Mit jelenthet számunkra ma George Floyd?

Csaknem napra pontosan egy évvel ezelőtt Derek Chauvin rendőrtiszt Minneapolis utcáin gyilkolta meg George Floydot úgy, hogy a nyakára térdelt, miközben a férfi utolsó erejével is próbálta jelezni, hogy nem kap levegőt. Az incidensről készült videófelvételek az egész világot bejárták, a hosszú hónapokig tartó tüntetéssorozatok mellett a rendőrség és a rasszok viszonyáról szóló nemzeti párbeszédet indítva az Egyesült Államokban.

Hogy mit jelent George Floyd számára az igazság? Azt már tudjuk, mit nem: 9 perc 29 másodpercig könyörögni az életéért, miközben a nyakán térdelnek. Azt szintén nem, hogy az életének legkiszolgáltatottabb pillanatáról készült videó az egész világon elterjed, és olyan emberek milliói látják, akik hozzá hasonlóan néznek ki és ugyanúgy éreznek, mint ő. Ahogyan azt sem, hogy gyilkosai és a média karaktergyilkosságot követnek el ellene, történetének valóságtól elrugaszkodott beállításával. És végül azt főleg nem, hogy majdnem tíz hónapnyi globális felháborodás és érdekképviselet kell ahhoz, hogy elkezdődjön a róla szóló, majdnem egy hónapig tartó tárgyalás.

Nem tagadom: az állkapcsomban lévő feszültség kiengedett, a felhúzott vállaim elernyedtek és az ajkam sarka óvatos mosolyra húzódott, amikor a bíró kimondta: „Bűnös. Bűnös. Bűnös.” Rögtön felhívtam a szeretteimet és könnyekben törtünk ki, annak tudatában, hogy a keddi ítélet más, mint a többi. Ám az igazság az, hogy ebből semmi sem tekinthető igazságnak. Miközben az egész világ ünnepelt, a 16 éves ohioi lányt, Ma’Khia Bryant-et a Columbusi rendőrség lelőtte – és ezzel a valóság ismét arcul csapott. Ahogyan azt Barbara Ransby történész és aktivista is kiemelte, nem felejthetjük el, hogy a héten Florida kormányzója aláírta azt a törvényt, amely bűncselekménnyé nyilvánítja az ahhoz hasonló tüntetéseket, amelyek a George Floyd meggyilkolása után kirobbantak – és amelyek végül Derek Chauvin volt rendőrtiszt elítéléséhez vezettek. „Ha nem vonultunk volna utcára 26 millióan, nagyon-nagyon másmilyen véget ért volna ez a történet” – fogalmazott Twitter-bejegyzésében Ransby. Hol van ebben az igazság?

Ez a bűnösséget kimondó ítélet azon az áron született, hogy Floydot halálában becsmérelték, a családjának pedig sorozatos tanúvallomások során kellett újra és újra átélnie a tragédiát. Ez az ítélet nem változtatja meg azt az érzéketlen közömbösséget, amit Chauvin tanúsított, miközben Floyd az utolsó lélegzetvételei közben az édesanyjáért kiáltott, és kegyelemért könyörgött. Az ügyészség szerint Chauvinnek minderre annyi volt válasza: „Sok oxigén kell a panaszkodáshoz.” Minnesotában – abban az államban, ahonnan Floyd is származott – a rendőrök továbbra is gyilkolnak, ahogy amerikai kollégáik is, miközben a bírósági jegyzékek újabb és újabb tárgyalásokkal bővülnek. Ennél sokkal többet érdemlünk.

Valójában mit is jelentene George Floyd számára az igazság? Az biztosan az lenne, ha tavaly októberben meg tudta volna ünnepelni a születésnapját családja körében, a barátnője, gyermekei, testvérei és unokái gyűrűjében. De egy olyan világ is elégtétel lehetne, ahol ha valaki hamis pénzzel akar fizetni, a bolti alkalmazottak nem tárcsázzák azonnal a 911-et.

Ebben az igazságos világban nem lenne szükség nyers erő és testi fenyítés alkalmazására, hogy a társadalmi nézeteltéréseket rendezzék, és önmagában az, hogy valaki fekete, nem jelentene fenyegetést. Itt az lenne a normális, ha a mindennapi emberek megfelelően lennének érzékenyítve ahhoz, hogy közbeavatkozzanak és ha problémát tapasztalnak, segítsenek azt rendezni, mivel ismernék a környezetükben élő és dolgozó embereket – és szóba sem jöhetne, hogy konfliktus esetén a közösség egy tagjához talpig felfegyverzett rendőröket hívjanak ki.

Ebben az igazságos világban, ha közösséggel foglalkozó mediátorhoz fordulnánk, az képzettségének megfelelően változatos eljárásmódokkal tehetne azért, hogy egy-egy konfliktus ne eszkalálódjon, és megértesse az emberekkel: 20 dollár nem éri meg azt, hogy valaki elveszítse az életét miatta. Ez a szakember megkérdezné Floydot, hogy miért volt szüksége a hamis bankjegyre, és hogy van-e bármilyen mód arra, hogy a közössége támogatni tudja őt. Ez a mediátor sosem szorítaná a térdét egy megbilincselt ember nyakára annak utolsó leheletéig.

