasmit teszel, amiért a hazádban bűnösként, bűnözőként fognak rád mutogatni. Azzal a tudattal teszed ezt, hogy nem egyenlő jogokkal rendelkező állampolgár vagy. Úgy teszel, mint a bűnözők, rejtőzködsz, és nem beszélsz róla senkinek. Ez további terhet ró a San Marino-i nőkre.”

Nehéz, de tudatos döntés

„Erős voltam és elszánt, mindennel és mindenkivel szembeszállva követeltem, hogy egyedül dönthessek arról, folytatom-e a terhességemet vagy sem – folytatja a névtelen nő –, magam tanulmányoztam, dokumentáltam és számos szakemberrel felvettem a kapcsolatot, hogy megértsem, mi történhet az embrióval a pszichotróp gyógyszerek használata miatt az első trimeszterben. A válaszok különböző oldalról a következők voltak: veleszületett, néha visszafordíthatatlan szívfejlődési rendellenességek, akut tüdőproblémák, végtag-, sőt belső szervi rendellenességek, nem is beszélve mindenféle kognitív hiányosságról. Így végül, amit meghoztam, az életem legnehezebb, de legtudatosabb döntése volt. Lehetőségem nyílt arra, hogy abortuszt végeztessek – persze nem szabad emberként a hazámban, hanem kíséret és segítség nélkül Olaszországban, félig-meddig titokban, egy magánklinikán, ahol kényelmetlenül éreztem magam és elítéltek.”

Amikor arról kérdezzük Karent, hogy az abortuszhoz való jog el nem ismerése miatt ő az országában másodrendű állampolgárnak érzi-e magát, nagyot sóhajt, mielőtt válaszolna. „San Marino-ban nőnek lenni mindig azt jelenti, hogy harcolni kell a családokban, az intézményekben és a politikában nagyon mélyen gyökerező patriarchátus ellen. San Marino polgárának lenni nehéz, mert mindenért folyamatosan küzdeni kell. Soha nem kaptunk semmit, mindig nekünk kellett megharcolni mindenért. Ennek a népszavazásnak nyilvánvalóan súlya van az abortusz kérdésében, de talán annak tudatosításában is, hogy a nőket nem reproduktív testeknek, hanem személyeknek kell tekinteni. Azt akarjuk, hogy embereknek tekintsenek minket.”

A fiatalok is érzik a súlyát

Ha évekkel ezelőtt embereknek tekintették volna őket, akkor az abortuszt választó nők sok fájdalmat elkerülhettek volna. „Ha akkor az abortusz legális lett volna San Marino-ban, minden másképp alakult volna számomra, minden bizonnyal könnyebb lett volna egy olyan országban, ahol a terhességmegszakítást elfogadják és jogként ismerik el. Azóta azonban nem volt olyan nap, amikor ne lettem volna teljesen biztos abban, hogy a legjobb döntést hoztam magam, a családom és mindenekelőtt a meg nem született gyermekem számára.”

Karen szerint a fiatalok érzik ennek a népszavazásnak a súlyát, és sokat vettek részt benne, különösen az aláírásgyűjtés fázisában. „Úgy vélik, hogy ez az ország nem gondolhat arra, hogy továbblépjen és nemzetközi kontextusba megállja a helyét a most hatályos törvénnyel.” Az Európai Parlament csupán néhány nappal ezelőtt fogadott el egy állásfoglalást, amelyben az abortusz megtagadását nemi alapú erőszaknak minősítenék, és ez Karen szerint további lökést adhat az „igen” szavazatok irányába.

Az egyesület tagjai bizakodóak, úgy érzik, az újabb kísérlet végre valóban több jogot adhat a nőknek. „Mi, a San Marino-i Női Egyesület úgy gondoljuk, hogy az ország a politika előtt jár, és ezt az elmúlt években a polgári egyesülések révén bizonyítottak. Szintén fontos mérföldkő volt 2019-ben a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetések eltörlését 71%-os eredménnyel támogató referendum. Úgy gondoljuk, hogy a civil társadalom készen áll az abortusz legalizálására.”

Forrás: Elle