Rihanna ragyog a boldogságtól.
Mint megírtuk, május 6-án megrendezték a 2025-ös Met-gálát. Az est legnagyobb sztárja Rihanna volt, aki a bejelentette, hogy a harmadik gyermekével várandós. A kilencszeres Grammy-díjas énekesnő a rendezvény témájához illő fekete ruhát viselt a Marc Jacobstól. A megjelenését pedig egy kalappal dobta fel.
A 37 éves sztár és a párja, A$AP Rocky már két gyermek büszke szülei. 2022. március 13-án megszületett az első közös fiuk, RZA Athelaston Mayers. 2023 augusztusában pedig az énekesnő életet adott a második gyermeküknek, aki szintén kisfiú lett, és a Riot Rose Mayers nevet kapta. Egyelőre nem tudni, hogy a harmadik baba milyen nemű lesz, de a pár már nagyon várja az érkezését.
Az énekesnő egyébként 2024-ben úgy nyilatkozott, hogy annyi gyereke lesz, amennyit Isten szeretne. Az akkori interjújában hozzátette, hogy még két babának legalább örülne, és az is boldoggá tenné, ha az egyikük kislány lenne. A lényeg azonban az, hogy egészségesek legyenek.
Rihanna gyönyörű, megérdemli a boldogságot
– írta egy kommentelő.
A legjobb Met-gálás bejelentés
– jegyezte meg valaki más.
Mint megírtuk, ismét anyai örömök elé néz Karlie Kloss. Az egykori Victoria's Secret modell az Instagram oldalán jelentette be néhány hete, hogy a harmadik gyermekével várandós. A népszerű sztár posztja alá csak úgy özönlöttek a gratulációk a hírességektől és a rajongóktól is. Karlie Kloss 2012-ben kezdett randizni Joshua Kushner üzletemberrel. Az eljegyzésre és az esküvőre 2018-ban került sor. A párnak azóta két közös fiúgyermeke született, az egyikük 2021-ben, míg a kisebbik 2023-ban.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!