Kés alá feküdt a kollégánk, itt a beszámolója

Nem szerepelt a terveim közt, mégis szemhéjplasztikai beavatkozáson estem át. Elmesélem, hogy jutottam el idáig és miért.

Dr. Boros László plasztikai sebész ismeretségét a Rúzs és Más blogomnak köszönhetem, melynek orvos-esztétikai témájú cikkeit a minap lelkesen kommentelte a doktor. Természetesen ráírtam, hogy megköszönjem az elismerő szavait, és pár nap múlva már a rendelőjében találkoztunk egy konzultáció keretében. Kiderült ugyanis, hogy a doktor úr a megereszkedett szemhéjak specialistája, ilyenekkel pedig én is rendelkeztem. Hiába sminkelem a szememet, nem látszik, és a tusvonal sem a szándékaim szerint kunkorodik. Ráadásul az egyik szemem szűkebbé válik egy széles mosolynál (ami pedig gyakori mimikám). Mégis annak reményében érkeztem a találkozóra, hogy valami kis könnyed esztétikai beavatkozással megoldható a problémám. Ám 5 perc beszélgetés után szembe kellett néznem a megmásíthatatlan ténnyel, mivel várakozásaimmal ellentétben a szememre telepedő szemhéjra sajnos nem valami kis gyors non-invazív módszert javasolt, hanem egyből szemhéjplasztikát… 

Fáradt arcból friss-fiatalosat 

A hirtelen sokkon túllendített a szakmai kíváncsiság, szerettem volna minél többet megtudni az orvosomról és persze a beavatkozásról. Dr. Boros már 20 éve töretlen lelkesedéssel adja vissza a tekintetek fiatalságát: "Ez egy nagyon hálás feladat, mivel helyi érzéstelenítésben történő rövid beavatkozással látványos változást tudunk előidézni. Ha valakinek van hozzá érzéke, nagyon szép a végeredmény: a fáradt, szomorú tekintetből kipihentet, fiatalosat varázsol." Ezután részletesen elmagyarázta a beavatkozás menetét, ami elég megnyugtatónak hangzott. Közben azon kattogott az agyam, hogy aki a kozmetikai ipar vívmányait tűzte zászlajára, egyszerűen nem futamodhat meg. Azért utolsó körben még feltettem a belülről kikívánkozó provokatív kérdést: "Nem fog úgy megváltozni az arckarakterem, mint René Zellwegernek?"

De az orvosomat még ezzel sem sikerült kihoznom a béketűrésből, teljes nyugalommal és bizonyossággal válaszolt: "Ettől nem kell tartani! A színésznő esetében nemcsak egy szemhéjplasztika, de egész sor beavatkozás történt egyszerre, ennek láthattuk az eredményét. A szemhéjplasztika nem változtatja meg az arckaraktert, csupán láttatni engedi a szemhéjat, annak teljes mivoltában, visszahozva a fiatalkori friss tekintetet." Kifogytam az ellenérvekből, jöjjön a műtét... már csak 1 hét.

A nap, amikor Kleopátra lett belőlem (is)

Nem kertelek: a beavatkozás előtt finoman szólva is izgultam.  Mire elkészültem az adminisztrációval már jött is ki az előző páciens szép Kleopátra sminkre emlékeztető sebtapasszal a szemhéján, rám nézett és annyit mondott: ne izguljak, egyáltalán nem fájt, sőt még csak nem is volt kellemetlen. A beavatkozás előtt még beszélgettünk pár szót a doktor úrral, megmutattam neki a fiatalkori képeimet és már mentünk is be a műtőbe. Itt berajzolta az eltávolítandó bőrfelületet, amivel igencsak meglepett, mivel mindig azt hittem, hogy ilyenkor 2-3 mm-es félholdacskát vágnak ki. Az enyém viszont ennél sokkal szélesebb volt, nagyjából 1 cm!

Megnyugtatott az orvos, hogy ez bizony nem lesz sok, sőt, akár többet is elbírna a szemem, ha nem az lett volna a határozott kérésem, hogy csak keveset változtasson rajtam. A műtőasztalon kaptam egy kendőt az arcomra, ami csak a szememnél volt kivágva. Alapos bőrfertőtlenítés után apró szúrással megkaptam a helyi érzéstelenítést, a második tűszúrást már nem is érzékeltem. Ettől kezdve semmi más dolgom nem volt, mint nyugodtan feküdni. Az érzéstelenítő azonnal hatott, semmit nem éreztem abból, amit „ügyködött”, pedig próbáltam figyelni, mi történik. Csak sejteni véltem, hogy épp hol tart, miközben kedélyesen elbeszélgettünk, így gyorsan telt az idő. Egyszer csak így szólt: „a nagyjával készen vagyunk, még szépítek rajta egy kicsit és varrom is össze.” A varrás perceiben ismét elfogott az izgalom, hogy vajon mit fogok majd látni a tükörben. Az utolsó öltéseket követően a műtéti hegre sebtapaszt kaptam – belőlem is Kleopátra lett (javasolni fogom doktor úrnak, hogy szerezzen be fekete sebtapaszt a történelmi hűség kedvéért!):

Miután kifotóztam magam és szelfiztünk is egyet, beültünk az irodájába megbeszélni a következő napok teendőit, illetve leginkább azt, amit nem szabad tenni.

1 hét SZOBAFOGSÁG mínusz 10 évÉRT CSERÉBEN

A műtét után bevehettem volna fájdalomcsillapítót, de nem volt rá szükségem, mivel nem fájt, csupán sajgott a műtéti terület és néhány óra után az is elmúlt. A regenerálódás alatt sem éreztem fájdalmat egyszer sem – ez azért meglepett, mármint hogy egy ilyen érzékeny területen végzett műtét gyakorlatilag fájdalommentes! A következő napokban arra kellett figyelnem, hogy ne hajoljak le semmiért (ha muszáj, guggoljak), ne érje víz a szemkörnyéket, és amikor viszketni kezd, ne dörzsöljem. Az első éjszakán háton szabad csak aludni, hogy ne váljon ödémássá a műtéti terület. Na, ez nekem, hason alvónak nem ment egyszerűen, de végül megoldottam egy elfordulást lehetetlenné tevő párnabarikáddal a kanapén.

A második napon megduzzadt a szemhéj és a szem alatti terület, amin borogatással enyhítettem. Mivel a látásban/munkában nem zavart és egy napszemüveggel a családomat is megkíméltem a látványtól, nem foglalkoztam vele különösebben. Azzal sem, amikor a szemkörnyékem az őszi természet teljes színpalettáját öltötte magára: padlizsánlila, terrakotta, mustár és mohazöld árnyalataiban játszott. Viszont a duzzanat már a második napon csökkent, amitől napközben meg is feledkeztem a szemhéjamról. Kifejezetten jól jött, hogy home office-ban dolgozom, így nem kellett mennem sehová, bár az 5. napon már nyugodtan megtehettem volna egy kis korrektorral lesminkelve a halványuló monoklikat. Addigra ugyanis lejöttek a tapaszok és meg kellett állapítanom, hogy jól alakulnak a dolgok:

A műtét után egy héttel eljött a varratszedés napja. Kicsit izgultam, mit mond majd a doktor, hogy állunk a gyógyulással és persze, hogy fájni fog-e a varratszedés. Nem fájt! Kb. 1-1 másodperc alatt kihúzta a fonalat, ami akadálytalanul kisiklott a hegekből. Boros doktor úr megnyugtatott, hogy egyrészt – bár tiltaná szerénysége, de muszáj elmondania – nagyon szép lett, másrészt teljesen normális tempóban gyógyul, nem kell csodálkozni, ha még nem 100%-os, hiszen a teljes gyógyulás 2 hét. Azt is elmondta, hogy a varratszedést követően pontosan mi a teendő. Már érheti víz a szemet is és használhatom a bevált szemránckrémemet, sminkelhetek is kedvemre, bár amikor nem muszáj, inkább hagyjam szabadon lélegezni a bőrt. A behunyt szemhéjon most még látható/tapintható hegek 2-3 hónap alatt teljesen bele fognak simulni a bőrbe, így egyáltalán nem fognak látszani.  2 hónap múlva kontroll – ha ilyenkor bármi olyat lát az orvos, ami korrekcióra szorul – mondjuk egy helyen maradt egy kis göb, esetleg egy kisebb ránc vagy hasonló – azt „garanciálisan”, azaz ingyenesen tökéletesíti.

2 hét után már bátran sminkeltem, így festettem kifestve:

Nagy a változás a korábbi, „buci” szememhez képest, igaz? És mégis, teljesen magaménak érzem! A családom, barátaim szerint sem lett más vagy fura vagy idegen az arcom – Boros doktor úr valódi mestermunkát végzett! Visszaadta a fiatalkori tekintetem, látszik végre a szemem (emiatt  nagyobbnak is tűnik) és végre tudok normálisan sminkelni! Nem tudok elég hálás lenni!

FONTOS: ha elszánjátok magatokat szemhéjplasztikára, csak olyan orvoshoz menjetek, akinek sokéves gyakorlata van, tetszenek az előtte-utána fotói és a konzultáció után úgy érzitek, hogy tökéletesen rá meritek bízni magatokat!