Akik a papokat szeretik

Vannak dolgok, amelyekről nem szeretünk beszélni. Ilyen dolognak gondolhatjuk a papokba szerelmes nők témáját is. Mennyivel egyszerűbb állandóan azon keseregni, hogy az Egyház felszentelt férfijai letérnek a cölibátus útjáról, és nem azt megkérdezni: igaziból ki miatt is tették ezt?

Vannak dolgok, amelyekről nem szeretünk beszélni. Vagy mert kényelmetlen, vagy mert feleslegesnek érezzük... Ilyen dolognak gondolhatjuk a papokba szerelmes nők témáját is. Mennyivel egyszerűbb állandóan azon keseregni, hogy az Egyház felszentelt férfijai letérnek a cölibátus útjáról, és nem azt megkérdezni: igaziból ki miatt is tették ezt?

Nagyon is érdemes a papi kiugrások másik oldalát megnézni, azaz a nőket, akik papokba szeretnek bele. Erről a kérdésről többek között egy olyan lányt kérdeztünk meg, aki nagyon komolyan veszi a vallását, de egyszer az ő száján is kicsúszott, hogy kicsit beleszeretett a papjába. Az eset egyáltalán nem egyedülálló. És persze nem azt kell elképzelni, hogy tüzes vágyban égő, mélyen dekoltált nők papokat próbálnak elcsábítani a gyóntatószékben. “A pap kicsit olyan, mint egy jó tanár vagy egy orvos, aki meggyógyított minket. Hajlamosak vagyunk beleszeretni, főleg mi, nők, akik gyámolításra szorulunk, de ezt egyre kevésbé kapjuk meg. A pap valahol egy erős férfi, aki törődik velünk és figyel ránk, akibe olyan tisztán lehet beleszeretni, mint senki másba” – teszi hozzá, és azt is elmondja, szerinte az ő papja pontosan érezte, mikor kell egy kicsit visszahúzódnia, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. A papok megérzik az ilyesmit, és pontosan tudják, hogyan kell a távolságot tartani. Mindez persze nehéz dolog – nem csoda, hogy a papokkal kapcsolatos legtöbb legenda és tévhit a cölibátussal függ össze. Sőt, magának az egyháznak is ez az egyik legvitatottabb pontja. Vannak olyan egyházközeli emberek is, akik szerint idejétmúlt, de az biztos, hogy bárki bármit is gondol, a cölibátus tartja magát. Azonban a valódi nehézség nem kimondottan a szex fizikai hiánya, hanem a magány. Megkérdezett egykori kispapunk szerint ma egy papnak sokkal nehezebb szembenéznie a cölibátussal, mint 100-150 évvel ezelőtt, amikor maximum egy kivillanó boka zavarhatott be. “Ma az utcán, a plakátokon, mindenhol ömlik a szemünk elé az erotika, és ezzel nagyon nehéz megbirkóznia egy olyan embernek, aki ígéretet tett, hogy minden erre vonatkozó aktivitást kizár az életéből – mondja. − A másik dolog, hogy a cölibátus azért is újragondolandó, mert például a görög katolikusoknál, ahol a pap nősülhet, és ezáltal családapaként is példát mutat a közösségnek, sokkal kevesebb a válás.” Ugyanakkor olyan papok, akik nem ugrottak ki, és nem is akarnak kiugrani, magabiztosan állítják, hogy bár szembekerülnek vágyakkal, egy magasztosabb cél érdekében képesek azokat elutasítani magukban. Egy azonban biztos: a papok is emberek. Jönnek-mennek, beszélnek és figyelnek, interneteznek, sportolnak vagy akár motoroznak. Van, hogy tévednek, mint ahogy minden ember tévedhet. Vannak jó papok és rossz papok is. Viszont akár egy életen át tartják a hivatásukat, akár nem, egyéni történeteikből felelőtlenség az egész egyházra vonatkozó általánosításokat levonni. Főleg ha ez a történet egy nagy kudarc. Mert ahogy az egyik pap fogalmazott: egy papot igazából csak egy másik pap érthet meg. Még több érdekességért a papi életről és a kiugrásokról lapozzuk fel az Elle magazin január-februári számát!