Quantcast

Bérszakadék

A feleségek világszerte kevesebbet keresnek, mint a férjeik

A feleségek világszerte kevesebbet keresnek, mint a férjeik
© GoodLifeStudio/Getty Images

Frissen készült, globális tanulmány vizsgálta a párok közötti jövedelemkülönbségeket, és kiderült: a legtöbb esetben a nők fizetése maradt alul.

Mintegy 2,85 millió, 18 és 65 év közötti heteroszexuális párokból álló háztartás adatait elemezték ki Hema Swaminathan és Deepak Malghan kutatóprofesszorok, a párok között fennálló jövedelemkülönbségekre fókuszálva. A csaknem négy évtizedet felölelő kutatás (melyben az 1973 és 2016 közötti időszakot vették alapul) megállapította: a vizsgált 45 ország egyikében sem keresnek többet a házaspárok női tagjai, mint a férfiak.

Nincs kivétel

A szakértők úgy hivatkoztak a háztartásokra, mint „feketedobozokra”, amelyekbe csak nagyon ritkán nézünk bele. „Az általános feltételezés az, hogy egy háztartáson belül a jövedelmek összevonásra kerülnek, és egyenlően oszlanak meg. Ugyanakkor a háztartások gyakran nagy egyenlőtlenségek helyszínei – mi ezt szerettük volna feltárni” – mondta a BBC-nek Swaminathan professzor.

Az országokat az általános egyenlőtlenség és a háztartásokon belüli egyenlőtlenségek alapján rangsorolták a kutatók. „A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy ha egy házaspár mindkét tagja dolgozik, nincs egyetlen olyan ország sem – még a leggazdagabb vagy a legfejlettebb részeken sem –, ahol a feleségek annyit keresnének, mint a férjeik” – hívta fel a figyelmet Malghan professzor. Kiemelte, még a skandináv országokban, ahol a világon a legalacsonyabb a nemek közötti egyenlőtlenség, is többet keresnek a férfiak, mint a feleségük.

A nők alacsonyabb jövedelme mögött több ok is meghúzódhat. A tanulmányban is szerepel, hogy kulturálisan a legtöbb helyen még mindig a férfiakat tekintik a kenyérkeresőnek, a nemek közötti bérszakadék és az egyenlőtlen bérezés pedig a világ számos részén tetten érhető. Szintén közrejátszik, hogy sok nő a szülés után átmenetileg vagy végleg otthagyja a munkahelyét, ráadásul a fizetetlen házimunka és a gondozás is nagyrészt a nők feladata.

Hátrányos helyzetbe kerülnek a nők

A kutatók felhívták a figyelmet arra is, hogy a nők alacsonyabb jövedelme a gazdaságiakon túlmutató következményekkel járhat, ami hatással lehet a háztartáson belüli dinamikákra, valamint hosszú távon hátrányos helyzetbe hozhatja a nőket. „A háztartásbeli hozzájárulás láthatatlan, míg a pénz látható. Tehát egy fizetést kapó feleség, aki pénzt hoz a családi kasszába, bizonyos státuszt élvez. A saját kereset növeli a tárgyalási képességet, alkupozíciót ad a nőknek, és a bántalmazó helyzetből való kilépést is elősegíti” – mutatott rá Swaminathan professzor.

Az átfogó kutatás szerint a jövedelemkülönbség hosszú távon a pénzügyi biztonságra is negatív hatással van, a nőknek alacsonyabb lesz a megtakarításuk és a vagyonfelhalmozásuk, emiatt idősebb korukban is kevesebb jövedelemhez juthatnak, mint férfi társaik. Öröm az ürömben, hogy a helyzet az elmúlt években javuló tendenciát mutat: a háztartáson belüli egyenlőtlenségek 1973 és 2016 között megközelítőleg 20%-kal csökkentek.