Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Fizetés

Károly király vagyona: ennyi pénze van igazából a brit uralkodónak

2025. július 17.

2 perc olvasás

ELLE

angol királyi család fizetés Károly király
Károly király vagyona: ennyi pénze van igazából a brit uralkodónak
© Shutterstock

Amióta Károly király 2022-ben elfoglalta a brit trónt a jövedelme az érdeklődés középpontjában került. 


Az biztos, hogy Károly király kiterjedt birtokai és bevételi forrásai révén jelentős évi jövedelemmel rendelkezik, de nyilván a kíváncsik azt szeretnék tudni, pontosan mennyi is az annyi. Összeállításunkból most megtudhatod, hogy a becslések szerint mennyi a britek uralkodójának fizetése. 

Állami vagyon, magánvagyon 

Amikor Károly király vagyonáról beszélünk, akkor fontos különbséget tenni a személyes és az állami tulajdonban lévő vagyon között. Míg előbbit az uralkodó ténylegesen birtokolja, addig az utóbbit valójában nem. Tehát a Crown Estate, azaz nagy-britanniai ingatlanvagyon a mindenkori uralkodó tulajdonában van, de nem az uralkodó magántulajdona, így az ehhez kapcsolódó pénzeket nem is ő kezeli. Ez kvázi egy független, kereskedelmi vállalkozás, aminek a célja a vagyon kezelése és értékének növelése a nemzet javára. Az innen származó bevételekből egyébként egyebek között a Buckingham-palota felújítását is finanszírozzák.

Na, de akkor mennyi pénze van Károlynak? 

A Sunday Times Rich List 2025 szerint Károly személyes vagyona ennek ellenére elérheti a 640 millió fontot, ami közel 300 milliárd forintnak felel meg. Ez az összeg azonban nem tartalmazza a fentebb említett Crown Estate vagyonát, ez csupán a magántulajdona, amibe beletartozik a Sandingrham birtok, a Balmoral kastély, valamint egyéb befektetések, antik tárgyak, ékszerek, ritka autók és műalkotások. Sőt, a királynak jelentős bevétele származik a Duchy of Lancaster magánbirtokból, amelyet a mindenkori brit uralkodó mint a Lancaster hercege birtokol. Ez gyakorlatilag egy ősi örökség, aminek az a célja, hogy jövedelmet biztosítson az uralkodónak. 

Így sem a világ leggazdagabb embere 

Egészen döbbenetes, de ezek a számok alapján Károly bizony nem a világ leggazdagabb embere, de kétségtelen, hogy birtokai és rendszeres bevételei révén anyagi biztonságban él. 

Mi lesz a vagyonnal? 

Érdekesség, hogy a királyi vagyonra nem vonatkozik az örökösödési adó, vagyis, amikor Vilmos herceg egyszer trónra lép, akkor a Duchy of Lancaster és minden magánvagyon automatikusan rá száll teljesen adómentesen. Ez egyébként már régóta vita tárgyát képezi, főleg azért, mert a királyi család kiadásai rekordmagasak általában. 

(via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markl...
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

„Kamilla elh...
2

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes l...
4

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az...
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla herc...
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly királ...
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves