Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Meglepő

Hilary Duff kisfia végignézte testvére születését

2021. április 19.

1 perc olvasás

ELLE
Hilary Duff szülés otthonszülés
Hilary Duff kisfia végignézte testvére születését

A színésznő otthon adott életet harmadik gyermekének úgy, hogy közben 9 éves kisfia is jelen volt.

Hilary Duff március 24-én adott életet harmadik gyermekének, egy kislánynak, aki a Mae nevet kapta. A színésznő egy fotót is megosztott követőivel az Instagramon, amelyből kiderül, hogy nem kórházban, hanem saját otthonában csinálta végig a szülést. Hilary nemrégiben egy podcast beszélgetésen mesélt arról, miért volt számára fontos, hogy a nagy pillanatnál a dúlája és párja mellett legidősebb kisfia, a 9 éves Luca is jelen legyen.

„Nagyon nyíltan és őszintén beszélgettünk vele a női erőről és arról, hogyan születik meg egy kisbaba. Mindent tud a menstruációról is, mert fontosnak tartom, hogy később teljesen természetesnek vegye, hogy az életében fontos szerepet betöltő nőkkel ezekről a témákról is beszélgethet.” Annak, hogy Luca jelen lehetett a kistestvére születésénél, Hilary szerint felnőttkorában lesz majd érezhető a hatása. „Amikor majd készen állnak a párjával arra, hogy gyereket vállaljanak, szeretném, ha tiszteletben tartaná azt, hogyan szeretne életet adni a babának a kedvese. Ha otthon, akkor otthon, ha kórházban, akkor kórházban. Számára mindkét opció elfogadható lesz” – magyarázta. 

Hilary jelenleg 3 gyermek édesanyja, Luca 9, Banks 2, Mae pedig egy hónapos. Hilary kisfiának kórházban, két kislányának pedig otthon adott életet.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
1

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
2

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
5

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
6

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
7

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
8

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

ezek is érdekelhetnek

„Ez az én testem” – Rachel McAdams szőrös hónaljjal szerepel a címlapon

2023.04.19. 2 perc olvasás

SELF LOVE

„A férjem szülés közben veszekedett velem, hogy az anyja nevezhesse el a gyerekünket”

2023.03.11. 4 perc olvasás

PERFECT TIMING

„Fogalmam sem volt, hogy terhes vagyok, végül otthon szültem meg a lányunkat”

2023.03.08. 3 perc olvasás

CRYPTIC PREGNANCY

Fotó: Blake Lively először jelent meg a negyedik gyermeke születése után

2023.02.27. 2 perc olvasás

NEW PHOTOS

"13 hónapon belül kétszer szültem ikreket"

2023.02.21. 2 perc olvasás

ROUND TWO

Sokkoló felvetés: agyhalott nők válhatnának béranyává?

2023.02.07. 4 perc olvasás

MAGZAT

John Legend először mutatta meg harmadik gyermekét, és a nevét is elárulta

2023.01.20. 2 perc olvasás

Baby Girl

Megható sorokkal búcsúzott a gyerekkori szerelmétől, Aaron Cartertől Hilary Duff

2022.11.07. 1 perc olvasás

Gyász

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves