Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

119

Gyerekeknek szóló segélyhívót vezetnek be Romániában

2022. január 06.

1 perc olvasás

ELLE

bántalmazás gyermekjólét segély segélyvonal Románia segélykérés
Gyerekeknek szóló segélyhívót vezetnek be Romániában

A nehéz helyzetben lévő vagy bántalmazott kiskorúak ezentúl így is segítséget kérhetnek.

Nehéz helyzetben levő gyermekek megsegítésére alkalmas gyermek-segélyhívószámot hoztak létre Romániában, amelyet akár a bántalmazott kiskorúak is használhatnak – jelentette be Gabriela Firea családügyi miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy szerdától a megszokott 112-es segélyhívószám mellett működik a 119-es gyermek-segélyhívószám is, amelyre a bántalmazott, elhagyott, éheztetett és egyéb nehéz helyzetben levő gyerekekről lehet értesíteni a hatóságokat. Ily módon olyan gyermek is segítséget kérhet, aki úgy érzi, hogy visszaélést követtek el vele szemben, trauma érte, nélkülözni kénytelen vagy egyéb vészhelyzetbe került. A tárcavezető arra biztatta az állampolgárokat, hogy bárki hívja a segélyhívószámot, akinek tudomása van bántalmazott, elhagyott gyerekről még akkor is, ha nem rokona a kiskorú. A miniszter hangsúlyozta, hogy Romániában is alkalmazni kell olyan modelleket, amelyek sikereseknek bizonyultak az Európai Unióban.

Sürgős esetben azonnal lépnek

Az állandó jelleggel működő ingyenes segélyhívószám összeköttetésben lesz a 112-es segélyhívószámmal azokra az esetekre, amikor veszélyben levő gyereket azonnal meg kell menteni. A nem azonnali beavatkozást igénylő hívások tartalmát a szakemberek elemezni fogják és fontossági sorrendet állítanak fel a jelentett esetek között.

Romániai felmérések szerint szinte minden második gyermeket fizikai bántalmazás ér a családban, 18 százalékuk éhezik, 5 százalékukat pedig az iskolában éri bántalmazás.

Forrás: MTI

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
1

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
2

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
3

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
4

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
5

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
6

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
7

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
8

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

ezek is érdekelhetnek

Jamie Foxx-ot szexuális zaklatással vádolják, itt vannak a részletek

2023.11.23. 2 perc olvasás

Szexuális zaklatás

4 dolog, amit tenned kell, ha a gyereked bántja a társait

2023.09.08. 3 perc olvasás

Zaklatás

Ez a legfurcsább fegyver, amit a nárcisztikus az áldozata ellen használ

2023.09.02. 2 perc olvasás

Trükközés

Florence Pugh megdöbbentő vallomása: „Bántalmaztam saját magam”

2023.03.31. 2 perc olvasás

FEHÉR ÉJSZAKÁK

9 gyakori kifejezés, amit a nárcisztikusok használnak a manipulációra

2023.03.02. 2 perc olvasás

JELEK

Ezeken a csodálatos helyszíneken forgott a Wednesday Romániában

2023.01.13. 3 perc olvasás

SIKERSZÉRIA

Brad Pitt reagált Angelina Jolie brutális vádjaira

2022.10.06. 1 perc olvasás

VÁLÁS

  Fotók kerültek elő Angelina Jolie sérüléseiről, miután elfajultak a dolgok Brad Pittel

2022.08.19. 2 perc olvasás

Brangelina harca

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves