Nem a téma a lényeg – így kezeljük gyorsan és hatékonyan a konliktusokat karácsonykor

A családi ünnepek egyszerre jelenthetnek biztonságot és kihívást. Karácsonykor a megszokott hétköznapi szerepek felerősödnek, és sokan már eleve egy belső elváráscsomaggal érkeznek. Ilyenkor gyakran nem is az a kérdés, hogy lesz-e feszültség, hanem az, hogy mit kezdünk vele.

A karácsonyi konfliktusok ritkán a konkrét ételekről, helyszínekről vagy ajándékokról szólnak – inkább arról, ki mennyire érzi magát fontosnak, meghallgatottnak, biztonságban. Szakértői szemmel mutatjuk meg, hogyan csúszik át egy „jelzés” konfliktusba, mikor érdemes felvállalni egy vitát, és mikor az a legérettebb döntés, ha kilépünk belőle. Bacsó Flóra konfliktuskezelő szakember segít nekünk eligazodni a családi konfliktusok útvesztőjében. Flóra a munkájában a mediáció és a resztoratív gyakorlatok eszközeit használja, jelenleg családterápiát és pszichológiát tanul. 

Nem a téma a lényeg

Bacsó Flóra tapasztalatai szerint családi ünnepeken nincs univerzális konfliktusforrás: minden család más kombinációban hordoz régi lenyomatokat, érzékeny pontokat és kimondatlan szabályokat. A felszínen gyakran praktikus kérdések kerülnek elő – ki hova megy, mennyi időt tölt kivel, mit ajándékozunk, mit eszünk –, de ezek sokszor csak ürügyek. Valójában a kapcsolati egyensúly, a lojalitás, a „kihez tartozom” érzése, vagy épp a határok tisztelete van a viták magjában.
A szakember egyik fontos megfigyelése, hogy léteznek „kiegyenlített” viták, ahol két felnőtt nagyjából egyenrangú félként képes ütköztetni álláspontokat, és vannak helyzetek, amikor ez már nem így működik. Ilyenkor érzelmi és hatalmi viszonyok is belépnek a konfliktus dinamikájába: valakinek nagyobb a befolyása, más jobban fél a kapcsolat sérülésétől, ezért inkább kerül bizonyos témákat, vagy épp túlkontrollálja a helyzetet. A feszültség ettől nem csökken, csak csendben gyűlik.

Különösen érzékeny terep, amikor a családban van valamilyen egészségügyi vagy pszichés sajátosság – például diéta, allergia, eltérő fejlődés –, és a környezet ezt hóbortként kezeli.

A szakértő itt nem rangsorol nehézséget: nem az számít, melyik konfliktus kisebb, hanem az, hogy mindegyik másképp terhel, és másfajta figyelmet igényel.

Kimondatlan dolgok, elkerülhetetlen robbanás?

Az ünnepi feszültség gyakran nem abból indul, ami elhangzik, hanem abból, ami nem. Flóra szerint a témák és a kommunikáció módja erősen hatnak egymásra.

Ha valaki fél attól, hogy megbánt egy családtagot, könnyen lehet, hogy nem hoz fel fontos kérdéseket – vagy rosszkor, rossz állapotban, túl későn. És ettől egy helyzet akár épp azért eszkalálódik, mert korábban nem beszéltek róla. 

Ebben benne van az is, hogy mindenkinek van egy belső képe arról, milyen lenne az ideális karácsony – és ez a kép nagyon egyedi, szokások és elvárások egészen eltérőek lehetnek családon belül is.

Ráadásul az ünnepek eleve nagy érzelmi töltetet hordoznak, és magukkal hozhatnak járulékos érzéseket: hiányt, csalódást, akár gyászt is

 – hangsúlyozza Flóra, majd kiemeli: elég egy emlék, egy mondat, egy szék az asztalnál, és máris megjelenik a felismerés, hogy valami már nem olyan, mint tavaly vagy öt éve – mert valaki meghalt, eltávolodtak egymástól, válás történt, vagy egyszerűen megváltozott a családi térkép. Ilyenkor még egy jól körülhatárolható témáról is nehéz higgadtan beszélni, mert túl sok réteg tapad hozzá. És ráül az egészre az érzés: „nagy a tét”, most „jól kell sikerülnie”, hiszen karácsony van. A szakértő szerint érdemes elengedni a tökéletesség kényszerét, és inkább azt vizsgálni: kinek mit jelent, hogy elég jó – ezt lehet egyedül is átgondolni, és akár beszélni is róla.

Hídépítő gesztusok

Hogyan lehet úgy kapcsolódni vitás helyzetben, hogy közben nem adjuk fel magunkat? Az egyik legpraktikusabb irány a szakértő szerint az, ha nemcsak azt mondjuk ki, mivel nem értünk egyet, hanem azt is, mivel igen. Ennek a lényege: megmutatni a másiknak, hogy látjuk őt, és értjük, mi fontos neki – még ha nem is tudunk teljesen vele menni. Az olyan mondatok, mint „hallom, hogy ez neked fontos” vagy „azzal a részével egyet tudok érteni” valódi hídépítésre képesek, mert csökkentik a fenyegetettségérzést, és visszaviszik a beszélgetést ember-ember szintre.

A keretezés is kulcs: mi az a napszak, mennyi idő, milyen formában vállalható az együttlét? Flóra szerint egyáltalán nem ördögtől való előre beszélni arról, ki mennyi időt tud ott lenni. Ha ez nincs tisztázva, később könnyen jön a feszengés: az egyik fél menekülne, a másik marasztalna, és ebből újabb sérülés lesz.

És ide tartozik az is, hogy mikor érdemes arrébb sétálni. Ha ugyanazokat a köröket futjuk, ha elszaporodnak a „mindig–soha” mondatok, ha személyeskedésbe fordul a vita, akkor a kilépés lehet a legérettebb határhúzás. Flóra konkrét mondatmintát is ad: nem ajtócsapkodással, hanem úgy, hogy kimondjuk: szeretnénk ezt megbeszélni, de most túl sok, túltelítődtünk, és nem jó helyen vagyunk hozzá – keressünk másik időpontot, most pedig „szeretettel hazamegyek”. Igen, lehet ilyet csinálni.

Mikor vita, mikor konfliktus? 

Fontos tudás, hogy minden konfliktusnak vannak különböző szakaszai. Sokszor egy apró jelzéssel indul, aztán vitaként folytatódik. Ha a vita kiegyensúlyozott, vagyis meghallgatják egymást és van benne közös törekvés egy új egyensúlyra, akkor akár kifejezetten előnyös is lehet:

Oké, eddig így csináltuk, beszéljünk róla, hogyan lehetne másként.

A gond ott kezdődik, amikor beszűkül a figyelem, és már csak azt halljuk meg, ami eltér a saját álláspontunktól. Flóra szerint figyelmeztető jel, amikor megjelennek a szélsőséges mondatok:

• te mindig,
• te soha,
• a múltkor is,
• és amikor a beszélgetés hirtelen nem az adott helyzetről szól, hanem az egész családtörténet előkerül.

Ez már egy nehéz pálya: ilyenkor a felek valójában nem megoldást keresnek, hanem igazolást, és a vita identitás- vagy lojalitáskérdéssé válik. Bacsó Flóra szerint érdemes lehet még az ünnep előtt átgondolni, mely helyzetekbe akarunk beleállni, mert számunkra tényleg fontosak – és melyek azok, amiket jobb későbbre hagyni, mert a karácsony nem alkalmas rá. Van olyan pont is, amikor a legjobb döntés az: „egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet”, és inkább keresünk valami közös nevezőt vagy egy örömteli közös tevékenységet (pl. séta, kártyázás), ami miatt mégis értelme van az együttlétnek.