„Virtuális kapcsolatban vagyok egy nős férfival”

"Ha férjnél lennék, boldogan vagy boldogtalanul, biztos vagyok benne, hogy kínozna, ha megtudnám, hogy a páromnak titkos kapcsolata van valakivel"

Az anyámat hibáztatom érte. Ő volt az, aki összehozott egy nős férfival. New Yorkban tanultam és a diplomám megszerzésére készültem, amikor egyik nap kora délután felhívott az anyám azzal, hogy „öltözz fel csinosan és gyere ide” mondta – az „itt” az egy hotel volt az Upper West Side-on, ahol ő is tartózkodott miközben meglátogatott.

Kiderült, hogy miközben a kávéját itta a hotel bárjában, beszélgetni kezdett egy vonzó férfival és a fejébe vette, hogy mi pont jók lennénk egymásnak. Nem tévedett; a kávézás ír kávézással folytatódott, majd alkoholos italok jöttek, ahogy leszállt az este. Megnyerő volt – nem sokkal idősebb, mint én, de sokkal több, mint azok a fiúk, akikkel a főiskolán találkoztam.

Végig kapcsolatban maradtunk, amíg a városban voltam. Többször meghívott – a legjobb étterembe vacsorára, aznap, amikor lediplomáztam, italra – de mindig találtam valami okot arra, hogy az utolsó pillanatban lemondjam. Még most sem tudom, hogy miért. Nagyon oda voltam érte: elkezdtünk szextingelni és az az izgalom, amikor felvillant a neve a telefonom képernyőjén, soha nem tompult el. De amíg New Yorkban éltem, szexuálisan bántalmaztak, amit titokban tartottam és sosem mondtam el a szüleimnek. Ez tudat alatt bonyolulttá tette a férfiakkal való kapcsolatomat egy időre.

Miután lediplomáztam, visszaköltöztem Angliába. Beszéltünk néhányszor telefonon, de hamarosan eltűntünk egymás életéből. Aztán 2019 végén teljesen váratlanul felhívott. Szingli voltam, valójában még most is az vagyok, és izgatott voltam, hogy hallok felőle. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy megszakadt a kapcsolatunk és szeretné folytatni.

Ahogy beszélgettünk, a hangulat egyre intimebb lett. Elmondta, hogy az egyik legnagyobb bánata, hogy sosem volt igazi párkapcsolatunk és hogy mindig ott voltam a gondolataiban, pedig már évek teltek el azóta. Hogy bebizonyítsa, képeket küldött egy termékről, amit tervezett és rólam nevezett el (vállalkozóként dolgozik). Ez volt az a pillanat, amikor azt is elmondta, hogy nős.

Annak ellenére, hogy ezt elmondta, ott folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk New Yorkban, a szokásos szexting és – részemről először – a telefonszex. A korlátozások előtt rendszeres kapcsolatban voltunk, telefonon beszéltünk hetente többször is – gyakran órákig – közben pedig üzeneteket küldtünk egymásnak. A legtöbb telefonhívás egyáltalán nem volt kihívó. Beszéltünk a napunkról, a karrierünkről, a világ helyzetéről; normális dolgokról. Az üzenetek viszont már korhatárosak voltak. Elég sok egyértelmű késő esti üzenetváltás ment és fotókat is küldtünk egymásnak. A bezártság megnehezítette, hogy telefonon beszéljünk egymással, ezért ez most ritkábban történik meg, de amiről beszélünk, és amit üzenünk egymásnak, az ugyan az maradt.

Sosem éreztem magam bűnösnek abban a pillanatban, de a fenntartások belopakodtak a másnap reggel hideg fényével. Azt hiszem, a kapcsolatunk kisebb bűnnek tűnik, mert sosem léptünk át semmilyen fizikai vonalat – még csak nem is csókolóztunk – és mert azt mondta, hogy nem boldog a házassága. Mégis tudom, hogy amit csinálunk az nem helyes. Ha férjnél lennék, boldogan vagy boldogtalanul, biztos vagyok benne, hogy kínozna, ha megtudnám, hogy a páromnak titkos kapcsolata van valakivel. Mindig azt feltételeztem, hogy a tiltott kapcsolatoknak logisztikai rémálomnak kell lenniük, hogy ezek titkolózásról és csalásról szóló viszonyok, de nem ez volt a tapasztalatom.  Hallgatólagos megállapodásunk volt, hogy mindig ő hív, nem fordítva, így nem kell aggódnom, hogy a felesége válaszol egy hívásra. Rendszeresen autózik más államokba a munkája miatt, mivel vállalkozó és ez az üzletének az alapja. Még a járványveszély alatt is dolgozott (bár ritkábban) és út közben szokott felhívni.

Az egész dolog biztonságosnak tűnik, az én oldalamról legalább is – nem csak logisztikai, hanem érzelmi szempontból is. Visszatekintve a korábbi romantikus életemre, az egész olyan, mint az el nem érhető férfiak névjegyzéke, és elég terápián voltam ahhoz, hogy megértsem, hogy ez, valamilyen szinten, az én választásom. Egy gyerekkori trauma miatt mélyen gyökerező félelmem van amiatt, hogy elhagynak és emiatt, hogy elkerüljem a sorsot, olyan emberekkel kerülök romantikus kapcsolatba, akik nem tudnak elhagyni, mert soha sem lehetnek velem igazán. A múltban olyan férfiakkal voltam együtt, akik csak érzelmileg voltak elérhetetlenek. De ki a legkevésbé elérhető, ha nem valaki másnak a férje?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, fogalmam sincs, hogy ez az egész hogyan fog végződni. Egyszer megkérdezte, még a lezárások előtt, hogy meglátogatnám-e New Yorkban. A lezárás ezt lehetetlenné tette egy időre, de még ha a nemzetközi utazás újra lehetséges és biztonságos is lesz, kétlem, hogy meglátogatom. Az erkölcs határozottan szerepet játszik a döntésemben: tudom, hogy ez rossz logika, de az ötlet, hogy átlépjem a fizikai határokat, nagyon különbözik a virtuális flörtöléstől. De ugyanakkor azt is gondolom, hogy a látogatás tönkretenné a fantáziát – amiért, azt gyanítom, mind a ketten ebben a kapcsolatban vagyunk.