A boldog békeidők karácsonya – így készültek régen a legszebb családi ünnepre

Közeledik a karácsony, az év érzelmi és logisztikai szempontból legkomplexebb időszaka – ideje legalább lélekben felkészülni rá. Nyugtasson meg minket a tudat, hogy már száz évvel ezelőtt is ugyanilyen hajszolt, feladatokkal terhelt hónap következett, még ha az úrinőknek akadt is hozzá segítsége. Az ünnep megfelelő körítését már akkor is női magazinok írták elő – vagy legalábbis ajánlották. 

Minden komplexitása és nehézsége ellenére ma is sokan tudnak azonosulni a 160 évvel ezelőtt megjelent Nővilág című lapból származó idézettel: „Mi volna a tél karácsony nélkül? Mily kimondhatatlan szomorú, egyhangú volna a nap világosság – a gyermekkor játék – a tavasz virág nélkül és az élet, melyből a remény kihalt.” 

A nők szerepe karácsonykor

A 19. században alakultak ki azok az alapvető szokások, amelyek ma is meghatározzák ezt az időszakot: az otthon díszítése, a karácsonyfa-állítás, az ajándékozás és a családi ünneplés, vacsorával egybekötve. Nagyjából ekkor született meg az a jelenség is, hogy a nők viszik a vállukon a szervezés oroszlánrészét, aminek okát a korban meglehetősen eufemisztikusan így fogalmazza meg az egyik populáris sajtótermék, a Vasárnapi Újság (1894):

Hiszen a szeretet legeredetibb forrása mindig a női szív.

A szentimentális hangulat zseniális ellenpontját szolgáltatja tíz évvel később Ignotus, a kultikus szerkesztő „Emma asszony” álnéven írott századelős cikke, amelyben egy családanya érzéseit tolmácsolja A Hét újság hasábjain: „Én pedig kevésbé karácsonyi hangulatot képzelni sem tudok, mint a karácsony előtt egy héttel való. Béke? Családok ünnepe? Marakodás, jajveszékelés és hazátlanság! Mindenki számára-e? Nem tudom. De a mi számunkra, harmadik, vagy, a lift jóvoltából, ötödik emeleten lakó fővárosi polgárasszonyok számára! Magunkat is csodálom, hogy mikor végre, keserves kínnal, a takarításon, bevásárláson, sütésen-főzésen átestünk, s mire a karácsonyfa kigyullad, csakugyan tudunk valamit érezni a karácsony békéjéből, s valami családi melegség csakugyan végigzsibong fáradt csontjainkon.

Így csodálnám a színházi rendezőt is, aki, miután hat hétig rekedtté ordította magát a díszletek, a helyzetek s a jelenetek elrendezésében, a földszintről el tudna andalodni a Rómeó s a Júlia kettesén.

Pogány fényünneptől a kötelező nagytakarításig

A karácsony ünneplésének gyökerei messze a 19. század előttre nyúlnak vissza. A karácsonyi időszak mágikus hangulata, a fényre és az ünnepre való várakozás, és a kapcsolódó keresztény mitológia mélyen gyökerező alapja egy ősi emberi gesztus – a téli sötétségben a melegséget, a világosságot és az új élet lehetőségét keressük. A téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepek és szokások évezredek óta léteznek. Már az ókori civilizációk – például Egyiptom, Babilon vagy Róma – is megemlékeztek a fény újjászületéséről, amikor az év legrövidebb napját követően újra hosszabbodni kezdett a nappal. A kereszténység elterjedésével ez az ősi motívum új értelmet nyert: a fény győzelmének ünnepe Jézus születésének napjává vált. Így fonódtak össze a pogány és keresztény hagyományok, s e kettősség a mai ünneplésben is tovább él.

A germán népeknél a téli ünnepkört Yule-nak nevezték, amit december vége és január eleje között tartottak, köszöntve ezzel a természet megújulását és a világosság visszatérését. Ekkor, hogy megóvják magukat a gonosztól és a balszerencsétől, örökzöld növényeket vittek a házukba. A fenyő, a magyal és a boróka az élet, az újjászületés és a termékenység jelképei – és a mai karácsonyfák ősei voltak. Az ajándékozás és a házról házra járás szokása pedig az antik idők rituális köszöntőit és jókívánságmondó hagyományait folytatja. A karácsonyi asztal körüli szokások szintén ősi hiedelmekre vezethetők vissza. Az alma, a dió, a mák és a méz – amelyek ma is elmaradhatatlan kellékei az ünnepi ételeknek – egykor mágikus erővel bírtak; egészséget, termékenységet és bőséget tulajdonítottak nekik. A sötétség elűzésére gyújtott tüzek aranyló gyertyalángokká, az istenek harcát kísérő vad mulatságok bensőséges énekléssé és játékokká, a pazar lakomák meghitt vacsorákká szelídültek az évszázadok során. Az ősi szokásokra épülő örökzöldek, fények, ajándékok és zenék pedig mára a keresztény karácsonyi ünnepkör elválaszthatatlan részeivé váltak.

Ismerős szokások

A karácsonyi ünnepek a 19. század közepére elnyerték a végső formájukat. A kapitalizmus kibontakozásával a karácsony vallási jellege fokozatosan háttérbe szorult, s az 1850-es évektől egyre inkább a családi együttlétek és az ajándékozás ünnepévé vált. Innentől kezdve a mostanival megegyező forgatókönyv zajlik szinte minden háztartásban: levélírás Jézuskának a várakozás időszakában, ajándékok készítése és beszerzése, nagybevásárlás, karácsonyfa-állítás, családi vacsora, és persze a mindent átható vállalkozás, a nagytakarítás...

Ennek a cikknek a teljes változatát a novemberi ELLE Spirit különszámban (2025. 3 szám) olvashatod el, amit ITT tudsz megrendelni.