Ebben az igazságos világban, még ha ne adj’ isten George Floydot meg is ölnék, senki sem követelne bizonyítékokat vagy játszaná az ördög ügyvédjét. Nem egy 17 éves lány vállára nehezedne a világ összes súlya azért, mert felvette a jelenetet kamerára. Nem rugóznánk a szavakon és nem használnánk olyan kifejezéseket, mint hogy „állítólag”, mert megértenénk, hogy a családjának legfőképpen őszinteségre van szüksége.

Ebben az igazságos világban az országban mindenki elszámoltatható lenne - és itt nem arra gondolok, mikor tüntetésekre van szükség, hogy az embereket tetteik következményéért letartóztassák, hanem valódi felelősségvállalásra. Floyd szeretteinek és minden olyan civilnek, akit feltartóztattak és arra kényszerítettek, hogy végignézze, amint George-ot megölik, pszichológiai segítséget biztosítanának. A tanácsadás eredményeképpen minden érintett személy, aki kapcsolatba került az üggyel, megértené és felszámolná magában azt a fehér felsőbbrendűségről szóló ideológiát, amelynek köszönhetően Chauvin is úgy gondolta, joga van Floyd utolsó lélegzetéhez is.

Ebben az igazságos világban nem idegenek kedvességén múlna, hogy gyűjtenek-e adományokat Floyd családja számára. A brutalitás áldozatainak kártérítése olyan törvényes rendelkezés lenne, amelyet nyugdíjalapokból fizetnének ki.

Ebben az igazságos világban nem kerülhetne sor olyan tárgyalásra, ahol megkérdőjelezik: Floyd valóban pánikba esett-e a rendőrségi eljárás következtében vagy egyszerűen csak megjátszotta a reakcióját. Ebben a világban egy volt orvosszakértő nem nyilatkozná azt a bíróságon, hogy Floydot a szívbetegsége vitte sírba azután, hogy a földre szorították. Ebben a világban nem bűnbakokat keresnénk folyamatosan, hanem igyekeznénk begyógyítani a sebeket és megjavítani a rendszereinket, folyamatainkat, hogy soha többé ne történhessen hasonló.

Ebben a világban addig nyaggatnánk a rendőrséget, amíg ki nem találnánk egy sokkal jobb gyakorlatot. A fejlődési folyamat közben pedig észrevennénk, hogy még ennél is többet tudunk tenni. Felismernénk az emberek valódi igényeit, és elköteleznénk magunkat amellett, hogy már a kora gyerekkori nevelésben megakadályozzuk a fanatizmust, mielőtt az még megszilárdulhatna. Több pénzt fektetnénk az iskolákba, munkahelyekbe és a biztonságunkba, nem törődve azzal, hogy az hol van pontosan, milyen irányítószám alatt vagy hogy milyen az ott élő emberek bőrének színe. Kiképeznénk és alkalmaznánk olyan embereket többek közt, mint a fegyvertelen konfliktust (és erőszakot) megelőző szakemberek, vagy mediátorok, akik szomszédok vitáiban segítenek dűlőre jutni, illetve kábítószer ügyletekre szakosodott személyek, hogy megakadályozhassuk a problémák terjedését anélkül, hogy tovább mélyítenénk azok súlyosságát.

Tisztázzuk: az egész átkozott rendszer pokolian ROMLOTT

Ebben a világban George Floyd, Breonna Taylor, Rayshard Brooks, Christian Hall, Daunte Wright, Ma'Khia Bryant, Sean Monterrosa, Adam Toledo, Layleen Polanco és Iremamber Sykap mindannyian élnének, tervezgetve, készülve a holnapi napra, szeretnének és szeretve lennének. Ehelyett gyászolnunk kell őket, és csak reménykedni tudunk abban, hogy "testvéreikkel” együtt mindannyian kapnak majd egy kis szelet elégtételt gyilkosaikkal szemben.

Hálás vagyok, hogy George Floyd családja megkapta, amit kért, de tisztázzunk valamit: ez az egész rendszer, amiben élünk, maga a pokol. Ahogy a védőügyvéd, Eric Nelson érvelt a bíróságon: Chauvin „pontosan azt tette, amire 19 év munkája során kiképezték”. Ez a legőszintébb megnyilvánulás volt, ami a teljes tárgyalás folyamán elhangzott, és meg kell hallanunk a figyelmeztetését. A rendőrök pontosan ezt fogják tenni a továbbiakban is, mert erre képezték ki őket, és ez még több ember meggyilkolásához vezethet majd, ha csak le nem zúzzuk porig ezt a bűnös rendszert.

Nem állhatunk le, míg feketék halnak meg emiatt. Számomra ez az egyetlen igazság, amire törekedni tudok.

 Forrás: ELLE