Kendell Jenner most tényleg besokalt.
Kendall Jenner eddig gyakorlatilag következetesen hallgatott a plasztikai műtétes pletykákról, pedig az internet már évek óta szétszedi emiatt. A modell most az In Your Dreams podcastban Owen Thiele vendégeként viszont meglepően őszintén beszélt arról, milyen beavatkozásai voltak.
Kendall a műsorban azt mondta, esze ágában sincs senkit sem győzködni, majd felfedte, hogy eddigi élete során összesen két kör baby botoxot (megelőző jellegű, kis dózisú kezelés) kapott a homlokába.
Ez az egyetlen dolog, amit valaha befecskendeztek az arcomba
– mondta a modell, akivel kapcsolatban folyamatosan felmerül a fórumokon, hogy teljes arcfelvarráson, valamint orr- és állműtéten esett át. Kendall azonban azt mondja, semmi ilyesmi nem történt.
Soha nem volt plasztikai műtétem az arcomon, semmilyen. Semmit nem csináltattam.
Kendall már többször beszélt arról, mennyire megviselte, hogy cisztás aknékkal küzdött, ennek kapcsán pedig felfedte, melyek azok a kezelések, amikre esküszi. A kedvence a PRP-mikrotűs kezelés, közismertebb nevén vampire facial, amikor a páciens saját vérplazmáját juttatják vissza a bőrbe mikrotűkkel (ezt az eljárást egyébként Hailey Bieber is nagyon kedveli).
Évek óta csináltatom az aknés hegek miatt
– mesélte Kendall.
A modell a műsorban most először reagált arra is, hogy a közösségi médiában plasztikai sebészek és tanácsadók videók alapján próbálják meg megfejetni, a Kardashian-Jenner családból kinek milyen beavatkozásai lehettek.
Szerintem ez nagyon káros
– mondta Kendall, aki szerint nem csak a baj, hogy félremagyarázzák, mi történhetett az arcával, hanem az is, hogy ez rendkívül furcsa hatással lehet a fiatalokra, akik azt gondolhatják: ‘Jézusom, akkor nekem is ezt kell megcsináltatnom, hogy így nézzek ki.’
Aztán rohannak, és csináltatnak valami butaságot
– fogalmazott a modell.
Kendall amúgy arról is beszélt, tudja, hogy a gyerekkori fotói és a jelenlegi arca között szabad szemmel is látszik a különbség, főleg az orránál.
Ha nem én lennék, lehet, én is elhinném, hogy orrműtétem volt
– vallotta be. Mégis kitart amellett, hogy nem feküdt kés alá. Az arcát érintő változásokra két magyarázatot is adott. Egyfelől állítja, egyszerűen „belenőtt” az orrába, másfelől azt mondja, az erős aknégyógyszer, amit szednie kellett optikailag kisebbé tehette az orrát, mivel a készítmény összehúzza a faggyúmirigyeket, csökkenti a gyulladást és finomítja a pórusokat.
A beszélgetésben Kendall azt is elismerte, hogy az ő helyzete messze nem átlagos:
Nagyon szerencsés vagyok, elképesztő orvosokhoz és bőrgyógyászokhoz férek hozzá. Rengeteget tanultam tőlük
– mondta, ezzel együtt pedig üzeni: ne az internetből diagnosztizálja magát senki, pláne ne videók alapján akarjon bárki is kezelést választani magának.
Mindig a saját orvosoddal, bőrgyógyászoddal konzultálj
– zárta gondolatait Kendall.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!